Paksi Hírnök, 2015 (24. évfolyam, 1-24. szám)
2015-10-22 / 20. szám
Civil kerekasztalt terveznek Összefogást szorgalmazó civil fórumot hívott össze Ferenci Richárd, a Paksi Turizmusért Egyesület elnöke. Hívószavára - mint ő maga mondta, várakozásánál többen - több mint tucatnyian gyűltek össze a Paksi II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolában. A téma ma igen népszerű, Paks II, és az abban rejlő lehetőségek kiaknázása volt. Ferenci Richárd szerint összefogásra van szükség, akár egy civil szövetségre annak érdekében, hogy a civilek is labdába rúgjanak. Kováts Balázs címzetes egyetemi docens, a projekt előkészítésének egyik résztvevője arról beszélt, hogy minden szervezetnek magának kell kreatívan, ötletesen felismernie a lehetőségeket, de szükség lenne egy központi adatbázisra, akár egy irodára, ahol a térség kínálatát az érdeklődők megismerhetnék. Tudomása szerint Pakson 59, a Duna Összeköt térségben, ami Paksot öleli körül, 271 civilszervezet működik. Ferenci Richárd, a ma még informális Paksi Civil Kerékasztalhoz való csatlakozásra buzdítja a helyi civilszervezeteket annak érdekében, hogy erősebbé, szervezettebbé váljon a civil szektor. Az összefogás gyakorlatát mutatta be Gólya Pál, a Békéscsabai Civil Szövetség elnöke, aki azt hangsúlyozta, hogy a civil szféra működése elsősorban nem pénzkérdés. A sikerhez, akár a gazdasági életben, profizmusra van szükség. Az együttműködést, egymás munkájának, céljainak megismerését ő is hangsúlyozta. A konferenciát követően mesedélutánra várták a gyerekeket, később pedig zenés-táncos estet tartottak. Vida T Fejlesztik a pályaudvart A paksi buszpályaudvarra átlagosan napi 250 busz érkezik, piaci napokon és hétvégén ezernél is többen fordulnak meg itt. A komplexumot folyamatosan fejleszti a Dél-dunántúli Közlekedési Központ Zrt., most a járdasziget újul meg. Az épület mellett található érkezési oldal térkövezése a következő ütem részét képezi csakúgy, mint az útburkolat felújítása. A távolabbi tervek között szerepel még elektronikus tájékoztatótáblák kihelyezése is az indulási állásoknál. Fotó: Kövi Gergő/Paksi Hírnök Lückl Attila faragta a kopjafát, amit a Városháza mellett állított az önkormányzat és az Erdélyi Magyarok Tolna megyei Egyesülete. A kopjafa a székelyek jelképe, összeköti Magyarországot és a határon túli magyarokat, de arra a hatvan főnyi erdélyire is emlékeztet, akik környékünkön élnek. Az ünnepélyes avatót lapunk megjelenésének napján tartották. A korrupció ellen harcol a Jobbik Ne évülhessenek el a korrupciós bűncselekmények - javasolja a Jobbik Magyarországért Mozgalom törvényjavaslata, erről a párt Tolna megyei elnöke tartott sajtótájékoztatót Pakson. Bencze János szerint ha a Fideszkormány valódi harcot hirdetett volna a korrupció ellen, akkor természetes lenne, hogy egy ilyen törvényjavaslatot megszavaznak, fogalmazott a Jobbik megyei elnöke. Hozzátette, eddigi beadványaikat az 50%-os fideszes többség egyszerűen lesöpörte a tárgyalandó témák köréből. A Jobbik számára ez azt bizonyítja, hogy a jelenlegi kormány csak szóban hirdetett harcot a korrupció ellen. Egy másik beadványt is készített a mozgalom, melynek lényege, hogy minden információ szerepeljen a közpénzek elköltéséről egy jól követhető, nyilvános internetes felületen. - Ezzel a két javaslattal meg lehetne szüntetni Magyarországon a komplett korrupciót - fogalmazott Bencze János, aki szerint a Paks II. beruházás is szinte teljes titokban zajlik. - A párbeszéd teljes hiánya Magyarországon az elmúlt 25 év tapasztalatai után mindenhol a korrupcióra utal - hangsúlyozta a politikus. Faller G. Babra ment a játék Fotó: Molnár Gyula/Paksi Hírnök Főzőverseny és többállomásos vidám vetélkedő is színesítette a Balogh Antal Katolikus Általános Iskola és Gimnázium családi napját, ahova diákjaikat, iskolába készülő óvodásokat és természetesen a szülőket is várták. A középpontban a bab állt, így a főzőverseny fő alapanyaga ez volt, a vetélkedő állomásain pedig többek között feldolgozták az Égig érő paszuly című mesét. A rendezvény keretében egészségnapot is tartottak, különböző salátákat készítettek, kóstoltak és a sportolásra is lehetőség nyílott. A megvalósítás része volt egy pályázati projektnek, amire közel húszmillió forintot nyert az iskola a Társadalmi Megújulás Operatív Programban. A cél a Balogh iskola, valamint tagintézménye, a tolnai Szent Mór Katolikus Általános Iskola diákjainak fejlesztését és pedagógusaik szakmai fejlődését elősegítő innovatív módszerek, programok megvalósítása. A tevékenységeket egymáshoz kapcsolódóan tervezték meg, megjelenik témaként a környezeti nevelés, a mozgás, az egészségfejlesztés, az idegen nyelvek tanításának fejlesztése, illetve a tanártovábbképzések. Tartottak már közlekedési napokat, kerékpáros tábort, sporttábort, egészségnapokat és terveznek még angol, illetve német nyelvi vetélkedőt. Kohl Gyöngyi Paksi Hírnök, 2015. október 22. ■ 11