Paksi Hírnök, 2016 (25. évfolyam, 1-24. szám)
2016-02-05 / 3. szám
Ismét megnyílt a Domb utcai rendelő Fotó: Szaffenauer Ferenc/Paksi FI írnok Január 25-től ismét a Domb utcai rendelőben fogadja betegeit dr. Farkas Éva Edina, a 4-es számú körzet háziorvosa. A rende-Jelentősen átalakult idén januártól a gyermek- és családvédelmi rendszer. Hogy ez pontosan mit jelent, s mit fog ebből érzékelni a lakosság, arról Borbás Lászlót, a Paks Kistérségi Szociális Központ igazgatóját kérdeztük. Az elmúlt húsz évben külön ágon működött a gyermekjóléti, illetve a családsegítő szolgáltatás. A legfontosabb különbség a kettő között az volt, hogy a családsegítés önkéntes együttműködésen alapult, azaz a család kérésére történt közbelépés, segítségadás, a gyermekjólét viszont az önkéntes együttműködésen túl, a gyermek érdekében bármikor beavatkozhatott, s a szakemberek kezdeményezhették például a védelembe vételt, mondta el Borbás László, a Paks Kistérségi Szociális Központ igazgatója. Gyermekjóléti szolgálat működését minden településen kötelező volt biztosítania az önkormányzatnak, viszont családsegítőét csak 2000 fős lakosságszám felett. Az idén januártól életbe lépett új szabályozás összevonja a két területet, így a jogalkotó szerint megszűnik egy sor párhuzamosság, halési idő nem változik: hétfőn 13- 17 óráig, keddtől péntekig 8-12 óráig tart majd. A hétfő továbbra is az aktív dolgozók és az akut betegek napja marad. Keddtől péntekig a gyorsabb és korszerűbb rendelés kialakítása érdekében változások várhatók. Két rendelőben látják majd el a betegeket, 7.30-tól továbbra is a receptre és a beutalóra várakozókat. Újdonságként 9-10 óráig előjegyzés alapján, előzetes telefonos bejelentkezést követően zajlik a rendelés, 10-12 között pedig érkezési sorrendben.- A hosszú várakozási idő problémát jelentett a betegek számára, ekképp most rugalmasabb, tékonyabb és kevésbé bürokratikus lesz az egész rendszer. Borbás László elmondta, az új struktúra úgy épül fel, hogy minden településen lennie kell család- és gyermekjóléti szolgálatnak, ami akár egyetlen szakemberből is állhat, illetve minden járási székhelyen Család- és Gyermekjóléti Központnak. A települési önkormányzatok feladatkörében marad a lakóhely szintű minimumszolgáltatások, az általános segítő feladatok biztosítása, míg a központok feladata a gyermekek védelembe vételével kapcsolatos hatósági munka tervezése, a kapcsolattartás a gyámhivatallal, illetve olyan speciális szolgáltatások nyújtása, amelyekkel nem rendelkezik minden szolgálat. A gyakorlatban ezt úgy kell elképzelni, hogy amikor a települési munkatárs meglátása szerint nem oldható meg a helyzet a család önkéntes együttműködésével, akkor a központhoz fordul, ahonnan úgynevezett esetmenedzsert küldenek, s a továbbiakban ő koordinálja a munkát, tesz intézkedési javaslatot. A központokhoz tartozó speciális szolgáltatások körébe tartozik a kórütemesebb lesz a rendelés, emellett a recept- és beutalóírás külön helyiségben zajlik majd, és nem csökkenti a vizsgálatok idejét - tájékoztatott dr. Farkas Éva Edina. A korszerű, modern rendelőbe új infúziós ágy is került, így e kezeléseket ezentúl kényelmesebb körülmények között lehet lebonyolítani, valamint újdonságként indukciós hurokrendszer is segíti a csökkent hallásúakat - mondta el a doktornő. Ahogy korábban megírtuk, a város 28 millió forint vissza nem térítendő támogatást kapott pályázat megvalósításához a Dél- Dunántúli Operatív Program házi szociális munka, amit az intézmény a Tolna Megyei Balassa János Kórházzal kötött szakmai megállapodás révén biztosít. Az igazgató kiemelte, hogy ez teljesen új tevékenység, ahogy az utcai-lakótelepi szociális munka is, előbbinek Pakson a hajléktalanok, utóbbinak pedig esetleg csellengő fiatalok lehetnek a célcsoportja. További feladat a kapcsolattartási ügyelet, amivel az elvált szülők gyermekláthatását segítik, valamint a telefonos készenléti szolgálat, aminek lényege, hogy ügyfélfogadási időn túl is van lehetőség a tanácsadásra. Az összevonás részeként 2018-tól a család- és gyermekjóléti központ végzi az iskolai és óvodai szociális segítő tevékenységet is, amely egyébként nem ismeretlen Pakson, hiszen évek óta jelen van a palettán önként vállalt feladatként. Jelenleg folyik az új feladatkörök összehangolása, folyamatban van az irodai felszerelések és közlekedési eszközök beszerzése, ezenkívül érkeznek a településekről a hatósági intézkedésekre vonatkozó akták, február í-től pedig a központhoz tartozó településeken megtartják az évente kötelező gyermekjóléti tanácskozást, ahol bemutatják az új szolgáltatásokat, valamint az együttműködés erősítése érdekében a jelzőrendszeri tagokat tájékoztatják a változásokról. Nekik egyébként minden csütörtökön 14 és 15 óra között fogadóórát fognak tartani a járási központban. A Paksi Kistérségi Szociális Központ 17 településen szervezi a család- és gyermekjóléti szolgáltatást, a paksi Család- és Gyermekjóléti Központ a járásban, azaz 15 településen nyújtja kötelező szolgáltatásait, az átszervezés nyomán öt fővel gyarapodott a személyi állomány. Az első hónapban 83 ügyük volt, 15 esetkonferenciát kellett tartaniuk a járás különböző településein, ebből kettőt Pakson. Borbás László kiemelte, hogy összességében ez még akkor is jelentős feladat, ha tudják, hogy a Paks Kistérségi Szociális Központ összesen húsz településen közel kétezer megállapodás alapján, azaz enynyi esetben nyújtja szolgáltatásait egyénnek, családnak szakmai szerződés alapján. Az ügyfelek az eddigiekhez képest változást nem fognak érzékelni, részükről semmiféle tennivaló nincs sem a már folyó, sem az új ügyekben, -kgy-Átalakulóban a családvédelmi rendszer 4 ■ Paksi Hírnök, 2016. február 5. keretében. A 43,7 milliós összköltségű fejlesztés tartalmazza a háziorvosi rendelő teljes körű műszaki és belső felújítását, energia-megtakarítást eredményező korszerűsítését, akadálymentes megközelíthetőségének kialakítását és a környezet rendezését is. Az akadálymentes megközelítést mozgáskorlátozottak részére kialakított parkoló és lift biztosítja. Mindezek mellett új bútorzat is került a váróba és a rendelőkbe, a helyiségeket pedig klimatizálták. A tulajdonos önkormányzat tervezi az épület külső homlokzatának felújítását is. Dallos Szilvia