Paksi Hírnök, 2016 (25. évfolyam, 1-24. szám)

2016-11-04 / 21. szám

Harmincéves a pedagógiai szakszolgálat Harminc éve nyújtanak segítsé­get az óvodákban, iskolákban dol­gozó pedagógusoknak, és szin­te nincs is olyan család Pakson, amelyik ne került volna kapcso­latba velük, mondta Szabó Péter alpolgármester a Paksi Pedagó­giai Szakszolgálatról köszöntőjé­ben, az intézmény fennállásának jubileuma alkalmából rendezett szakmai napon. A ma is sokszor csak nevelési tanácsadóként em­legetett intézményt 1986-ban az akkori városi tanács hozta létre. Kezdetben a Deák Ferenc álta­lános iskolához kapcsoltan mű­ködött egy-egy irodával, vizs­gálóval, illetve váróval, fenntartá­si költségeit a város biztosította, eszközkészletét a megye, fő fel­adata pedig akkor még csak az is­kolaérettségi vizsgálatok elvégzé­se volt. A rendszerváltás után az önkormányzat pályázatot hirde­tett az intézmény vezetői poszt­jára. Király Gabriella soha nem felejti el azt az 1992-es, hajnalba nyúló testületi ülést, ahol megvá­lasztották, s a több mint húsz évet sem, amíg vezette az intézményt. - Az első hét év az alapozásé volt, a második a stabilitásé, a megte­remtett szilárd alapokra való épít­kezésé, amikor már nem volt kér­dés, hogy szükség van erre az in­tézményre, a harmadik pedig a fénykor, amikor korunkat meg­előző szakmai célokat is meg tud­tunk valósítani a kollégáimmal. Az intézményt 1992-ben a Du­­na-part 8. szám alá költöztették, ahol a váró mellett egy játszó-ad­minisztrációs szoba, illetve három foglalkoztató helyiség állt rendel­kezésre. Aztán 2006 őszétől új, tá­gasabb helyen működtek tovább, a városközpontban lévő irodaház két emeletének helyiségeit kapták meg, ahol a foglalkoztatók mellett tornaszobát és tárgyalót is ki tud­tak alakítani, valamint egy meg­felelő méretű irattárat. A jogsza­bályi környezet és az oktatáspo­litikai irányelvek változásának következtében az intézmény fenntartását 2013. január í-jétől a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ vette át, a korábbi fenn­tartó önkormányzat a szakszol­gálatot a Paksi II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola egyik épületszár­nyába költöztette, ott működik ma is. 2013. szeptember í-jével alakult meg a Tolna Megyei Peda­gógiai Szakszolgálat intézménye, azóta a paksi ennek részeként, Tolna Megyei Pedagógiai Szak­­szolgálat Paksi Tagintézménye TEIT kalocsai látogató­központ (Szent István király út 50.) nyitva tartása: H-Cs: 8-16, P: 8-12 óráig, Ebédszünet: 12-13 óráig néven működik Egyetlen kollé­gával és egy feladattal kezdődött a paksi intézmény immáron har­mincéves története, ma pedig a paksi járás 15 településén dolgoz­nak, és huszonketten tíz szakszol­gálati feladatot látnak el, amelyek a következők gyógypedagógiai tanácsadás, korai fejlesztés, okta­tás és gondozás, fejlesztő nevelés, szakértői bizottsági tevékenység, nevelési tanácsadás, logopédiai ellátás, konduktív pedagógiai el­látás, gyógytestnevelés, óvoda- és iskolapszichológiai ellátás, ki­emelten tehetséges gyermekek, tanulók gondozása, pályaválasz­tási tanácsadás. - Annak idején a kistérségben, majd a járásban je­lentkező igények valamint a jog­szabályi változások nyomán fo­lyamatos volt a feladatbővülés, ami maga után vonta, hogy a ne­velési tanácsadó szervezeti struk­túrája, ezzel együtt pedig elneve­zése is több alkalommal módosult- mondta Varga Szilvia, a szak­­szolgálat jelenlegi vezetője, aki előadásában a három évtized tör­ténetét elevenítette fel. A születés­­napi rendezvény további előadá­sain megismerhetett a hallgató­ság egy új mozgásvizsgáló eljárást, valamint Béres Mária Montessori nyomán kidolgozott képességfej­lesztő pedagógiai módszerét, amit ő maga mutatott be. A harminc­éves születésnapi programra fotó­­kiállítással is készültek, valamint eszközbemutatót tartottak, ahol a kölcsönözhetők mellett a mun­kájuk során használt saját készíté­sű fejlesztőeszközöket is felvonul­tattak. Mottójuk egy Goethétől való idézet, miszerint: „Ha vala­kit olyannak látsz, amilyen éppen most, ezzel visszatartod őt a fej­lődésben. De ha olyannak látod, amilyen lehetne, ezzel előre segí­ted őt életútján.” Ennek szellemé­ben munkálkodnak tovább. Kohl Gyöngyi On szerint visel hallókészüléket a hölgy? Ajándék sütőkesztyű ingyenes hallás­­vizsgálat esetén*-'9'- Tudta? A modern hallókészülékek feltűnésmentes megoldást nyújtanak: Vizsgáltassa meg hallását ingyenesen, és együtt elérjük, hogy ismét jól halljon! 7030 Paks, Táncsics M. u. 13., I. emelet Bejelentkezés: 06-30/234-2572 n www.victofon.hu * Az akció részletei: www.victofon.hu/akci0ink. A hirdetést és a hallókészülék kiskönyvét hozza magával. Hallókészülék elem kupon 491 Paksi Hírnök, 2016. november 4. ■ 13

Next

/
Oldalképek
Tartalom