Paksi Hírnök, 2016 (25. évfolyam, 1-24. szám)

2016-11-04 / 21. szám

Nem jön össze a győzelem Fotó: Molnár Gyula/Paksi Hírnök A harmadik a tizenegyediket fogadta, vagy­is a Videoton FC labdarúgócsapata a Paksot látta vendégül az OTP Bank Liga 13. fordu­lójában. A Pancho Arénában remekül kezd­te a találkozót a PFC, Hahn János találatával már a harmadik percben megszerezte a ve­zetést Csertői Aurél gárdája. Az előny azon­ban tiszavirágéletűnek bizonyult: a 10. perc­ben Géresi 30 méterről vette be Székely kapu­ját. A hazaiak tovább rohamoztak, a vendégek pedig védekeztek. Üjabb találat a 24. percben esett, Pátkait buktatta Bertus a 16-oson belül, a megítélt büntetőt Scsepovics magabizto­san értékesítette. Vezetése birtokában sem állt le a Videoton, de a 35. percben egy szabadrú­gás után kis híján egyenlített a Paks: a vendég­látók kapusa a gólvonalon védte Vernes feje­sét. Egy perccel később Szolnoki előreívelését Scsepovics vette le, és a védők közt a kapuba talált. 3:1 után, de még a térfélcsere előtt em­berhátrányba került a látogató, Szabó János gólhelyzetben buktatta Negót, ezért villant a piros lap. A szünetet követően előbb Pátkai még nagy helyzetben rontott, de ugyanebben a percben Hadzic közeli lövésével szemben már tehetetlen volt Székely, 4:1-re módosult az állás. Az 51. percben tovább fogyatkozott a Csertői-csapat, Kecskés a második sárga lap után mehetett idő előtt zuhanyozni. A 63. percben esett a találkozó utolsó gólja, amit is­mét a vendéglátók lőttek, Lazovic is feliratko­zott a táblára. A végeredmény 5:1. A székesfehérváriaktól elszenvedett nagyará­nyú vereség után az Újpestet fogadta a Paks, mindkét gárda javítási szándékkal lépett pá­lyára. A meccset a PFC kezdte agilisabban, előbb Koltai, majd Hahn lövése jelezte: a Paks mindenképpen otthonában tartaná a három bajnoki pontot. A vezetést mégis az Újpest szerezte meg Kovács Gábor hathatós közre­működése mellett. A védő röviden passzolt haza, a labdára Balázs Benjámin lecsapott, és máris 0:1 állt a táblán a 9. percben. A hi­degzuhany után mezőnyfölényben játszott a Csertői-alakulat, de a vendégeknek is akad­tak helyzetei, a szünetig nem esett gól. A tér­félcsere után az 55. percben Kulcsár harcolt ki tizenegyeset, a labda mögé Báló állt, a bünte­tőt Banai hárította, majd az ismétlést is meg­fogta az újpesti kapus. A hajrára a paksi tréner minden bevethető támadóját pályára küldte, 19-re lapot húzott és bejött: a PFC a 88. perc­ben egy oldalszabadrúgás után Szakály révén betalált. A ráadásban kis híján ismét megsze­rezte a vezetést a látogató, de Kemenes hibá­ja után előbb a felső léc, majd a kapus hárított. A végére még egy kiállítás is a jegyzőkönyv­be került, Kecskés Ákos második sárga lap­ja után mehetett idő előtt az öltözőbe. A vég­eredmény maradt 1:1. A Paks 14 fordulót követően a tabella 11. he­lyén áll. - A csapat erejét mutatja, hogy a két hiba sem törte meg. Le a kalappal a játékosok előtt, hiszen nyolcvanöt percig megalkuvást nem törően futballoztak. A hajrában már ren­geteget kockáztattunk. Persze a vége alakulha­tott volna máshogy is, hiszen hátul kinyíltunk, és az Újpestnek is voltak helyzetei. Dolgozom tovább, ahogyan eddig is - értékelt a lefújás után Csertői Aurél vezetőedző. -e/gé-Búcsú a Magyar Kupától Nem jutott a legjobb 32 közé a Paks a Ma­gyar Kupában, miután kikapott az NB II lis­tavezetőjétől, a Balmazújvárostól. A mély ta­lajú pályán a hazaiak már az ötödik percben megszerezték a vezetést, egy kavarodást köve­tően Belényesi közelről Székely kapujába lőtt. Ezt követően a PFC mezőnyfölényben futbal­lozott, de igazán nagy gólszerzési lehetőség egyik oldalon sem volt. A térfélcsere után, az 51. percben büntetőhöz jutott a vendéglátó, a tizenegyest Máté értékesítette. 2:0 után élede­zett a paksi támadójáték, szerencsés találattal szépített a Csertői-egylet: Szalai beadása Ba­kosról pattant saját kapujába. A 65. percben egyenlített a PFC: egy szabadrúgásvariáció vé­gén Hahn közelről fejelt a hálóba. A hajrában már szinte mindenki a kétszer 15 perces hosz­­szabbításról beszélt, amikor a 84. minutumban egy szögletet követő kavarodásból Bakos talált a paksi kapuba. A hátralévő percekben már nem tudott újra egyenlíteni a zöld-fehér gár­da, a végeredmény 3:2 lett. -faller-Tovább folytatja győzelmi szériá­ját a Paksi FC II. labdarúgócsapata az NB Ill-as bajnokság Közép-csoportjá­ban. Osztermájer Gábor alakulata a Mó­­rahalom és a Dabas-Gyón FC ellen ara­tott sikerei után, a következő játéknapon Békéscsabára utazott, ám a pálya alkal­matlansága miatt nem játszották le a ta­lálkozót. A közjáték azonban nem vetet­te vissza a zöld-fehéreket, akik a legutóbbi fordulóban a korábbi NB I-es Pécsi MFC-t verték meg i:o-ra a Fehérvári úti stadion­ban. A paksiak a 10. helyen állnak. Paksi Halászcsárda Kibővült halászcsárdánk - felújított panorámás terasszal - vál­lalja rendezvények szervezését akár 150 főig. Családi ünnepségek, keresztelő, ballagás, lakodalom, vállalati ünnepségek teljes lebonyolítását kitelepüléssel is. Szakács- és felszolgálótanulók jelentkezését várjuk gyakorlati képzésre. Telefon: 06-75/311-272,06-30/936-0696 E-mail: dunakomlod.halaszcsarda@t-online.hu Paksi Hírnök, 2016. november 4. ■ 17

Next

/
Oldalképek
Tartalom