Paksi Hírnök, 2015 (24. évfolyam, 1-24. szám)

2015-09-25 / 18. szám

Madocsa, Györköny és Dunapataj is TEIT-tag lenne A Társadalmi Ellenőrző Infor­mációs és Településfejlesztési Társulás támogatja a társulási megállapodás szerinti 12 km-es körben fekvő három, még nem TEIT-tag település felvételét a társulásban, amennyiben a je­lenlegi tagok változatlan támo­gatásban részesülnek - ezt az állásfoglalást fogadta el Tengeli­­cen tartott ülésén a TEIT. A tár­sulás tagjai még nem zárták le a kérdést, tovább tárgyalnak róla mind a TEIT-en belül, mind a kormányzattal. A TEIT esetleges bővítése a Paks II. projekthez fűződő környezet­védelmi hatósági eljárás kereté­ben tartott lakossági fórumon került terítékre. Dr. Bálint József elnök azt mondta, a Paksi Tár­sadalmi Tanács kifejezetten az atomerőmű új blokkjainak építé­séhez kötődő térségi fejlesztési fel­adatok összehangolására jött létre. A TEIT feladata, létjogosultsága más, hiszen két nukleáris létesít­mény közvetlen közelében fekvő településekről van szó, amelyek elfogadják mind az atomerőmű­vet, mind a kiégett kazetták elhe­lyezésére szolgáló tárolót, és tájé­koztató munkájukkal segítik azok társadalmi beágyazódását. Gáncs István alelnök elmond­ta, hogy még az idén, a lehető legrövidebb időn belül szeret­nének pontot tenni a bővítési kérdés végére. Mind a Duna jobb, mind a bal partján van­nak csatlakozni szándékozó települések, az alapító okirat szerint a TEIT azokat a telepü­léseket tömöríti, amelyeknek közigazgatási területe beleesik az erőmű körüli 12 km sugarú körbe. Ezek: Madocsa, Györ­köny, valamint Dunapataj. A társulás tengelici ülésén részt vettek a partnerszervezetek, azaz az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. és a Radioaktív Hulladéko­kat Kezelő Nonprofit Kft. kép­viselői is. Az atomerőmű kommunikáci­ós igazgatója, dr. Kovács Antal elmondta, hogy szignifikáns kü­lönbség van az atomerőmű elfo­gadottságában a TEIT-es, illetve a nem TEIT-es településeken, amit a társulás tájékoztatási te­vékenysége eredményének te­kint. Honti Gabriella, az RHK Kft. kommunikációs vezetője aláhúzta, mindkét fél érdeke ugyanaz: a nukleáris létesítmé­nyek biztonságos, lakosság által támogatott működése. -vt-Paks volt a paprikafesztivál díszvendége A Szent István Kalocsai Paprika Lovagrend lovagja lett Süli Já­nos. A lovaggá ütés szertartását a kalocsai városházán tartották a 26. Kalocsai Paprikafeszti­vál keretében. A rendezvényre Paks mint díszvendég kapott meghívást. A város sátra, ahol kolbászos vekni és paksi borok fogyasztása közben színes ki­adványok között válogathatott a látogató, közvetlenül a nagy-Fotó: Kövi Gergő/Paksi Hírnök színpad mellett állt. Utóbbin előbb dr. Bálint József polgár­­mester, majd a rendezvény fő­védnöke, dr. Aradszki András energiaügyért felelős állam­titkár mondott köszöntőt. Dr. Bálint József azt hangsúlyoz­ta, hogy Pakssal közös terve­ik megvalósítása érdekében egyesíti erőit a két város. Dr. Aradszki András, aki nemcsak az energetika terén szőtt me­rész álmok miatt, hanem csalá­di kötődése okán kapott meghí­vást a programra, arról beszélt, hogy Kalocsa egy olyan város, amely amellett, hogy őrzi ha­gyományait, a modernitás ki­hívásainak is igyekszik megfe­lelni. Kiemelte, hogy a kalocsai paprika, amely hungarikum, stílust, hagyományt, közössé­geket teremt. - Kalocsa hatal­mas lehetőség előtt áll a paksi atomerőművi kapacitás fenn­tartását célzó beruházással, a híd építésével, részt vehet a beruházás kiszolgálásában, be­kerülhet a gazdasági vérkerin­gésbe. A köszöntő után, újabb ünne­pélyes aktus keretében, három új lovagot fogadott soraiba a 2001-ben alakult Szent István Kalocsai Paprika Lovagrend. Az új lovagok esküvel fogad­ták, hogy mindent megtesznek a kalocsai paprika hírnevének öregbítéséért. - Barátaimnak és ismerőseimnek egészségük megóvása érdekében és azért, hogy hosszú életűek legyenek ezen a Földön, mindig kalocsai paprikát ajánlok, fogyasztásá­ban magam is jó példával já­rok - szólt az eskü szövege. Süli János azt mondta, hogy ha az ilyen felkéréssel, lovaggá ütéssel járó külsőség nem is áll hozzá közel, a céllal tud azonosulni. Szívesen vállalja a kalocsai pap­rika népszerűsítését, hiszen egy olyan unikális termék, amely ráadásul sok-sok ember számá­ra biztosított, biztosít megélhe­tést. Paks több műsorszámmal - például a Tűzvirág Táncegyüt­tes fellépésével - járult hozzá a 26. Kalocsai Paprikafesztivál színesítéséhez, de a program­hoz tizenkilencedik alkalom­mal társuló paprikás ételek főzőversenyén is megjelent. Csapó Sándor, a Mezőföldvíz Kft. ügyvezetője a Kiskunvíz Kft. vezetőjével közösen főzött halászlét. Mint elmondták, a hal, a paprika, sőt még a főzés közben és után fogyasztott bor is a Duna bal partjáról való, a paksiak a főzőtudományukkal egészítették ki mindezt. A kap­csolatukat szorosabbra fűzni tervező két víziközműcég mel­lett még hatvan csapat nevezett a főzőversenyre. Vida Tünde Paksi Hírnök, 2015. szeptember 25. ■ 7

Next

/
Oldalképek
Tartalom