Paksi Hírnök, 2015 (24. évfolyam, 1-24. szám)
2015-09-17 / 17. szám
Becsengettek Lényegesen több gyermeknek jár ingyenes étkezés az óvodákban és bölcsődékben szeptember 1-jétől. Az új szabályozás szerint a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosultak mellett a három vagy több, valamint a tartósan beteg, illetve fogyatékos gyermeket nevelő családok érintettek. Ingyenes továbbá az étkezés a két- és egygyermekes családoknak is, amennyiben az egy főre jutó jövedelmük nem haladja meg a minimálbér nettó összegének 130 százalékát, azaz jelenleg a 89.408 forintot. Az igénylés módjáról az intézményekben lehet érdeklődni. Zökkenőmentesen indult az új tanév a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ fenntartásában működő paksi iskolákban. Az állami fenntartású Paksi Bezerédj Általános Iskolában két osztályban 45, a Paksi II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolában három osztályban összesen 62, a Paksi Deák Ferenc Általános Iskolában pedig egy osztályban 26 kisgyermek kezdte meg tanulmányait az első osztályban. A 2013/14-es tanévvel lépett életbe az új köznevelési törvény, illetve indult el az új Nemzeti Alaptanterv, amit felmenő rendszerben vezetnek be az általános és középiskolákban. Akkor jelent meg új kötelező tantárgyként az erkölcstan, illetve a felekezeti hit- és erkölcstan, amelyek közül Fotó: Szaffenauer Ferenc/Paksi Hírnök a 2015/16-os tanévi beiratkozáskor is választaniuk kellett az általános iskolák első osztályosainak. Döntésük egy tanévre szól, változtatni csak a következő tanévre lehet, amit írásban kell jelezni az iskola igazgatójánál. Az iskolák az óraszámok tíz százalékáról dönthettek szabadon, ami lehetőséget ad bizonyos tantárgyak emelt óraszámú oktatására, illetve „csemegézhettek” a választható tantárgyakból, mint például a családi életre nevelés, a jelenismeret, vagy a gazdasági és pénzügyi kultúra. A köznevelési törvény rendelkezései szerint az új tanévben is 16 óráig kell foglalkozásokat tartani az általános iskolákban, ami lehet többek között szakkör, korrepetálás vagy tanulószoba, illetve, ha van rá igény, az intézményeknek 17 óráig biztosítaniuk kell a gyermekek felügyeletét. A délutáni benntartózkodás kötelező, alóla felmentést a szülő írásbeli kérelmére az intézményvezető adhat. A kérelem vonatkozhat az egész tanévre, a hét bizonyos napjaira vagy egy-egy esetre. A mindennapos testnevelés felmenő rendszerű bevezetése eljutott odáig, hogy mind a nyolc évfolyamon jelen van, kötelező a heti öt óra, amit részben délutáni foglalkozásokkal oldhatnak meg az intézményekben. Az öt órából kettőt továbbra is kiválthat a diák, amennyiben iskolai sportkörben tevékenykedik, valamelyik sportegyesület tagja vagy amatőr sportolói szerződése van, ám ezt iskolájában igazolnia kell, összegzett Péterné Iker Ivett. A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Paksi Tankerületének igazgatója arról is tájékoztatott, hogy a Paksi Vak Bottyán Gimnáziumban egy osztály indult a hat évfolyamos, és kettő a négy évfolyamos képzésben, előbbi 28, utóbbi összesen 60 diákkal, illetve a Pro Artis Alapfokú Művészeti Iskolában elkezdődött a hangszeres órabeosztás. Változások voltak a tankönyvrendelés és -szállítás szabályaiban, a tavalyi problémák zömét sikerült megoldania a KELLO-nak. A tankönyveket az általános és középiskolákban is legkésőbb az első tanítási napon megkapták a diákok, illetve a szülőkhöz eljuttatták az intézmények a tankönyvcsekket, amit szeptember 15-ig kell befizetni. Idén szeptemberben már a harmadik osztályosok is ingyen kapták a tankönyveket, ezt felmenő rendszerben vezetik be országosan. Az új tanévben folytatódik a pedagógusok béremelése, átlagosan 6-10 ezer forinttal lesz több a jövedelmük, és folytatódik minősítésük, -kgy-A 2015/16-os tanévben 181 napot kell iskolába menniük az általános iskolás diákoknak, az utolsó tanítási nap 2016. június 15. A középiskolákban és szakiskolákban 180 tanítási nap lesz ebben a tanévben, a végzősöknek természetesen előbb lesz az utolsó. Az első félévet 2016. január 22-én zárják, a tanulmányi eredményről január 29-ig értesítenek az iskolák. Az első napok izgalma után már rá szoktak pillantani a diákok a naptárra, hogy mennyit kell még aludniuk az első hosszabb pihenőig. Ez az őszi szünet, ami október 26-tól 30-ig tart, a szünet előtti utolsó tanítási nap október 22., a diákoknak november 2-án kell visszaülniük az iskolapadba. A téli szünet előtti utolsó tanítási nap december 18. lesz, majd 2016. január 4-én csöngetnek be ismét. Az év végi hajrá előtt is lesz néhány nap feltöltődni, a tavaszi szünet 2016. március 24. és 29. között lesz. Az országos kompetenciamérés időpontja 2016. május 25., érintett a 6., a 8. és a 10. évfolyam. 10 ■ Paksi Hírnök, 2015. szeptember 11.