Paksi Hírnök, 2016 (25. évfolyam, 1-24. szám)

2016-01-08 / 1. szám

Kovács Antal: a paksi sport nincs veszélyben Sikeres, ám egyben hektikus volt a 2015-ös év az Atomerő­mű Sportegyesület életében. A sportolók kitettek magu­kért: országos és nemzetkö­zi sikerek követték egymást, utánpótlás és felnőtt szinten egyaránt annak ellenére, hogy az év elején hónapokig tartott a bizonytalanság, nem érke­zett meg a működéshez szük­séges fedezet. Dr. Kovács An­talt, az ASE elnökét az elmúlt évről és a 2016-os feladatok­ról kérdeztük.- Nehéz éven van túl az egyesü­let, komoly pénzügyi nehézségek­kel kellett megbirkózni. Régebben ez nem volt jellemző, a tehetős klubok között tartották számon az ASE-t. Hogyan sikerült most talpon maradni?- Nemrég utánanéztem az elő­ző évek pénzügyeinek, 2001-től 2010-ig nem volt változás a finanszírozásban, akkor volt egy kompenzáció, ám 2012-re a büdzsé visszaállt, majd bejött a költségcsökkentés. 2012-től 2014-ig az egyesületnek folya­matosan küzdenie kellett, hogy úgy-ahogy talpon maradjon. 2015 elején pedig nem tudtuk, lesz-e pénz egyáltalán a műkö­désre, indulhat-e az NB I-es baj­nokságban a kosárlabdacsapat. Szerencsére májustól kezdett tisztázódni és összeállni a költ­ségvetés. Kalandos volt, de sze­rencsére ez az eredményeken nem látszott meg. Amikor annak idején átvettem az ASE-t, bevezettünk egy szi­gorú elszámolási rendszert: a szakosztályoknak év végén el kell számolni a pénzügyi keret­tel, ha van megtakarításuk, azt átviszik a következő évre, de ha hiány van, azt is. Ezt minden­ki igyekszik betartani, csak any­­nyit költenek, amennyit muszáj, s ezért szerencsére volt egy kis „puíferunk”, amivel a bizonyta­lan hónapokat áthidaltuk. Segí­tett Süli János polgármester úr is, kicsit előbb megkaptuk az ön­­kormányzati támogatást, így si­került menedzselni a klubot, ami elég sok szervezési és számvite­li munkával járt. Eszembe jutott, hogy amikor még aktív sportoló voltam, minket csak az érdekelt, hogy meglegyenek a feltételek, és arra nem gondoltunk, hogy ez milyen problémás tud lenni. Most már látom, hogy milyen sok összetevője van annak, hogy ezeket a körülményeket biztosí­tani tudjuk. Remélem, a követ­kezőkben is ugyanígy mindent meg tudunk oldani.- A sportolók hozták a szebb­nél szebb eredményeket, miköz­ben az embernek az volt a benyo­mása a finanszírozási hercehurca közben, hogy a jól működő egye­sület, a sok sikeres szakosztály jö­vője - a paksiakat kivéve - külö­nösebben nem érdekel senkit.- Meggyőződésem, hogy a pak­si sport nincs veszélyben, éppen ellenkezőleg: további lehetősé­gek lesznek a fejlesztésére. So­sem merült fel igazából, hogy nem kell az ASE. Egyszerűen a finanszírozás formái és a dönté­sek születtek meg nehezen, sen­ki sem mondta azt, hogy nem kell a klub. Paks most az 5-6-os blokkok építése miatt a figyelem közép­pontjába került, a beruházás 70-80 évre meghatározza a ha­zai villamosenergia-termelést. Azoknak a feltételeknek a meg­teremtése, hogy az itt dolgo­zó emberek teljesítőképességét fenntartsák, eltörpül az építési költségek mellett. 3 Az Atomerőmű SE-t erősítő Pupp lányok sportsikerei sok paksi szívét megdobogtatták 2015-ben. Fotó: Molnár Gyula/Paksi Hírnök 16 ■ Paksi Hírnök, 2016. január 8.

Next

/
Oldalképek
Tartalom