Paksi Hírnök, 2016 (25. évfolyam, 1-24. szám)
2016-04-29 / 8. szám
Művészeti fesztivál képekben Tíz helyszínen számos művészeti ág mutatkozott be a lapunk megjelenése után záruló Paksi Művészeti Fesztiválon, amelyet a zene, a képzőművészet, a színház és a költészet mellett történelmi klub és műhelybeszélgetés is színesített. Fotók: Molnár Gyula/Paksi Hírnök Májusban ismét kinyit a Spájz Grillterasszal, hangulatos pihenőszigetekkel és természetesen ismét termelői termékekkel várja a látogatókat a Spájz, amely második alkalommal nyílik meg május 7-én szombaton a Szent István téren. Széles lesz a választék, hiszen házi disznóságokkal, mangalicatermékekkel, sajtokkal, mézzel, borral, fűszernövényekkel, szörpökkel, lekvárokkal, levendulakészítményekkel, befőttekkel és sok egyéb finomsággal készülnek a termelők, akik több mint húszán érkeznek az Agricum meghívására Tolna megye számos pontjáról. Ráadásul ezúttal Paks két fontos partnertelepülése, Kalocsa és Kaposvár is részt vesz a Spájzon: a kalocsai kézművesek a helyszínen, népviseletben készítik majd díszeiket, Kaposvár pedig Somogy ízeit hozza el a paksiaknak. A programhoz csatlakozó Erzsébet Nagy Szálloda a kinti grillteraszon frissen készíti majd könynyen fogyasztható finomságait. A Spájz május 7-én ismét 9 és 15 óra között várja a kézműves termékek iránt elkötelezett vásárlókat. Ismét lesz ingyenes játszóház is az Erzsébet Nagy Szálloda Teller-termében, ahol a Sáfrány házaspár segítségével a paraszti kultúrával ismerkedhetnek a kicsik Természetesen ezúttal sem maradhat el a nyereményjáték a szervező Agricum fődíjként a Spájz végén egy többkilós fűszeres sajtot és szalámit sorsol ki azok között, akik a piacon kihelyezett nyereménykártyák közül kitöltenek egyet, és bedobják a gyűjtőedénybe. A rendezvény ideje alatt a Duna-part felé vezető lekövezett utat lezárják a forgalom elől. Pakson, a lakótelepen, Tulipán utcában 51 nm-es, 4. emeleti lakás eladó. Klímás, panelprogramon átesett. Irányár: 13.500.000 Ft Telefon: 30/995-2893 Paksi Hírnök, 2016. április 29. ■ 19