Paksi Hírnök, 2016 (25. évfolyam, 1-24. szám)

2016-06-24 / 12. szám

Csertői: ezzel a kerettel túlszárnyaljuk a tavalyi teljesítményünket- Nem kerültem teljesen új kö­zegbe, nagyon sok társamat is­mertem már az öltözőből, töb­bekkel együtt játszottam koráb­ban, és sokszor futballoztunk már egymás ellen - nyilatkozta Keme­­nes Szabolcs kapus, a Paksi FC friss igazolása, hozzátéve: - Most itt én vagyok az új fiú, de Molnár Péterrel és Székely Gyurival is na­gyon jó a viszonyom, egészséges rivalizálás lesz köztünk, segítjük majd egymás munkáját. Kemenes Szabolcs mellett Ko­vács Gábor védő, Haraszti Zsolt középpályás és Jelena Richárd csatár csatlakozott a Fehérvá­ri útiak keretéhez, valamint köl­csönből visszatért Bor Dávid és Vági András. Hahn János, az előző szezon házi gólkirálya is szerelést húzott, a csatár izga­tottan várja a felkészülést és a jú­liusi bajnoki rajtot. - Jó volt újra az öltözőben lenni, látni a régi és az új társakat. Négy meghatáro­zó játékost igazoltunk, szerintem idén sem fogunk csalódást okoz­ni. Győzelemmel zártuk az előző szezont, remélem, ott tudjuk foly­tatni a játékot, ahol abbahagytuk- mondta el Hahn János. Az öthetes pihenő alatt is folya­matosan dolgoztak a PFC futbal­listái, a technika előrehaladásá­nak köszönhetően mozgáselemző rendszerrel követhette nyomon játékosai teljesítményét Csertői Aurél vezetőedző. A tréner az első edzés után elégedett volt az erőn­léttel, a rövid felkészülés során hat mérkőzést tervezett, valamint egy egyhetes büki edzőtábort.- Nehéz volt feldolgozni a tava­lyi évet, számomra a tavaszi pro­dukció óriási csalódás volt, és a csapat is így érez. Idén a hete­dik helynél előrébb tervezünk, a keret alkalmas arra, hogy túl­szárnyaljuk előző évi teljesítmé­nyünket. Az igazolásokkal elé­gedettek vagyunk, azokat pedig, akiket akartunk, meg tudtuk tar­tani - összegzett Csertői Aurél. A Paksi FC július 16-án Debre­cenben kezdi a 2016/17-es sze­zont, míg az első hazai összecsa­pását július 23-án a Videoton el­len játssza a zöld-fehér gárda. Faller Gábor Nem sikerült az olimpiai válogató Az ASE két kajakosa, Boros Ger­gely és Somorácz Tamás is érde­kelt volt az olimpiai válogatóver­senyeken, de egyiküknek sem si­került kiharcolni a kvalifikációt. A részletekről Bedecs Ferenc, a klub kajak-kenu szakosztályának vezetőedzője beszélt.- Az elmúlt hónapokban renge­teget készültek, a cél az olimpi­ai részvétel kivívása volt, és min­dent meg is tettek ezért, de vol­tak náluk jobbak, és ha szoros versenyben is, de kikaptak. Bo­ros Gergely K4 1000 m-en küz­dött az olimpiai kiküldetésért, ebben a számban csak egy vá­logatóverseny volt, ahol ha­jójuk harmadikként ért célba. Somorácz Tamás K2 1000 m-en próbálkozott, ők negyedikek let­tek, nekik sem sikerült kijutni. Ezután nem sokkal már a moszk­vai Európa-bajnokság váloga­tója következett, K2 1000 m-en Boroséknak nem sikerült bejutni a döntőbe, így az Eb-ről is lema­radt. Somi KI 500 m-en máso­dik lett, és ezzel az eredménnyel bekerült az Európa-bajnokságon induló K4 500 m-es csapatba. Bedecs Ferenctől azt is megtud­tuk, hogy Kiszli Vanda rajthoz áll július elején Spanyolországban, az U23-as és felnőtt maratoni kajak­kenu Eb-n, ahol mind a két kor­osztályban egyes hajóban indul. Megkezdődtek a vb- és Eb-válo­­gatók az ifjúsági korosztályban is, az első versenyen Pupp Noé­mi KI 500 m-en második lett. A következő válogatóra Szolnokon kerül sor, a maratoni Eb-vel egy időben. Kovács József Az atomerőmű és a bővítés hírei: www.paksihirnok.hu TEIT kalocsai látogató-Nyitva tartás: központ (Szent István király út 50 .) nyitva tartása: Tel: 75/315-983 H-Cs: 8 -16, P: 8-12 óráig, 20/945-0992 Ebédszünet: 12-13 óráig Iroda és bemutató terem: Paks, Dózsa György u. 2/A Lacza Gábor Istvánná képviselő telefon:75/675-732 mobil:20/41 0-7512 Készenlét 0-24-lg:20/941-3376 www.panteon-temetkezes.hu ,4- 0—4* úGnhurVi %yssm ji TEMETKEZÉS Bemutatóterem: Paks, Kálvária utca 2., a Szentháromság téren - a Földhivatalnál Telefon/fax: 75/311-065, 20/852-1520 Irodavezető: Wagner Aranka Készenlét 0-2.4 óráig: 30/936-3255 fanfar PAKS 18 ■ Paksi Hírnök, 2016. június 24.

Next

/
Oldalképek
Tartalom