Paksi Hírnök, 2015 (24. évfolyam, 1-24. szám)
2015-09-25 / 18. szám
Fotó: Babai István/Paksi Polgármesteri Hivatal Több mint hétszáz embernek biztosítanak munkát Kulturált, minőségi és ár-érték arányban is jó - foglalta össze a paksi ipari park inkubátorházáról alkotott véleményét a tűzoltókészülékek felülvizsgálatával, javításával foglalkozó Hesztia Kft. paksi telephelyének vezetője. Osztermájer Róbert azt mondta, jó döntésnek bizonyult, hogy beköltöztek, elégedettek, otthon érzik magunkat. Korábban is volt már Pakson telephelyük, de korszerűbbet, kulturáltabbat akartak, ezért költöztek az inkubátorházba, ahol ezt megtalálták. A Hesztia Kft. mellett még tizenhat vállalkozás talált otthonra az uniós támogatással épült, korszerű, nemcsak helyet, hanem szolgáltatásokat is nyújtó inkubátorházban. A Paksi Ipari Park Kft. ügyvezetője, dr. Sztruhár Sándor felidézte, hogy a ház létrehozásának gondolata a 2008-ban kirobbant válság idején merült fel, ezért sok volt a kétség mind a cég, mind a város vezetőiben, de mára igazoltnak látszik, jó döntés volt belevágni. Az, hogy 180 millió forintnyi viszsza nem térítendő támogatás segítette a megvalósítását, egy újabb pozitívum, csakúgy mint a Duna-Mecsek Területfejlesztési Alapítványtól elnyert 40 millió forintos támogatás, amelyek a költségek felét fedezték. Sztruhár Sándor azt mondta, sikerült teljesíteni, sőt túlszárnyalni a pályázatban megszabott szigorú feltételeket. Mára a 11 csarnokból 10, a 15 irodából 14 bérlőre talált, tizenhét vállalkozás dolgozik a házban, amely a szó szoros értelmében inkubátor- és akcelerátorház, azaz nemcsak egy épület, hanem egy program, ami segít kezdő vállalkozóknak megtenni az első lépéseket. További cél, hogy Paksot népszerűsítve a gazdasági szereplők körében, egyre több vállalkozást - potenciális adófizetőt - vonzzanak a városba azzal, hogy a végleges telephely létrehozásáig biztosítják a működés feltételeit. Két bérlő már vásárolt telekingatlant az ipari parkban, ami azt jelzi, hogy megtalálták számításukat. Mind a városra váró fejlődés, mind az inkubátorház sikere jó alapot biztosít arra, hogy elkezdjék egy újabb, hasonló, de ezzel nem mindenben megegyező funkciójú ház építésének előkészítő munkáját. Az erőmű-beruházáshoz szükséges környezet és gazdasági feltételrendszer kiszolgálásában szerepet tudna vállalni egy komplex szolgáltatóház, amelynek létesítését tervezik, de attól függetlenül is hosszú távon fenntarthatónak ígérkezik a fejlesztés. Sztruhár Sándor azt mondta, mindehhez stabil, biztos hátteret nyújt az önkormányzat, amely száz százalékban tulajdonosa a Paksi Ipari Park Kft.-nek. A közeljövő feladatai között említette az ügyvezető, hogy a 36 hektáros területen kisebb parcellákat alakítsanak ki, de infrastruktúra-fejlesztést is terveznek, illetve a feladatok bővülésével egy nagyobb léptékű szervezetfejlesztésre is szükség lesz a kft.-nél. A tulajdonos önkormányzat a közelmúltban 15 hektáros földterületet vásárolt, így ennyivel bővül az ipari park területe. Az inkubátorházban működő 17 vállalkozáson kívül 23 saját telephellyel rendelkező cég dolgozik az ipari parkban, és négy olyan partnerük is van, aki már vásárolt telket, de még nem építkezett. Ez a negyven cég több mint 700 embernek ad munkát.- tünde-Megújul a ravatolozó Dunakömlődön Mintegy hatmillió forintot fordít a ravatalozó felújítására a tulajdonos önkormányzat Dunakömlődön. Az 1700-as évek óta temetkeznek a dunakömlődi temetőbe, amely ma már az önkormányzat tulajdonában köztemetőként működik. Fenntartására évente 4,8 millió forintot fordít a város. Az idei költségvetésben külön keretet biztosítanak nagykarbantartására: a temetőgondnoki feladatokkal megbízott DC Dunakom Plusz Kft. munkatársai az elszórtan heverő kriptakeretek és az összetöredezett sírfedlapok elszállítása mellett a kereszt felújításán is dolgoznak, mely köré új térkő burkolat készül - minderről Spiesz József, a Dunakömlődi Településrészi Önkormányzat elnöke tájékoztatott. Ahogy azt a képviselő elmondta, 6,5 millió forint az épület felújításának tervezett költsége. A ravatalozó környezetét is megszépítik és a beruházás keretében fedett búcsúztatótér is készül. Emellett a temető kerítésének teljes körű megújítása is szerepel a tervekben. -dal-Az önkormányzat azokat temetted közsírhelybe, akiknek nincs fellelhető közeli hozzátartozója vagy rokona, aki vállalná a temetés költségeit, illetve olyan nagy a hagyatéki teher, hogy nem fútná a temetés költségeire. Pakson - mint vidéken általában - az itt élők nagy része sírhelyek váltásával előre gondoskodik maga és hozzátartozója temetéséről, évente csupán egy-két alkalommal kell gondoskodni köztemetésről. Ezeket az ügyeket az önkormányzat szociális osztályán intézik, tájékoztatott dr. Blazsek Balázs címzetes főjegyző. Paksi Hírnök, 2015. szeptember 25. ■ 5