Paksi Hírnök, 2015 (24. évfolyam, 1-24. szám)

2015-03-06 / 5. szám

Ki örül, ki nem a vasárnapi zárva tartásnak Hamarosan jön a vasárnapi zár­va tartás: március 15-től vasár­naponként nem bóklászhatunk a bevásárlóközpontokban, hogy pótoljuk a kifogyott mosószert vagy éppen az ebédhez hiányzó hozzávalót, de arra sem lesz mód, hogy a vásárolgatások mellett körülnézzünk, tervezgessünk, ál­modozzunk, milyen tévét, mosó­gépet, hűtőt vásárolunk majd, ha lesz rá pénzünk. Mint ismeretes, a parlament decemberi döntése alapján változik a boltok nyitva tartása: a hét utolsó napján nem lehet majd dolgoztatni a keres­kedelemben, kivéve az adventi időszakban és az év egy szaba­don választható vasárnapján. A 200 négyzetméternél kisebb üz­letek azonban nyitva tarthatnak, de csak a tulajdonos vagy annak családtagja dolgozhat a hét utolsó napján. A törvény szerint vasár­nap nyitva lehetnek az éttermek, a gyógyszertárak, a benzinkutak, a cukrászdák, a piacok, a vásá­rok, valamint az egészségügyi intézmények területén a büfék és a boltok. A virágárusok és az újságosok reggel 6 és 12 óra kö­zött tarthatnak nyitva vasárnap. Minden más üzlet, amely 200 négyzetméternél nagyobb, zárva kell, hogy maradjon. A hét többi napján 6 és 22 óra között tarthat­nak nyitva a boltok, a pékek egy órával korábban is kinyithatnak. Attól függetlenül, hogy a műkö­dési engedélyeket a jegyző adja ki, a vasárnapi zárva tartást már a fogyasztóvédelmi hatóság el­lenőrzi, tájékoztatta lapunkat a jegyzői hivatal. A jogsértéseket ráadásul szigorúan büntetik, négy szabálytalan nyitva tartás esetén egy évre bezárathatják a boltot. Február 27-ig a Pen­ny Market és a Lidi jelezte a jegyzői hivatalnak, hogy bezár vasárnap, egyúttal azonban vál­toztatja nyitva tartási rendjét a hét többi napján. Mindkét üzlet műszakmódosítással válaszol a vasárnapi zárva tartásra: a Penny korábban is nyit és később is zár, hétfőtől szombatig 6 és 20 óra között várja a vásárlókat, a Lidi pedig 7-21 óráig. Az új törvény miatt speciális helyzetbe kerültek a Tescón belül található kisebb üzletek, amelyeknek méretük alapján ugyan nem kellene be­zárniuk vasárnap, de nem tehet­nek mást, hiszen az áruház nem lehet nyitva. A boltvezetők közül egy, a neve elhallgatását kérő tu­lajdonos azt mondta lapunknak, ő személy szerint egy cseppet sem bánja, hogy vasárnap otthon lehet. Vidékről jár be, senki sem váltja, hiszen a családos alkalma­zottól sem lehet elvárni, hogy a boltban töltse a vasárnapot, így sosem volt pihenés, már az idejét sem tudja annak, mikor ülhetett együtt a családdal a vasárnapi húsleveshez. Hétköznap is csak futva fogyaszt pár falatot, mert a vásárlók elvárják, hogy mindig a kiszolgálópult mögött legyen. Kell a pihenés, mondja, ráadásul a vasárnapi forgalom csak fize­tésnap körül volt jelentős. Véle­ménye szerint annak ellenére, hogy a bevásárlóközpontokban az eladók féltik a pótlékaikat, a kereskedők többsége örül a be­zárásnak. Nem úgy a vásárlók jelentős része. Bacs Judit például nem örül az új törvénynek, mert bár a nagybevásárlásokat nem vasárnap intézte, ha ilyenkor váratlanul betértek az unokák, mindig el tudott szaladni pár fi­nomságért. Nem tér át a kisebb üzletek portékáira, mivel úgy gondolja, ott az árak magasab­bak, ráadásul a választék és an­nak minősége is silányabb. Csibi Máté és párja gyakran pótolta vasárnap, ha valami hiányzott a háztartásból vagy az ebédhez, de a kikapcsolódásnak is része volt a hétvégi bevásárlás. Nem örülnek a zárva tartásnak, de nem is hi­szik, hogy a törvényen módosíta­nának a döntéshozók. A jegyzői hivatal tájékoztatása szerint több népszavazási kérelem is elbukott már a Nemzeti Választási Iroda asztalán. A Független Szakszer­vezetek Demokratikus Ligája és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége közös bead­ványa amiatt került elutasításra, mert volt már bent azonos tár­gyú kérdés, amit még nem bírál­tak el. A Demokratikus Koalíció ívét is ezért utasították el, de ok lehet még a helytelen fogalom­­használat, illetve a pontatlan kér­désfeltétel is. Az Összefogás Párt kezdeményezését formai hiba miatt dobták vissza, de ők a ha­táridő utolsó napján fellebbeztek, így kezdeményezésüket már csak a vasárnapi zárva tartás életbe lé­pése után bírálják el. Matus Dóra A nagyobb bevásárlóközpontok vasárnapi zárva tartásáról tar­tott országszerte utcai, nyílt közvélemény-kutatást az MSZP. Az aktivisták a paksi lakótelepi Spar mellett is megkérdezték a já­rókelők véleményét: nem aláírást gyűjtöttek, csupán rögzítették a lakosok válaszait, amit eljuttattak a kormánynak is. Heringes Anita országgyűlési képviselő elmondta, a válaszadók 85%-a továbbra is szeretne vásárolni vasárnap. A lakosok véleménye szerint a bezárás helyett meg kellene fizetni a dolgozóknak a vasárnapi munkát és fel kellene ajánlani a választás lehetőségét, hogy 100%-os pótlék fejében inkább a munkahelyükön vagy a családjukkal töltenék-e a hétvégét. Heringes Anita szerint az emberek el tudják dönteni, hogy mire van szükségük, a válasz­tás szabadságát pedig nem szabad megvonni tőlük. Fotó: Szaffenauer Ferenc/Paksi Hírnök

Next

/
Oldalképek
Tartalom