Paksi Hírnök, 2016 (25. évfolyam, 1-24. szám)
2016-07-29 / 14. szám
Össze kell fognunk a városért Ahogy a kampány alatt, most is az Süli János vezérelve, hogy a város érdekében mindenkivel kész együttműködni. Paks polgármestere, ha tehetné, a pártpolitikát kizárná az önkormányzatiságból, véleménye szerint nem az számít, hogy ki milyen párt vagy felekezet tagja, hanem az, hogy akar-e, tud-e tenni a városért.- Húsz hónap telt el az önkormányzati választások óta. Sikerült-e áttekintenie, megismernie a városvezetéssel kapcsolatos teendőket, kialakítani azt a struktúrát, ahogyan dolgozni szeretne? - Olyan ember vagyok, aki szeret először megismerkedni a feladattal. Az elmúlt jó néhány hónapban arra törekedtem, hogy tájékozódjak, próbáljam megtanulni az eljárásrendet és mindent, ami az önkormányzatiságot jelenti. Még a mai napig nem sikerült maradéktalanul, hiszen nem volt előéletem ebben a szakmában, ma is érnek meglepetések. Adott esetben hiába képzelek el valamit, ha a szabályok nem engedik, sokszor korlátozva van a szabad elképzelés. Egyre inkább kiismerem magam e korlátok között, de sok esetben nincs megoldás, sokszor nem tudunk például nehéz helyzetbe került embereken segíteni. Most, hogy magasba szöktek az albérleti árak, sokan jönnek, hogy nem tudják megfizetni. Segítenénk, de nincs miből. Nincs szolgálati lakás, a bérlakásállomány pedig kicsi.- Van szándék ennek orvoslására?- Az önkormányzat vizsgálja annak a lehetőségét, hogy növeljük a bérlakásállományt, de mindenképpen arra kell törekedni, hogy olcsó bérleti díjú, rezsijű lakásokkal bővüljön, mert már most is az a gond, hogy az önkormányzati bérlakásban élők rengeteg tartozást halmoztak fel.- A magasba szökő árak az önálló otthonteremtést is gátolják. Hiába a csők, Pakson a telekárak gátat szabnak az igénybevételének. Sokan szorgalmazzák, hogy az önkormányzat parcellázzon telkeket.- Ezzel a kérdéssel is foglalkozunk, megnézzük a jó példákat, próbálunk másoktól tanulni. Úgy gondoljuk, garanciákra van szükség, hogyha az önkormányzat áldoz rá, ne a befektetők vigyék el a hasznot. Egyegy utcafelújításra ingatlanonként nagyságrendileg 2 millió forintot költünk. Az én értékrendembe belefér az, hogy építési telkek kialakítására, közművesítésére is áldozzunk ugyanennyit, de meg kell oldanunk, hogy a haszon a családokhoz kerüljön.- Egy sor hasonló, komoly fejtörést jelentő kérdés van az önkormányzat asztalán. Ilyen a társasházépítés a belvárosban...- Ezt is a kollektív bölcsesség segítségével szeretnénk helyretenni. Mások mellett az országos főépítész szakvéleményét is kikértük. A képviselő-testület augusztus 17-i ülésén szeretnénk elfogadni a helyi építési szabályzatot. A társasházépítésnél a már meglévő kötöttségek, például a parkolóhelyek száma mellett figyelembe szeretnénk venni a környező telkeken meglévő lakások számát és szabályozni szeretnénk a lakásonkénti minimális teleknagyságot is. 3 Paksi Hírnök Megjelenik kéthetente, 4550 példányban Kiadja a TelePaks Nonprofit Kft. Főszerkesztő: Kövi Gergő Szerkesztőség: Paks, Dózsa György út 51-53. E-mail: szerkesztoseg@paksihirnok.hu Telefon és fax: 75/310-153 Nyomda: Kerényi Nyomda, Szekszárd Hirdetésfelvétel: Fonyó Lajos, 30/557-3645, fonyo.lajos@t-online.hu ISSN 0865-560X Következő megjelenés: 2016. augusztus 12. Paksi Hírnök, 2016. július 29. ■ 3