Paksi Hírnök, 2015 (24. évfolyam, 1-24. szám)
2015-12-18 / 24. szám
Átfúrták a Dunát Érdeklődnek Paks iránt a nagy hajótársaságok Új vízi színpadot tervez Paks a Duna-parti korzóhoz, amely alkalmas kikötőhely lehet a nagy dunai szállodahajók számára. Városunk tárgyalásokat kezdett az elképzelés megvalósításáért, az előkészítés újabb állomásaként részt vett a 20. Nemzetközi Dunai Hajózási Konferencián, ahol minden folyami hajózással foglalkozó utazásszervező cég és hajóstársaság jelen volt. - A rendezvényen olyan városok szakembereivel egyeztettünk, akik már gazdag tapasztalattal rendelkeznek a dunai hajózás kapcsán. Moháccsal, Kalocsával és Bajával folytattunk szakmai tárgyalásokat, és azokkal az utazásszervező cégekkel is találkoztunk, amelyekkel szeretnénk szerződést kötni a jövőben. Három olyan nagy beutaztatóval tudtuk felvenni a kapcsolatot, akik nyitottak városunk felé, egyikük már januárban idelátogat, hogy tájékozódjon Paks kínálatáról és arról, hogyan lehet azt a piacon értékesíteni - tudtuk meg Czink Dórától, a paksi önkormányzat turisztikai referensétől. A MAHART által szervezett konferencián angol nyelvű, kifejezetten a hajós turisztikában használható prospektussal és önálló standon mutatkozott be Paks. Ennek költségeit a Magyar Turizmus Zrt. vállalta, segítve városunk szakmai előmenetelét turisztikai szinten. Dallos Szilvia Átfúrták a Dunát Paks mellett. Sokan felfigyelhettek az elmúlt hetekben a halászcsárdánál álló, hatalmas gépezetre. A monstrummal különleges munkát végeztek: kábelalagutat fúrtak, ami a 6-os út, a vasúti sínpálya és a Duna alatt fut át a túlpartra. A munka a TARR Kft. beruházásának részeként valósult meg, amiben az optikai hálózattal még el nem ért túlparti kalocsai kistérségben lévő településeken teremtenek nagy sávszélességű 30 Mbit/sos kapcsolatot. A hálózat kiépítésénél a legcélszerűbbnek az látszott, hogy a paksi központtal kössék össze a rendszert. Magát a fúrást a ZOLMAT Kft. végezte, melynek során a tervezett nyomvonalon rádiójel alapú helymeghatározással, fúrórudak végére helyezett fúrófejjel ásták ki a furatot, amiben aztán a túlpartról 730 méFotó: Szaffenauer Ferenc/F’aksi FI írnok ternyi acélcsövet húztak vissza. Ebbe az acélcsőbe kerültek az optikai szálak, műanyag védc csőbe helyezve. A kalocsai k térség három településén meg lósuló teljes fejlesztési projek ; a Gazdaságfejlesztési Operati Programban nyert közel 81 mi, lió forint támogatást a TARR Kft., az összköltség majd’ 13 ‘j millió forint. Kohl Gyöngyi RITALIA TRAVEL %5 Megmártózni a nagyvilágban... Non stop autóbuszos kirándulásaink Paksról, idegenvezetővel! 2016. KARNEVAL! MAR LEHET JELENTKEZNI! Karnevál Velencében ajándék karneváli sminkkel már 12.990 Ft/főtől+hajójegy, belépőjegy, biztosítás Időpontok: 2016. jan. 29-31febr. 5-7. Törökország repülővel 2016. nyár ELŐFOGLALÁSI KEDVEZMÉNNYEL! Kérje ajánlatunkat! Gönögországautóbusszal,apartmanban 2016 nyarán már24.900Ft/főtó1 2016. tarasz: Körutazásokautóbusszal május 4-7. Prága 52.500 Ft/főtől Szlovénia és a Plitvicei tavak 77.500 Ft/főtől Kalandozás Dél-Lengyelországban 4Ö.500 Ft/főtől Kastélyok és barokk városok 77.500 Ft/főtől Vásároljon szeretteinek karácsonyra Rita(lia) utazási utalványt! Kellemes karácsonyi ünnepeket kívánunk minden kedves utasunknak, ügyfelünknek! 2016-ban is szeretettel várunk minden utazni vágyót, érdeklődőt irodánkban a megszokott Rita(lia) színvonalon Tolnán a nagytemplommal szemben vagy Pakson az ESZI-vel szemben. Hirdetésünk nem teljes körű, részletekért kérjük hívja irodáinkat! Akcióink visszavonásig érvényesek! Érdeklődni: RITALIA TRAVEL Kft. utazási iroda 7030, Paks Dózsa György út 102. Tel.: 75/311-130 Mobil 30/603-7240 • info@ritaliatravel.hu • www.ritaliatravel.hu • Engsz.: U-001312 Paks, Vörösmarty u. 6 lakásos társasházban 103 m2-es, kertkapcsolattal, garázzsal még 4 db lakás eladó Telefon: 70/414-0101 Ingatlanvagyonértékelés, ingatlanközvetítés Paks központjában hosszú távra másfél szobás lakás kiadó. 65.000 Ft/hó. 3 havi kaució szükséges. Paks, Kossuth Lajos utcában udvartéri 1 és félszobás, galériás lakás, garázzsal, hosszútávra kiadó. 80.000 Ft/hó. Paks, Kurcsatov úton, hőszigetelt, földszinti 2 szobás, 52 m2-es, erkély nélküli, középső lakás eladó. Irányár: 14 M Ft. Pakson, a Rákóczi utcában egyedi fűtésű családi ház eladó. 3 szoba (egy szoba a teraszról nyílik), konyha, fürdőszoba, előszoba, fedett terasz. Irányár: 12 M Ft. Pakson, a Kurcsatov út hátsó sorában IV. emeleti 2 szobás, erkélyes, 50 m2-es, hőszigetelt lakás eladó. Irányár: 12,8 M Ft. Pakson, a városközpontban, a Rákóczi utcában 4 szoba összkomfortos, gáz- és villanyfűtéses családi ház garázzsal, szőlővel, pincével eladó, 2 szobás, garázsos lakást I. emeletig beszámítunk. Irányár: 22,3 M Ft. Pakson, az Öreghegy utcában tetőtér-beépítéses, felújított 86 m2-es, ' 3 szoba, nappali, konyhás, 45 m2- [ es melléképület, 1000 m2-es tel- | ken eladó. Irányár: 22,5 M Ft. Pakson, a Kossuth Lajos utcában 3 lakásos társasházban 58 m2- es összkomfortos udvartéri lakás, garázzsal, 765 m2-es kerttel, sok gyümölcsfával eladó. Irányár: 16,8 M Ft. Pakson, a Jámbor Pál utcában 130 m2-es, összkomfortos családi ház, kis udvarral, tárolóhelyiséggel eladó. Irányár: 16,5 M Ft. Érdeklődni lehet: Fonyó Lajos ingatlanvagyon értékelő és közvetítő Tel: 06-70/310-8374 E-mail: fonyolajos@t-online.hu