Paksi Hírnök, 2015 (24. évfolyam, 1-24. szám)

2015-01-09 / 1. szám

Kő és bor A fenti címet kapta a Fabro Pincészet karácsony előtti estje, amelyiken egy, a pincében elhe­lyezett, jótékony hatásúnak ítélt mészkőtömböt avattak fel. Az est vendége volt Hirt Ferenc or­szággyűlési képviselő, Süli János polgármester és dr. Blazsek Ba­lázs címzetes főjegyző is. Kovács Sándor tulajdonos elbeszélése szerint Kiss Zoltán mágneses terek kutatásával, földenergiák­­kal foglalkozó független kvan­­tumenergia-kutató egy éve je­lezte, hogy az alsó, tizenhárom méter mélyen lévő pincéjükben energiamező jelenlétét érzékeli. Kiss Zoltán, akinek szavait nem sokkal később tőle függetlenül megismételte a pincében járva egy cseh kutató is, azt mondta, kvantumfizikai számításai azt igazolták, hogy nyolc olyan elem van, amelyik „energiakezde­ményező”. Ezek más elemekkel összekapcsolódva energiaterme­lést indítanak be, kiegyensúlyo­zó, „rendbetevő” hatást fejtenek ki. Ahol ezek nagyobb arányban vannak jelen, ott jobban érzik magukat az emberek. A ben­ne lévő kalcium, oxigén és szén miatt ilyen a mészkő, ezért érzik magukat jól az emberek példá­ul a templomokban, amelyeket mészkőből építettek, vázolta a kutató. Azt mondta, az agyag­tömb, amiben a Fabro pince van, kalciumban, szilíciumban gazdag. Ezek hatásait erősíti fel a mészkőtömb azzal, hogy vissza­veri a falból áradó energiát. Mi­vel a kvantumkommunikáció­ban nincs szükség érintésre sem, aki ebben a légtérben tartózko­dik, ösztönösen jól érzi magát, sőt akár gyógyulhat is, hiszen ezek az energiák megindíthat­nak betegségek által gátolt folya­matokat anélkül, hogy tudnánk ezekről az összefüggésekről. A 800 kilogrammos mészkő­tömböt a világ szívcsakrájának tartott Pilisből, Dobogókő­ről hozatták, és belevésették a pilisszentlászlói keresztes kő motívumát. Vida T. 14 ■ Paksi Hírnök, 2015. január 9. Fotó: Molnár Gyula/Paksi Hírnök Tánccal búcsúztatták az óévet Az előző évekhez hasonlóan gá­laműsort adott december végén a paksi DunaParty Táncklub a Csengey Dénes Kulturális Köz­pont színháztermében. Latin és standard táncokat egyaránt előadtak az esten, amellyel éves munkájukat zárták: bemutatták új koreográfiáikat a közönség­nek. Az elmúlt tizenkét hónap­ban folyamatosan érkeztek hoz­zájuk felkérések, színre léptek többek között jótékonysági bá­lokon, városi rendezvényeken. Megtartották már hagyomá­nyos kéthavonkénti táncestjüket, amely nyár, illetve ősz elején na­gyobb szabású program. Ezeken a rendezvényeken az érdeklődők megismerhetik a táncklubban folyó munkát, kedvet kaphatnak ahhoz, hogy csatlakozzanak a társasághoz. A klubban az után­pótlás és az ifi csapat mellett a kezdő és a haladó felnőttek alkotnak csoportot. Alpekné Mihalek Andrea, Alpek Imre és Krausz Ádám táncoktatók 2014- ben összesen 78 fővel dolgoztak, a legnépesebb a felnőtt társaság volt, de az utánpótlás és az ifi cso­port létszámára sem panaszkod­nak. A több mint húszéves múlt­ra visszatekintő klub oktatói azt tervezik, hogy idén még jobban megpezsgetik a társastáncéletet a városban és salsa workshopot szerveznek. A Társastánccal a Paksi Diákéletért Alapítvány égi­sze alatt működő klub továbbra is nyitott, szívesen fogadják sora­ikba újabb tanítványok jelentke­zését, amire változatlanul az ál­talános iskola ötödik osztályától van lehetőség. -gyöngy-Fotó: Molnár Gyula/Paksi Hírnök Botforgató gálaest A Paksi Twirling és Botforgató Kulturális Sportegyesület évzá­ró gálaműsort tartott a Csengey Dénes Kulturális Központban. Az esten már hagyomány, hogy nem csupán az egyesület érmesei, hanem a legkisebbek is színpadra lépnek, hogy megmutassák, mit tanultak az évben. Mind a tanít­ványok, mind az edzők büszkén zárhatják az esztendőt a szerve­zetnél, hiszen számos más ered­mény mellett három országos baj­nokságon és egy Európa-kupán is bizonyították tehetségüket.

Next

/
Oldalképek
Tartalom