Paksi Hírnök, 2015 (24. évfolyam, 1-24. szám)

2015-03-20 / 6. szám

Megvan az iskolai beíratás időpontja Az általános iskolába készülő gyermekeket április 16-án 8 és 19 óra, 17-én pedig 8 és 18 óra között lehet beíratni a választott, vagy a körzet szerinti oktatási intézménybe. A jogszabály sze­rint azt a gyermeket, aki 2015. augusztus 31-ig betölti a hato­dik életévét, kötelező beíratni az általános iskolába, melynek elmulasztása szabálysértési eljá­rást von maga után. Ez alól ab­ban az esetben van mentesség, ha a gyermek még nem érte el az iskolakezdéshez szükséges fejlettséget, és így az óvodá­ban maradhat. A beíratáshoz szükség lesz a gyermek nevére kiállított lakcímkártyára, az is­kolai fejlettséget igazoló szak­­véleményre, valamint a szülői felügyeleti jog gyakorlásáról tett nyilatkozatra. Az utóbbihoz szükséges adatlap megtalálható az óvodákban, általános isko­lákban, a Paksi Tankerületben, valamint letölthető az iskolák honlapjáról. Az általános isko­lai körzeteket a Tolna Megyei Kormányhivatal meghatározta és közzétette honlapján, de erről tájékozódhatnak az érintettek az óvodákban, általános isko-Többek közt az MVM Paks II. Atomerőmű Fejlesztő Zrt. kérel­mével foglalkozott a képviselő­­testület márciusi soros ülésén. A cég a hatályos rendezési terv módosítását kérte, hogy az új atomerőművi blokkok létesíté­sének előkészítéséhez szükséges iroda-, felvonulási és mobilépü­leteket megépíthessék. A zrt. vállalta az ezzel járó költségek finanszírozását. Az ülésen mind az iparosított, mind a hagyományos tech­nológiával épült lakóháza­kat érintően módosították az energiamegtakarítást eredmé­nyező beruházások támogatá­sáról szóló helyi rendeletet. A változás lényege, hogy utólagos 2 ■ Paksi Hírnök, 2015. március 20. Iákban és a Paksi Tankerületben is. Arról, hogy melyik iskolában hány első osztály indul, a Kle­­belsberg Intézményfenntartó Központban döntenek a beíra­tottak számának ismeretében. A felvételről, illetve az elutasításról az iskola igazgatója dönt, mely­ről a szülők írásban kapnak érte­sítést április 30-ig. Amennyiben valaki nem a körzetes iskolába szeretné beíratni gyermekét, csak a választott intézményben kell megjelennie, ahol várólistá­ra kerül. Mivel az oktatási intéz­mény köteles felvenni a körzeté­ben lakó minden gyermeket, a várólistás igényeket csak akkor tudja kielégíteni, ha ezt köve­tően van még szabad helye. Ha a választott iskola igazgatója a gyermek felvételére vonatkozó­an elutasító döntést hoz, a szülő a gyermekét a döntés jogerőre emelkedését követő öt napon belül köteles beíratni a kötelező felvételt biztosító iskola első év­folyamára. A felvétel elutasítása esetén a szülő érdeksérelemre hivatkozással kérelmet nyújthat be a kézhezvételtől számított tizenöt napon belül az iskola igazgatójához. A fellebbezést homlokzati szigetelés esetében a nyílászáró cseréje nem feltétel, amennyiben a lakások 90%-ában a meglévő nyílászárók megfe­lelnek az épületek energetikai jellemzőinek meghatározásáról szóló miniszteri rendelet előírá­sainak és ezt energetikai tanúsít­vány igazolja. Technikai jellegű volt az a ren­delkezés, amely szerint a közutak kezelésével kapcsolatos bizonyos döntéseket jegyzői hatáskörbe utaltak. Mivel a közúti táblák ki­vagy áthelyezése és az ehhez ha­sonló jellegű ügyek akár azonnali beavatkozást is igényelhetnek, nem volt célszerű képviselő-tes­tületi hatáskörben tartani a dön­tést. Kohl Gyöngyi másodfokon a fenntartó bírálja el. Amennyiben a gyermek tan­kötelezettségét külföldön teljesí­ti, ezt be kell jelenteni a terüle­tileg illetékes járási hivatalban. A beíratáskor a szülőnek dön­teni kell arról, hogy az állami­lag biztosított erkölcstan vagy a valamely bejegyzett egyház által tartott hit- és erkölcstan tantár­Megújul a vizesblokk a Csengey Dénes Kulturális Központ legal­só szintjén. A munkálatok május 5-ig tartanak, a beruházást mint­egy tízmillió forintból valósítja meg az intézményt működtető önkormányzat. Az alagsori vizes­blokkokban a kulturális központ átadása óta nem történt nagyobb felújítás, a mellékhelyiségek veze­tékei elöregedtek, és csak hideg víz folyt a csapokból. Az önkor­mányzat a költségvetés elfogadá­sakor határozott úgy, hogy idén a férfi és női mosdó teljes körű korszerűsítésére ad megbízást, az ajánlatkérési eljárást az Ulbert gyat tanulja-e majd a gyermek, tájékoztatott Péterné Iker Ivett, a Klebelsberg Intézményfenn­tartó Központ Paksi Tankerüle­tének igazgatója. Az általános iskolai beíratással kapcsolatos további információ az iskolák igazgatóitól vagy a tankerület munkatársaitól kérhető.-■kgy-Kft. nyerte. A március elején el­kezdődött munkálatok során korszerűsítik a fűtési és világítási rendszert, új aljzatot, burkolato­kat, valamint válaszfalakat építe­nek, kicserélik a szanitereket és a nyílászárókat. Bojler is kerül a he­lyiségekbe, biztosítva a melegvíz­­ellátást. A beruházás összköltsége 10,2 millió forint, a felújítás, a szerződés szerint május elejére fejeződik be. A kivitelező vállalta, hogy a kulturális központ prog­ramjait a munkálatok alatt nem fogja zavarni, ezért folyamatos az egyeztetés a zajjal járó tevékeny­ségek időzítéséről. -dallos-Döntés után Felújítás a Csengeyben Ősztől óvodába járnak azok a kisgyerekek, akik augusztus 31-ig betöltik harmadik életévüket, beíratásuk április második felében válik esedékessé. Az intézményválasztás a szülők döntése, ebben nyílt nappal segítik őket a paksi óvodák, melyek a Pakson és a vá­roshoz tartozó településrészeken élőket fogadják. Paksi Napsugár Óvoda Székhelyintézménye április 16. csütörtök 15.30-17.30 óráig Paksi Napsugár Óvoda Dunakömlődi Tagóvodája április 8. szerda 9.30-11.30 óráig, 15.30-16.30 óráig Paksi Napsugár Óvoda Munkácsy utcai Tagóvodája április 15. szerda 9.00-11.30 óráig, 15.30-16.30 óráig Paksi Napsugár Óvoda Eötvös utcai Tagóvodája áprüis 14. kedd 10.00-12.00 óráig,15.30-16.30 óráig Paksi Benedek Elek Óvoda Székhelyintézménye április 21. kedd 16.00-18.00 óráig Paksi Benedek Elek Óvoda Kishegyi úti Tagóvodája április 22. szerda 10.00-11.00 óráig, 16.00-18.00 óráig Paksi Benedek Elek Óvoda Hétszínvirág Tagóvodája április 23. csütörtök 16.00-18.00 óráig

Next

/
Oldalképek
Tartalom