Paksi Hírnök, 2015 (24. évfolyam, 1-24. szám)
2015-03-06 / 5. szám
Pillanatok alatt elfogytak a belépőjegyek a Paksi Bezerédj Általános Iskola alapítványi báljára, ahol a diákok műsoros programmal várták szüleiket és a pedagógusokat. Az iskola negyedik alkalommal szervezett jótékonysági bált, amely ismét nagy sikerrel zárult az intézmény sportcsarnokában. Az alapítvány anyagi támogatásán túl egy kötetlen, felszabadult este megszervezése volt a cél a szülők és a pedagógusok számára. Az alapítványi bál bevételét az iskola idén tanulmányi versenyek, kirándulások támogatására, valamint rendezvények szervezésére fordítja. (Fotó: Molnár Gyula/Paksi Hírnök) Remekül sikerült a Kereszt utcai nappali ellátó első farsangi mulatsága is. A rendezvényre a fogyatékkal élők klubjába járók heteken át készültek verssel, dallal, sőt még egy közös tánccal is. A Csámpai Country Road Club tagjaitól tanult koreográfiát Nagyné Tosa Mónika szakmai vezető átdolgozásában adták elő vadnyugati hangulatot varázsolva a klubhelyiségbe. A farsangon a fogyatékkal élők és az idősek klubjába járók közösen vettek részt, sőt a hozzátartozókat is meghívták. Próbálja ki magát borbíróként! Rendhagyó borversenyt szervez március 28- án 15 órakor a Paksi Sárgödörtéri Présháztulajdonosok Egyesülete a Fabro Pincészetben. A megmérettetés attól rendhagyó, hogy a szakavatott bírák mellett laikus borkedvelők is véleményt formálhatnak a mintákról, így a program teljesen nyitott: a résztvevőket végzett borbírák segítik az értékelésben a különböző bizottságokban. A versenyre fehérbor, vörösbor, rozé, illetve sillerbor és óbor kategóriában lehet nevezni, minden mintából két palackot kell leadni. Ezeket Kovács Mihály présházába (Sárgödör tér 50.) várják március 24-től 26-ig 15 és 18 óra között. A mintákhoz üvegeket és dugókat ugyanitt lehet felvenni. A borverseny nevezési díja 500 forint mintánként, amely már tartalmazza a vacsora árát. A hidegtálas vacsora és a borkóstolás nem nevező tagoknak 1000, ugyanez a nem nevező betérőknek 1500 forint. További információ Kovács Mihálytól (20/316-4221), valamint Polgár Zoltántól (20/910-8601) kérhető. Február utolsó péntekén délelőtt a Balogh Antal katolikus iskola 5. osztályos tanulói vettek részt a Paksi Városi Múzeum rendhagyó városismereti túráján, délután pedig három generációt ölelt fel az érdeklődők köre. A Sétálj, fedezd fel! elnevezésű programon bárki megismerkedhetett az óváros történelmi épületeinek titkaival: többek közt azzal, miért veszítette el Paks egykori jómódú bankárja értékes ingatlanjait, kinek a kezdeményezésére lett hadisebesülteket ellátó kórház a Kornis-kúriából (ma a Bezerédj iskola egyik épülete) és hol található légvédelmi pince az óvárosban. A sikeres túranap után rövidesen újabb kirándulásokat szervez a múzeum. Fotó: Molnár Gyula/Paksi Hírnök