Paksi Hírnök, 2015 (24. évfolyam, 1-24. szám)
2015-03-06 / 5. szám
Húszéves a paksi rádió Már a lépcsőházban a kiszűrődő hangokból sejteni lehetett, hogy belépve a Fortuna Rádió előterébe nem egy szokásos munkareggel várja a vendégeket. Akár egy méhkaptárban, akkora volt nyüzsgés, a stábtagok kisebb csoportokba verődve élénk diskurzus közepette várták a tortát, amin már a gyertyák száma is jelezte, nem mindennapi eseményre gyűltek össze a megjelentek. Március í-jén húszéves lett a Fortuna Rádió. Ebből az alkalomból egésznapos születésnapi különkiadással jelentkezett a Fortuna, a teljes stáb folyamatosan vezette a műsort, meglepetésvendégeket vártak a stúdióba, régi kollégákat leptek meg telefonhívással, és persze játszottak a hallgatókkal. A rádió szerkesztőségében előkerültek az elmúlt húsz év fotói, hallgatói levelei, emlékei, a kollégák is szüntelenül sztorizgattak. Volt is miből csemegézni, hiszen a stáb életében olyan meghatározó élmények sorakoznak, mint az országos rekordot is megdöntő 42 órás élő műsorvezetés, a rádió szerepvállalása a 2000-es évek eleji rendkívüli hóhelyzet idején, vagy éppen az a 45 road show, amit tíz év alatt tartott a Fortuna. Kedves emlék a stáb számára az a 2004-es elismerés is, amikor is kosárlabdacsapatot indított a Fortuna a városi bajnokságon, amely az első helyezés megszerzése után a megyei bajnokságot is nagy fölénnyel nyerte. A vasárnapi jubileumi ünnepség egyik fénypontja volt, hogy a rádió huszadik évének apropóján Örökös Rádió Tagságot adományozott Strasszer Andrea ügyvezető annak a nyolc kollégának, aki törzsgárdatagként a leghosszabb ideje dolgozik folyamatosan a rádiónak. A Fortuna alapító tagjaiként Vida Tünde, Schuckert József, Herfort Róbert, Zomborka Zoltán, Kozma Győző és Sajnovics László vehetett át díszoklevelet, plakettet és egy Fortuna-pezsgőt. 19 éve csatlakozott a fortunás kollégákhoz Hahn Szilvia, 18 éve S. Szabó Gabriella, aki a jubileumi ünnepségen búcsúzott a rádiótól. Az elismerések átadására meghívott sajtómunkatársak is érezhették, nem csupán az ünnepi pillanatok azok, amelyek egyedivé teszik a rádiót átjáró légkört. Az elmúlt húsz év nemcsak szakmai sikerekben, hanem emberi kapcsolatokban is gazdag volt a stáb számára, amely szinte félszavakból is érti egymást: lelkesedésből, egymást segítve sajátították el az évek alatt a rádiózás minden apró trükkjét. Sajnovics László, aki az első tulajdonosi körnek is tagja volt, a helyi rádió megalapításának kezdeti körülményeiről is mesélt lapunknak. ’93-ban Balogh Istvánnal és Bódis Zoltánnal több év tervezgetés és előkészítés után egyhetes működési engedéllyel, a tavaszi fesztivál tudósítása kapcsán jelentkezett először az éterben. Bizonytalanul tették meg az első lépéseket, de a hallgatói visszajelzések annyira biztatóak voltak, hogy még az év őszén elkezdték építeni az első stúdiójukat az egykori Alpári (ma Wigner Jenő) utcában. ’9 5-re kapott végleges műsorszolgáltatási engedélyt a rádió, akkor körülbelül tízfős stábbal zajlott a munka. Az eltelt húsz év alatt hatvan ember fordult meg itt. A rádióról több ízben cikkeztek országos sajtóorgánumok is, 2000-ben például a Világgazdaság írt arról, hogy a helyi rádiók közül mindössze háromnak sikerült az országos rádiók hallgatottságát túlszárnyalni, egyik a paksi Fortuna Rádió volt. 2003-ban a 42 órás rekord-műsorvezetésről a Blikk és az RTL Klub Fókusz című műsora is tudósított, de foglalkozott a rádióval az FHM magazin is. Strasszer Andrea ügyvezető elmondta, a közvélemény-kutatási adatok szerint a rádió hallgatottsága évek óta stabilan 30 százalékos a paksi felnőtt lakosság körében, amely márciustól újra a Fortuna műsorában üdvözölheti a Morning Show-t is. Az ünneplés sem ér véget, a rádió egész évben számos kampányt, rendezvényt tervez. A stáb pedig azt reméli, hogy a következő húsz év hasonló sikereket hoz majd Pakson és a vételkörzetben a Fortuna Rádiónak, a rádió sikere pedig Paksnak. Matus Dóra Fotó: Molnár Gyula/Paksi Hírnök