Paksi Hírnök, 2016 (25. évfolyam, 1-24. szám)
2016-01-08 / 1. szám
Fotó: Molnár Gyula/Paksi Hírnök 3 Októberben tudósítottunk arról, hogy a műszaki átadással lezárult a Deák-ház-projekt kivitelezési szakasza is. A beruházás egy év alatt készült el mintegy 900 millió forintból. A megvalósításra a Dél-dunántúli Operatív Programban közel 400 millió forint támogatást nyert Paks. Októberben fejeződött be az ivóvíz- és szennyvízhálózat kiépítése a Vácika területén. A szerződés szerint nettó 193 millió forintos fejlesztés a Mezőföldvíz Kft. kivitelezésében, az önkormányzat költségvetéséből valósult meg. A Vácika utcában, a Kölesdi úti garázssor és az Ürgemező közötti területen, a műszaki átadás után újabb fejlesztés indult el, az önkormányzat és az áramszolgáltató közötti együttműködésben föld alá fektették a légkábeleket az utca mindkét oldalán. November elején a műszaki átadással hivatalosan is lezárult a Duna utca teljes körű felújítása. A beruházás során föld alá kerültek a közművek, az elektromos hálózat mellett a távközlési rendszer, valamint megtörtént az ivóvíz- és a csapadékvíz-elvezető hálózat átépítése. Ezt követően térkő burkolatú járda és útburkolat készült az utcában, és új növényzetet telepítettek. A kivitelezés szerződés szerinti összege 58 millió forint volt. A beruházást az önkormányzat saját forrásból finanszírozta, csakúgy, mint a Hattyú utca korszerűsítését. A kivitelezési feladatokkal mindkét helyszínen a DC Dunakom Plusz Kft.-t bízták meg, a cég helyi alvállalkozók bevonásával végezte el a munkát. A Hattyú utcában is teljes körű rekonstrukció zajlott, a beruházás mintegy 135 millió forintból valósult meg. Novemberben tudósítottunk arról, hogy befejeződött a Kömlődi úti záportározó építése. Az augusztusban indult beruházás keretében 3500 köbméter csapadékot befogadó mű készült, melyből zsilippel szabályozva és öt bukógáton keresztül már lassítva folyik le az esővíz a Kömlődi úton keresztül a Dunába a környező szőlőkből és szántókról. A százszázalékos önkormányzati finanszírozású projekt 43,7 millió forintból készült el. A kiépített közvilágítási rendszernek köszönhetően sötétedés után is biztonságosan használható már az ürgemezei futópálya. A december végén befejeződött beruházásra saját költségvetéséből biztosított forrást a város: a fejlesztés mintegy 29 millió forintból valósult meg. A közvilágítás kiépítésére a DC Dunakom Plusz Kft. kapott megbízást. A fejlesztésben alvállalkozóként a Pavill Kft. szakemberei is dolgoztak. December közepén megkezdődött az Eötvös utca műszaki átadása is. A júliusban indult teljes körű rekonstrukció során térkő burkolatot kapott a járda és az úttest, megújult a növényzet és föld alá kerültek a közművek. A beruházás értéke a szerződés szerint nettó 144 millió forint. A Vörösmarty utca felújítása, az önkormányzat negyedik nagy 2015-ös utcarekonstrukciója áthúzódik az új esztendőre. A faltól falig korszerűsítés során nettó 133,5 millió forintból öltözik új köntösbe az utca, a közlekedés a két ünnep között indulhatott meg az új forgalmi rend szerint. Az utca egyirányú lett, a főutcáról lehet behajtani.-dal-Paksi Hírnök, 2016. január 8. ■ 7