Paksi Hírnök, 2016 (25. évfolyam, 1-24. szám)

2016-06-10 / 11. szám

Reményteljes utánpótlás Kiválóan szerepeltek a Paksi FC utánpótlás labdarúgócsapatai a 2015/16-os kiírásban. A 19, a 17, a 15 és a 14 éves korosztály a ta­valyi osztályozó elvesztése miatt az NB II. Dél-nyugati csoport­jába kapott besorolást a Magyar Labdarúgó Szövetség dönté­se értelmében. Az U19 és U17 több mint 200 gólt rúgva, min­den mérkőzésüket megnyerve szerzett bajnoki aranyat, emellett több utánpótlás-játékos épült be az NB III-as felnőtt csapatba, il­letve mutatkozott be a magyar harmadik vonalban.- U15-ÖS csapatunk is bajnok lett, de ők végig versenyben vol­tak a Kaposvárral az első he­lyért, az aranyérem sorsa az utol­só mérkőzésen szinte egy bajno­ki döntőnek beillő összecsapáson dőlt el a mi javunkra - összegzett Osztermájer Gábor, az utánpót­lás szakág vezetője. Hozzátet­te: az U14-es csapat a második helyen végzett a Kaposvár mö­gött, aminek háttérében az állhat, hogy több játékosuk a korcso­portnál egy évvel fiatalabb volt.- Ezt a bajnokságot kinőttük és a megújuló versenyrendszernek köszönhetően előrelépünk, hi­szen az utolsó öt év eredménye alapján az U19-es és U17-es csa­patainkat besorolták egycsopor­tos országos bajnokságba, ahol minden tudásunkra szükség lesz, hogy helyt tudjunk állni - tette hozzá a szakágvezető. Az indulás­hoz egy U16-os csapatot is kell in­dítani, ami a nevezés alapfeltétele. A plusz együttes indításhoz szük­ség lesz erősítésre főleg a 2000- 2001-es születésű gyerekek kö­rében. - U15-ÖS és 14-es korosz­tályaink ezután is a Dél-nyugati csoportban fognak játszani annyi különbséggel, hogy alkalmazko­dunk a bajnoksághoz, és mindkét helyen egy évvel fiatalabb korosz­tállyal indulunk. Sajnos, az MLSZ állandóan változtatja a verseny­­kiírásokat, így a magyar labdarú­gásban nem lehet előre tervezni és az olyan kis csapatokat, mint a mi­énk, nehéz helyzetbe hozzák. Az akadémiák olyan helyzeti előny­nyel indulnak, amit sokszor ne­héz behozni. Ráadásul a paksi já­tékosok egyértelműen célpontok az akadémiák számára, amelyek jobb körülményeket ígérve elcsá­bítják őket. Két-három év múl­va aztán a játékosok jelentkeznek, hogy visszajönnének, ám az isko­la folytatása gondot okoz a tantár­gyi felosztás vagy éppen a tanul­mányi eredmény miatt, és a vég­eredmény az lesz, hogy se foci, se tanulás - tette hozzá a szakember. Faller Gábor Paksi borász a válogatottban Harmadik helyen végzett a ma­gyar borászválogatott a lab­darúgó Európa-bajnoksá­­gon, melyet idén Németország­ban rendeztek. A csapat tagja volt Mayer Antal, a paksi Mayer Pin­ce borásza, aki olyan neves bor­készítőkkel léphetett pályára a címeres mezben, mint Bock Jó­zsef, Gere Attila, Schubert Vil­mos, ifj. Lőrincz György, Han­gácsi Csaba vagy Rókusfalvy Pál. A paksi fiatalember nyolc­éves kora óta futballozik, az Atomerőmű SE korosztályos együtteseiben, majd Tolna me­gyei és budapesti amatőr nagy­pályás csapatokban is játszott. A magyar borászválogatott megfigyelői a borvidékek éven­kénti focitornáján figyeltek fel rá 2014-ben, ekkor postázták neki az első meghívót. A hat nemzet részvételével, kétéven­te megrendezett kontinensvia­dalt idén Geisenheimben és Mainzban bonyolították.- A szlovénok ellen egy, Német­ország ellen két félidőt játsz­hattam végig, az olaszok ellen 20 perc jutott. Középső közép­pályán szerepeltem. Célunk, a döntőbe jutás nem sikerült, így van bennem hiányérzet - fogal­mazott Mayer Antal. A mérkő­zések előtt és után a Rajna-völ­­gyi borászatokat is meglátogat­ták, esténként pedig más-más nemzet jellegzetes ételeit kóstol­hatták. A borászok foci Európa­­bajnokságát a szlovénok nyer­ték, második helyen a németek zártak.-röné-Eredményt hirdettek A Paksi Deák Ferenc Általános Iskola és az Eötvös utcai tagóvo­da mozgósította a legtöbb csalá­dot az idei Fuss, ússz, kerékpá­rozz a gyermekedért! program­­sorozaton. A megmérettetésen négy általános iskola és hét óvo­da versengett. Az úszáson 416- an, a futáson 792-en, a kerék­pározáson 848-án teljesítették a különböző távokat. A sorozat ér­tékelésén, a gyermekek és csa­ládok napján az intézmények a szervező Paksi Sportegyesület szabadidősport szakosztályától sportszervásárlási utalványokat vehettek át, az iskoláknál a Beze­­rédj és a Balogh Antal iskola vég­zett még dobogón, míg a kiseb­beknél a Munkácsy és a Mesevár ért el érmes helyezést.-efglé-Iroda és bemutató terem: Paks, Dózsa György u. 2/A Lacza Gábor Istvánná képviselő te!efon:75/675-732 mobil:20/41 0-751 2 ||MMM Készenlét 0-24-ig:20/941-3376 www.panteon-temetkezes.hu »JfANHURVr \>,y3SW}' ~±i®í±* TEMETKEZÉS Bemutatóterem: Paks, Kálvária utca 2., a Szentháromság téren - Telefon/fax: 75/311-065, 20/852-1520 Irodavezető: Wagner Aranka Készenlét 0-24 óráig: 30/936-3255 1 Földhivatalnál fanfar PAKS ,eit4k<eMeTsf! h\ul 18 ■ Paksi Hírnök, 2016. június 10.

Next

/
Oldalképek
Tartalom