Paksi Hírnök, 2016 (25. évfolyam, 1-24. szám)
2016-02-19 / 4. szám
A kajak-kenu mellett maradt Három évvel ezelőtt Tóth Márton Európa-bajnok kenus még nem gondolta, hogy a paksi atomerőműben fog dolgozni és az ASE- ban kajakospalántákat edzeni. A tősgyökeres budapesti fiatalember azóta Dunakömlődön él a barátnőjével, az atomerőmű tájékoztató- és látogatóközpontjában dolgozik, a vízen pedig kenus létére kajakosokat nevel.- Hogy vezetett az utad Paksra?- Sosem csak a sport töltötte ki az életemet, mindig volt más elfoglaltságom is, de a 2012-es olimpia után a kenuzáson kívül nem volt más feladatom, és éreztem, váltanom kell mind a sportban, mind a civil életben. Több munkahelyre beadtam a jelentkezésemet, és 2013 elején hívtak az atomerőműből, hogy aktuális-e az álláskeresésem. Közben egy kajak-kenu konferencián találkoztam Bedecs Ferenccel, akit megkérdeztem, hogy az ASE kajak-kenu szakosztályában tudnak-e foglalkoztatni. A kettő együtt áprilisra már realizálódott is.- Mi a munkád az erőműben? -Azt csinálom, amit tanultam: az újságírókkal való kapcsolattartás, a sajtótájékoztatók szervezése, a belső és külső kommunikáció a feladatom. Pozitívum, hogy a látogatóközpontban fiatalokkal vagyok körülvéve, jól érzem magam. Az érettségi után jogi egyetemre jelentkeztem, de nem vettek fel, így a Budapesti Kommunikációs Főiskolán tanultam tovább. Ez annyiban volt jobb a sportpályafutásom tekintetében, hogy e mellett az iskola mellett tudtam napi kettőket edzeni. Diplomát szereztem nemzetközi kommunikációs szakon, plusz két év kiegészítő képzésre jártam, majd a külkereskedelmi főiskolán marketing szakirányú mesterképzésben vettem részt.- Sportújságírással is foglalkozol.- A 2006-os szegedi kajakkenu világbajnokságon az MKKSZ kommunikációs ügynökségénél voltam gyakornok, segítettem kiadvány- és honlapszerkesztésben, de emellett írtam a tornászoknak, vízilabdázóknak, vívóknak szövetségi, szakosztályi honlapokon. Most az Atomerőmű újságban írok sportról és az ASE internetes honlapján a kajak-kenuról.-Idáig csak a munkáról beszéltünk. Hogy alakult a sportolói pályafutásod?-Először úsztam és dzsúdóztam, majd az úszóedzőm tanácsára kezdtem el kenuzni. Budán, Csillaghegyen, a III. kerületben laktunk, közel volt a BKV Előre, ott kezdtem el 1996-ban, ott lettem serdülő, ifi, junior, majd felnőtt válogatott. A 2008-as olimpia előtt három hónapot együtt készültem Vajda Attilával és Mike Róberttel, ott beszéltük meg Robival, hogy párosban versenyzőnk. A következő évet világkupa-győzelemmel indítottuk, 2010-ben bronzérmesek lettünk a poznani világbajnokságon úgy, hogy a győztes románok fél másodperccel előztek meg bennünket. Ezután megtört a lendület párosban, igaz hogy négyes hajóban jöttek az eredmények, végig dobogóztuk a versenyeket, de az olimpiára nem sikerült kijutni.- Csalódott vagy?- Csalódás volt, de nem érzem magam keserű embernek. A sportot abszolút pozitívumként fogom fel, a pályafútásomtól rengeteget kaptam, sokfelé voltam, sok érdekes emberrel ismerkedtem meg. A paksi munkavállalással az a szerencse, hogy a sport mellett maradhattam.- Sportolói pályafutásod befejezése és az edzősködés kezdete már az ASE-hoz kötődik.- Már paksi versenyzőként sikerült kiharcolni a világkupa-részvételt Mike Róberttal, de jött egy sérülés és lemaradtam róla. Az országos bajnokságon még elindultam, de 2013 végén abbahagytam a versenysportot. A szakosztályban négy edző foglalkozik a fiatalokkal, ketten a kajakosokkal, ketten a kenusokkal. A kajakos Gutái Dani váltani akart, és megkérdezték, volna-e kedvem átvenni a helyét. Pályafutásom alatt nem készültem arra, hogy edző leszek, legalábbis Magyarországon. Végül nem utasítottam vissza, mert rájöttem, hogy másképp teljesen el fogok szakadni ettől a világtól, amit viszont nem akartam. Biztos meg lehetne szokni kajak-kenu nélkül, de ha nem kell, akkor miért? Harmadik éve, hogy Paksra költöztem, egyre több az ismerősöm, egyre több a program, amivel elfoglalom magam, a munkám a hobbim. Kovács József 16 ■ Paksi Hírnök, 2016. február 19.
