Paksi Hírnök, 2016 (25. évfolyam, 1-24. szám)

2016-01-08 / 1. szám

Az óév díjazottjai A mindenkori paksi képvise­lő-testület által alapított díjak adományozásáról évente vagy kétévente döntenek a beérke­zett javaslatok alapján. 2015- ben öt elismerést adtak át nyolc díjazottnak. Gyermekkori du­nai élményei és édesapja mun­kahelyi törté­netei is a vízi rendőri pálya választására sar­kallták Lengyel Norbertét, aki a Paks Közbiztonságért Díjat vehet­te át 2015-ben. A kitüntetett 1999 óta szolgál a Paksi Vízirendészeti Rendőrkapitányság állományá­ban. Végigjárta a ranglétrát, volt motorcsónak-vezető, majd hajó­vezető, aztán szolgálatirányító pa­rancsnok, a Rendőrtiszti Főiskola elvégzését és tiszti kinevezését kö­vetően 2008 óta a paksi rendőrőrs parancsnoka. Elmondta, rendkí­vül megtisztelő az elismerés, egy­ben megható is, hiszen kollégái a tudta nélkül javasolták a díjra. Szerinte pályája legnagyobb szép­sége, hogy olyan helyen dolgoz­hat, ahová mások kikapcsolódni Lisztmajerné Fritz Marianna és Szabó Klá­ra vehette át az önkormány­zat Gyermeke­inkért Díját ta­valy. Nem volt kérdés, hogy Lisztmajerné Fritz Marian­na pedagógus lesz, már kislány­ként azt játszotta, hogy ő a tanító néni. Érettségi után a Kaposvá­ri Tanítóképző Főiskolára ment, ahol 1979-ben diplomázott. Kezdetben az egykori II. Számú, majd a IV. Számú Általános Is­kolában tanított, jelenleg a Paksi II. Rákóczi Ferenc Általános Is­kolában dolgozik. Számára az a legszebb a hivatásában, hogy te­vékeny részese lehet a gyerekek írni, olvasni, számolni tanulásá­nak. Szerinte az a jó pedagógus, aki úgy tanítja a gyerekeket, fog­lalkozik velük és ad számukra követendő példát, hogy közben nem felejt el kicsit gyermeknek maradni. „A játszótársam, mondd, akarsz-e lenni...” - idézi Kosztolányi De­zső versét Sza­bó Klára, ha megkérdezik tőle, mi a mottója. Első diplomá­ját 1983-ban Szegeden, magyar nyelv és irodalom-történelem szakon szerezte, majd 2004- ben az ELTE BTK társadalom- és állampolgári ismeretek sza­kon újabbat, aztán pedagógus szakvizsgát tett. 1995-től a pak­si gimnázium tanára. Elmond­ta, nincsen receptje arra, hogy milyen a jó pedagógus, szerinte mindenki az, akit a gyerekek an­nak tartanak. Harminckét év ta­nítással a háta mögött, néhány esztendővel a nyugállományba vonulás előtt, már nem sző meg­valósíthatatlan terveket, csupán szeretné megőrizni elhivatott­ságát, motiváltságát és örömmel tanítani a gyerekeket. Dr. Bárok Jó­zsef volt 2015- ben a Pongrácz Sándor-díj ki­tüntetettje. Fon­tos számára az alapos szakmai felkészültség, a magas színvo­nalú, betegközpontú ellátás, en­nek szellemében végzi munká­ját. 1976-ban szerzett általános orvosi diplomát Debrecenben. Első munkahelye Gyöngyösön volt. Letette az üzemorvostan, majd a belgyógyászat szakvizs­gát. 1986-ban váltott munkahe­lyet és került Paksra. Közel egy évtizeden át volt üzemorvos az atomerőműben, 1995-től vál­lalkozó háziorvosként és foglal­kozás-egészségügyi szakorvos­ként tevékenykedik. Páciensei szerint rendkívül alapos, jó ke­délyű és megértő orvos, sokszor beszélgetéssel oldja a betegek szorongását, a betegségtől, isme­retlentől való félelmét. járnak. w JrjIW } *» m' »JP mg??' ' / A Pro Űrbe Em­lékérmet 2015- ben Klézl Terézi­ának, dr. Szekér Gyulának és dr. Csók Sándor­nak ítélte oda a képviselő-testület. A város szépí­tése, rendezése nem egyéni telje­sítmény, ez a díj minden érte dol­gozó munkájának megbecsülését is jelenti - mondta Klézl Terézia, Paks főkertésze a díj átvételekor. A díjazott táj- és kertépítész dip­lomája megszerzése után szülővá­rosában, Szekszárdon gyakornok­ként, majd tervezőként dolgozott. Munkája révén már azokban az években több szállal kötődött Pakshoz, így amikor a tervezővál­lalat megszűnt, élt a kínálkozó le­hetőséggel és Paksra jött dolgozni. Eddigi, több mint húszévnyi tevé­kenysége során alakult ki a város zöldfelületeinek mai arculata. Dr. Szekér Gyula vegyészmér­nökként szerzett egyetemi vég­zettséget. 1971 és 1975 között nehézipari miniszterként, 1975 és 1980 között pedig már mi­niszterelnök-helyettesként állt kapcsolatban az atomerőmű-be­ruházással. Jelentős szerepe volt abban, hogy az ország gazdasá­gi vezetése Paks esetében eltérjen attól a gyakorlattól, hogy a nagy­­beruházások kivitelezői, építői részére csupán ideiglenes szál­láshelyek épültek. Paks fejleszté­se ugyan nem szerepelt a megyei tervek között, mégis végleges vá­rosrész épült minden szükséges kiszolgáló létesítménnyel együtt. A szerkezetében és nagyságá­ban a jelenlegi városképet is je­lentősen meghatározó lakótelep megépülése, valamint a település várossá válása az ő határozott ki­állásának is köszönhető. Dr. Csók Sándor szülész-nő­gyógyász főorvos 33 évesen ka­pott megbízást a paksi szülőott­hon vezetésére. A gólyafészkes házban évente 550-600 szülést ve­zetett le, s ma alig akad olyan csa­lád Pakson, melyben ne szüle­tett volna valaki a doktor úr keze alatt. 1979-ben az intézmény megszűnt, ő pe­dig szakorvos­ként folytatta pá­lyafutását. Több mint negyven évet töltött a pá­lyán, ma a nyug­díjasok aktív életét éli. A közös­ség népszerű tagja, szívesen vállal közszereplést, legyen szó akár a festészet világáról, akár színpadi szereplésről. A díj átvételekor azt mondta, hálás, hogy érdemesnek tartották a magas kitüntetésre, és köszöni azt a sok szeretetet, amit a paksiaktól kapott. Azt látom, hogy az emberek kör­beveszik magu­kat anyagi ja­vakkal, pedig inkább meg kel- II lene nyitni a lel­kűket, szeretni önmagukat és másokat, mert abban van az iga­zi öröm, vallja Molnár Imréné Ancika, akinek tevékenységét Se­gítő kéz kitüntetéssel ismerte el a város. Tizenöt esztendővel ezelőtt maga sem gondolta volna, hogy mára egy komoly karitatív szerve­zet alapítója, mozgatórugója lesz Pakson. Kezdetben forró teát vitt a hajléktalanoknak, karácsony kö­zeledtével süteményt, szaloncuk­rot osztott az utcán, ruhát gyűj­tött és osztott a rászorulóknak, megszervezte az első Szeretetka­­rácsonyt, amit aztán más prog­ramok is követtek már a Segítők Háza égisze alatt. Az évek alatt ki­tartó csapat gyűlt Ancika köré. Friss híreka városról, az atomerőműről es a bővítésről: www.paksihirnok.hu Paksi Hírnök, 2016. január 8. ■ 13

Next

/
Oldalképek
Tartalom