Paksi Hírnök, 2014 (23. évfolyam, 1-24. szám)
2014-08-22 / 16. szám
Snort Világbajnoki ezüst Moszkvából A Moszkvában rendezett síkvízi kajak-kenu világbajnokságon K2 500 m-en ezüstérmet nyert Boros Gergely, az ASE versenyzője az olimpiai bajnok Dombi Rudolffal, az Építők Margitszigeti Diák KC sportolójával. A páros a szegedi világkupán indult először együtt versenyen és nyert ezüstérmet, a moszkvai volt a második fellépésük, és csak a balszerencsének tudható be, hogy nem ők álltak fel a dobogó tetejére.- Nem lehet azt mondani, hogy régóta ülnétek egy hajóban, mégis rögtön dobogóra állhattatok. Milyen volt a verseny?- Valóban, június közepén kezdtünk el együtt dolgozni, és már a szegedi világkupán sikerült megszereznünk a második helyet, pedig ott közel sem sikerült tökéletes pályát mennünk. Moszkvában igen jó körülmények között versenyezhettünk, kifogástalan volt a szállás, húsz percre volt a pálya, ami nagyon hasonlít a szegedihez, csak sokkal nagyobb területen fekszik, ezért szellősebb. Kint a parton szinte észre se lehetett venni a több mint ezer versenyzőt. Az idő pont olyan volt, mint itthon, 28 fok meleg, aztán egyik pillanatról a másikra jött a vihar. Az előfutamunkban nem volt tökéletes a víz: hamar indítottak bennünket az előző szám után, ezért még hullámos volt. Ennek ellenére a legjobb idővel kerültünk a döntőbe, a hatos pályát kaptuk.- A döntőben 16 ezred másodperccel előztek meg benneteket a szlovákok, ráadásul nem azért, mert jobbak voltak. Mi történt?- Szombaton este már berakták a vasárnap délutáni váltóversenyekre a rajtgépet, amit egy bójasor tart. Ez a tényleges célvonal előtt volt két méterrel, és ez még pénteken, amikor az előfutamunk volt, értelemszerűen nem volt ott. A végén ez zavart meg bennünket, mi erre a bójasorra „rúgtuk be magunkat, és nem a célt jelző bójasorra, ráadásul Rudi a lapátot is letette. A szlovákok még húztak egyet... Vezettünk 498 méteren keresztül, a videón visszanéztük, és láttuk, hogy 15-20 cm volt az előnyünk, aztán azon a két méteren pár centi hátrány lett. Ennek ellenére úgy gondolom, hogy az idei év legjobb pályáját mentük. Már túltettük magunkat a történteken, végül is nagyon jól sikerült a felkészülésünk ez alatt a rövid idő alatt, nem hátráltatta semmi. Nagyon sokat fejlődtünk, csiszolódtunk az edzések alatt. A célunk a dobogó volt, azt elértük.- Hogyan tovább?- Jövőre már kezdődik az olimpiai kvalifikáció, amelyen mindenki csak egy számban indulhat, mivel egy ember csak egy kvótát szerezhet. Először rendezik meg 2015-ben az Európa-játékokat, az Ázsia- és a Pánamerikai-játékok mintájára. Nem tudni, hogy ez mennyire fogja befolyásolni az éves versenynaptárt, az Európa-bajnokságot nagyon korán, már áprilisban megrendezik. Nekünk a fő számunk az olimpiai táv, az 1000 m páros lesz, szeretnénk jól szerepelni. Dombi két évvel fiatalabb nálam, ha együtt folytatjuk, még lehet 4-5 jó évünk. (joko) Egy héttel a moszkvai világbajnokság után újra hajóba ült/térdelt a kajak-kenu sport felnőtt mezőnye. Szolnokon vetélkedtek az országos bajnoki címért. A 47 egyesület 925 versenyzőjét felvonultató mezőnyben Boros Gergely Dombi Rudolffal párban ezúttal 1000 és 200 m-en nem talált legyőzőre, sőt Nádas Bencével és Birkás Balázzsal kiegészülve a K4 200 m-en is a dobogó tetejére állhatták fel. Páros és négyes győzelmükkel megnyerték a Séra-kupát is, amelyet a 2007-ben elhunyt legendás mesteredző arcképe díszít. K4 500 m-en Dombi helyén a szegedi Császár Gergellyel még egy bronzérmet is sikerült Borosnak begyűjteni. Az ASE színeiben KI 500 m-en Somorácz Tamás a hetedik helyen ért célba. Tó bajnoka címet nyertek Floorballban, unihokiban és bocsában is remekeltek Augusztus 2-án tizenöt csapat részvételével rendezték a Szelidi-tó Amatőr Strandröplabda Bajnokság harmadik fordulóját. A hármas döntőbe a paksi csapat is bejutott, de a viharos időjárás miatt a döntőt nem lehetett megtartani, így mindhárom csapat első helyezett lett. A negyedik, záró fordulóra augusztus 16-án került sor, itt hét csapat vett részt. A paksiak - Bérdi Kata, Tamás Péter, Moró Attila - hat győzelemmel nyerték meg az utolsó fordulót, és a négy forduló eredményei alapján a 2014. év Tó bajnoka címet. A Deák Ferenc Általános Iskola diáksportkörének floorball csapatai a 2013/14-es tanév során részt vettek a floorball diákolimpia kispályás, nagypályás és unihoki küzdelmein. Emellett a lányok a szövetségi versenyeken az érdi Ares színeiben Ares-Deák néven is szerepeltek. Az országos szintű eredmények közül kiemelkedik a kispályás sorozatban a IV. korcsoportos fiúk harmadik helyezése, a nagypályás vetélkedésen szintén ugyanezen csapat bronzérme és a hasonló lánykorosztály harmadik helyezése. Unihokiban az intézmény V. korcsoportos lánygárdája országos bajnoki címet szerzett, míg a IV. korcsoportos lányok a dobogó legalsó fokára állhatták. A szövetségi versenyeken nagypályán az U14-es Ares- Deák „A” csapat országos bajnok lett, míg az Ares-Deák „B” egység másodikként zárt, valamint az U19-es lány korosztály is ezüstérmet vehetett át. Többévi szünet után a Magyar Bocsa Szövetség újra megrendezhette a diákolimpia küzdelmeit három korcsoportban. Az elődöntőkön átütő paksi sikerek születtek, ami előrevetítette a budapesti országos döntő eredményeit: a küzdelmeken két helyi intézmény diákjai is remekeltek. A Deák II. korcsoportjának „B” csapata első, míg „A” válogatottja második helyen végzett. A hetedik-nyolcadik osztályosok versenyén a „B” gárda szerzett bronzérmet, a Paksi Vak Bottyán Gimnázium VI. korcsoportos „A” egylete pedig országos bajnoki címet szerzett. efgé 12 ■ Paksi Hírnök, 2014. augusztus 22.