Paksi Hírnök, 2015 (24. évfolyam, 1-24. szám)

2015-01-09 / 1. szám

Kovács Antal: jól áll az ASE Az elmúlt évben is kiváló­an szerepeltek az Atomerőmű Sportegyesület versenyzői a kü­lönböző hazai, kontinentális és világversenyeken. Világ- és Euró­­pa-bajnoki aranyak, nemzetközi versenyeken elért dobogós he­lyezések, magyar bajnoki címek, és hazai viadalokon elért számos elsőség jellemezte a 2014-es évet. Dr. Kovács Antalt, az ASE elnö­két kértük rövid értékelésre.- Úgy gondolom, hogy az egyre nehezebb gazdasági helyzetben már önmagában nagy eredmény, hogy az atomerőmű 2014-ben is minden teljesítését időben meg tudta tenni az egyesület felé. Az ASE fontos célja, hogy minél szélesebb bázison működjön, és itt nemcsak a versenysport utánpótlására gondolok, hanem a szabadidősportra. Ebben is elő­relépés történt 2014-ben. Ha há­rom-négy évre visszatekintünk, legalább 30%-kal nőtt az igazolt sportolók száma egyesületünk­ben, jelentős részük szabadidős sportoló. Ez örvendetes, hiszen azt jelzi, hogy egyre többen vá­lasztják a mozgást. Ami az után­pótlást illeti: egyrészt nőtt a lét­szám többek közt a hagyományos sportágválasztó rendezvénynek köszönhetően, másrészt az ered­ményekben is meglátszott ennek a hozadéka. Minden sportágban jól szerepeltünk korosztályos versenyeken, világversenyeken, például kajak-kenuban, dzsú­­dóban. Kosárlabdában a kadett csapat szenzációs eredményt ért el, és sakkban utánpótlás szinten is szereplők vagyunk világverse­nyeken. Nemcsak széles bázissal bírunk tehát, hanem eredménye­ket is hoz az utánpótlás. Ami a felnőtteket illeti: a kosár­csapat hozta a maximumot, amit lehetett, hiszen a magyar bajno­ki ezüstérem a Szolnok mögött megfelel a realitásoknak. A Ma­gyar Kupában szerepelhettünk volna jobban, de minden csapat életében lehet egy ilyen rövid­zárlat, nekünk pont az a hétvége volt ilyen - összességében elége­dettek lehetünk a csapattal. Ami a 2014/15-ös bajnokságot illeti, itt is a dobogót céloztuk meg, amire reális esélyt látok. A jövő feladata ugyanakkor, hogy megtaláljuk a junior kor­osztályból kiöregedett játékosok versenylehetőségeit, hiszen aki még nincs kész arra, hogy egy bajnoki éremesélyes csapatban játsszon, de már elmúlott ifi, an­nak is kellene lehetőséget adni. Látom egyébként, hogy már több fiatal jár a reggeli edzésre a kosarasok közül is, tehát alakul a minőség ott is. A sakkcsapat reményeink sze­rint ismét a dobogón végez, dzsúdóban három válogatott áll olimpiai kvalifikáció környékén, ez mindenképpen nagyon jó, és Pupp Réka most már a felnőttek között is eredményeket ér el. Bo­ros Gergő kajakban jó évet zárt, úgy tűnik, beérik a sok munka. Mindent összevetve, azt gondo­lom: jól állunk.- A középiskolát befejező gyere­kek nem tudnak továbbtanulni Pakson. Ők valamilyen szinten elvesznek az egyesület számára?- Erre is van megoldás. Nálunk, dzsúdósoknál sokan tanulnak akár levelezőn. Kiss Norbi most fog diplomázni úgy, hogy az edzésszáma neki a legmaga­sabb. Ez szerintem elhatározás és akarat kérdése, én magam is nappalin végeztem a közgázt. Kicsit nehezebb, de főként ma, az internet korában megoldható. Persze ahogy a sportversenyekre se lehet felkészülni az utolsó hé­ten, a vizsgákra sem.- Várhatóak fejlesztések a sport - egyesület háza táján?- 2015-re már elvileg megvan­nak azok a központi források, amik az új dzsúdóterem létre­hozását lehetővé teszik. Ez nagy adósság a dzsúdóval szemben, hiszen a paksi élsportok közül egyedül ennek nincs méltó bá­zisa. Már kerestünk egy helyet az ASE-pálya területén, ahol ezt meg lehetne oldani. Ezen a téren valószínűleg lesz előrelépés. Ugyanakkor az atomerőmű-bő­vítés küszöbén, amikor jelen­tős számú munkaerő érkezik a városba, érdemes lenne egy, a kulturális és sporteseményeknek- többek közt a kosárlabdának -egyaránt otthont adó multifunk­cionális rendezvénycsarnokot megvalósítani. Ez egyelőre csak tervszinten létezik. (joko) Evet értékelnek a PSE szakosztályai A Paksi Sportegyesület szak­osztályait Faller Gábor kérte rövid évértékelésre. Karate A 2014-es év is szép eredménye­ket hozott a Paksi Sportegyesü­let karate szakosztálya számára, amelynek versenyzői hazai regi­onális és minősítő versenyeken vettek részt, illetve bírói minősí­téseket szereztek. A szakosztály karatésai több versenyen is do­bogós helyezést értek el egyéni­ben és csapatban. Az év kiemelt nemzetközi versenyén, a lengyel­­országi vüágbajnokságon és az Európa-bajnokságon is egyéni helyezéseket szereztek. Emellett 2014-ben Paks adott otthont az Ippon Shobu magyar bajnokság­nak. - Szakosztályunkban meg­találhatóak mind az utánpótlás, mind pedig a felnőtt versenyzők, versenyzői taglétszámunk 25-30 fő. A 2015-ös év célkitűzései kö­zött a hazai minősítő versenye­ken a legjobb eredmények elérése szerepel, a tavaszi Európa-baj­nokságon és az év végi világbaj­nokságon több dobogós helyezés, valamint részvétel a hazai Ippon Shobu minősítő magyar bajnok­ságon. Legeredményesebb ver­senyzőink Basa Mátyás, Nagy Gergő, Varga Márton, Domokos József, Domokos Henriett, Rauth Hanna és Szabó Flóra Dorina volt - számolt be Záborszki Zoltán vezetőedző. Labdarúgás Az U7-től az U 13-ig a Bozsik­­programban szerepelnek a Paks labdarúgócsapatai őszi és tava­szi menetrenddel, télen pedig teremtornákon vesznek részt. U 14-től lépnek be az MLSZ által kiírt nagypályás bajnokságok­ba. Az U14-U15-ÖS gárdák az I. osztályú bajnokságban játsza­nak: Nagy Lajos együttese a 10., Budapesten, a XI. kerületben a IV-es metró és a 7-es buszok vonalánál, felújított, 2 szobás lakás januártól kiadó. Érdeklődni: +36-20/487-41-68 Orosz József tanítványai az elő­kelő 6. helyen állnak. A Hornyák László trenírozta U16 az egycso­portos NB 1.12. helyén áll, ebből a csapatból hat gyermeket iga­zoltak le akadémiák az év elején. Az U18-at Kindl István edzi, ők szintén ebben a bajnokságban bravúros eredményekkel a felső­házba jutottak. (Folytatás a 17. oldalon) PAKS Nyitva tartás: H-V 05-20-ig lel: 75/315-983 20/945-0992 16 ■ Paksi Hírnök, 2015. január 9.

Next

/
Oldalképek
Tartalom