Paksi Hírnök, 2015 (24. évfolyam, 1-24. szám)
2015-09-25 / 18. szám
Nem ítélkezni, hanem segíteni ment a röszkei migránstáborba Fotó: Bana János Hívták, tehát ment Röszkére. Segíteni, ha kellett sátrat állítani, sebet kötözni. Főként az orvosok keze alá dolgozott a migránstáborban Bana János, ahogy tette ezt korábban Indiában, Pakisztánban, Indonéziában. Ezeken a helyszíneken földrengést követően igyekeztek emberibb viszonyokat teremteni. A helyzet, ami most fogadta, hasonló volt a gyűjtőpont egy négyzetkilométerén, legalábbis, ami a higiénés körülményeket illeti. Az emberek szinte egymás hegyénhátán, minden tele szeméttel, ürülékkel. Az atomerőmű balesetelhárítási vezetője, Paks önkormányzati képviselője ezúttal Röszkén, a gyűjtőponton teljesített önkéntes szolgálatot. Azok a szintén önkéntesek hívták most is, akikkel a katasztrófahelyzetekben siettek mások segítségére. Mint mesélte, a tizenkét órás szolgálat során öt perc pihenőt engedtek meg maguknak, egyébként a rászorulókat látták el. Sok a légúti megbetegedés, akad rüh- és tetűatka, de gyakori a lábsérülés is a sok gyaloglás miatt. A helyzet nem fekete vagy fehér, és összességében nehezen ítélhető meg objektiven, foglalta össze tapasztalatait hozzátéve, hogy a véleményalkotás azoknál, akik nem jártak ott, nagyban függ attól, hogy milyen képet látnak az eseményekről. Ha egy gyereket magához szorító, síró aszszonyt, akkor mindenki együttérző, szánakozó, ha öklét rázó, üvöltő férfit, vagy éppen csúcs okostelefonnal fotózkodó fiatalembert, akkor elutasító. Bana János azt mondja, az adott szituációban segíteni kell nekik étellel, ha kell gyógyszerrel, de ez a mértékű bevándorlás tarthatatlan, meg kell állítani. Elsősorban azzal, hogy hazájukban élhető, nyugodt körülményeket teremtenek számukra. Tapasztalatai egybecsengenek a médiában látottakkal: a bevándorlóknak nincsenek papírjaik, mindanynyian azt mondják, hogy szírek és a háború elöl mentik a családjukat. János nem találkozott durva, fenyegető magatartással, az orvosi és egyéb ellátásért hálásak, a családjukat, gyerekeiket féltik. Maradni nem akarnak, mindenki Németországba tart. Az ellátásuk szervezettségén, pestiesen szólva volna mit javítani, mert vannak szinte orvosi ellátás nélküli táborhelyek - másutt pedig tíz doktor is van, ki helyből, ki Ausztriából, de akadt Amerikából érkezett orvos is. A szemétgyűjtéssel pedig - úgy tűnt - senki sem foglalkozik: nincs konténer, de az sincs, aki az egészet koordinálná, derül ki a beszámolóból. Bana János azt mondja, aki önkéntesként segíteni akar, mindenképpen keressen meg egy segélyszervezetet - ők például a Karitasszal dolgoztak együtt, de a rendőrség engedélyét is be kell szerezni.- Nincsenek olyan illúzióim, hogy megoldja a helyzetet a határ lezárása. Más utat fognak keresni, de nem lehet őket megállítani - fogalmazott. - Az okot pedig, hogy miért indultak el tömegével éppen most, talán már soha senki nem tudja megfejteni- tette hozzá. Vida Tünde Adventi napot hirdettek Támogatják a bővítést Nyugatiak az árak, de a bérek nem igazodtak hozzájuk, mondta Thürmer Gyula. A Munkáspárt elnöke paksi látogatásán elmondta, a társadalom széles rétegeinek nem garantált a biztos munka, jövedelem és megélhetés. Thürmer Gyula a menekültügy kapcsán úgy fogalmazott, a kormány felelőssége megoldást találni a problémára, és ebben támogatni kell, mert csak széles konszenzussal és az unión belüli összefogással érhető el valós eredmény. Az atomerőmű-bővítésről a szervezet elnöke elmondta, támogatják az új blokkok építését és az oroszokkal történő együttműködést is helyes döntésnek értékelik. Harmadik alkalommal szervezi meg adventi napját a Jobbik Magyarországért Mozgalom paksi csoportja. Idén december 19-én várják az érdeklődőket a paksi piactérre. A rendezvényre árusokat is hívnak, lehetőséget biztosítva a bemutatkozásra a helyi termelőknek és kiskereskedőknek. Az adventi naphoz kapcsolódóan idén is adománygyűjtő akciót hirdet a szervezet.- Arra szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy közvetlen környezetünkben is élnek olyan hátrányos helyzetben lévő családok és egyedülállók, akik segítségre szorulnak, és akiknek szebbé tehetjük legalább a szeretet ünnepét - fogalmazott Radócziné Hornyák Ivett. A szervező hozzátette, hogy az előző évekhez hasonlóan irodájuk nyitvatartási idejében várják az adományokat: feleslegessé vált ruhaneműt, cipőt, játékot vagy akár tartós élelmiszert. Ezeket értékesítik, és a befolyt összeget csomagok összeállítására fordítják. Tavaly tizenhét család ünnepét tudták szebbé tenni ekképpen. A programról tartott sajtótájékoztatón Horváth Zoltán, a helyi szervezet elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy a Jobbik folytatni fogja kampányát a Férfiak 40 program mellett - utalva arra az Alkotmánybírósági döntésre, amelynek értelmében nem lehet népszavazást tartani a férfiak 40 év munkaviszony utáni nyugdíjba vonulásáról. Horváth Zoltán leszögezte: ha kell, a strasbourgi emberi jogi bíróság elé viszik a kérdést. Dallos Sz. 10 ■ Paksi Hírnök, 2015. szeptember 25.