Paksi Hírnök, 2014 (23. évfolyam, 1-24. szám)

2014-01-10 / 1. szám

(Folytatás a 8. oldalról) Az ebből az alkalomból összese­­reglett kollektíva előtt több mint hetven elismerést adtak át a tár­saság vezetői a kiváló munkát végző dolgozóknak. Nyár közepén Tengelicen tar­tott ülésén negyedmilliárd forint támogatásról döntött a Jövőnk Energiája Térségfej­lesztési Alapítvány. A paksi atomerőmű által létrehozott és évi 500 millió forinttal támo­gatott alapítványhoz a 2013. évi első fordulóban 31 pályá­zat érkezett a paksi, kalocsai, szekszárdi és tolnai járásból. Ebből huszonhatnak ítélt meg támogatást a kuratórium. Akad köztük energiamegtakarítást célzó, turisztikai fejlesztés­re vonatkozó ugyanúgy, mint térfigyelőkamera-rendszer ki­építését célzó pályázat. Közel hétezer vendéget fogadott és olajozottan zajlott Pakson a Villamos Nap, a villamos ipar szakmai ünnepe. A programon, amelyre az atomerőmű sportte­lepét és annak környékét valódi fesztiválhelyszínné varázsolták, az atomerőműben dolgozókat és hozzátartozóikat várták gaz­dag programokkal. Óriásplakátok, újsághirdetések, egyéb reklámok hirdették a nyár utolsó heteiben, hogy édesanyák­tól vár a család aktív, energikus pillanatait megörökítő fotókat az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. Az új pályázat a Tele vagyunk energi­ával címet kapta. Mozgalmasan kezdődött az ősz is a paksi atomerőmű háza táján. Lerakták egy akár ezer fő nuk­leáris képzését magába foglaló együttműködési megállapodás alapjait Magyarország és a Vi­etnami Szocialista Köztársaság vezetői. Erről Nguyen Thien Nhan, a Vietnami Szocialista Köztársaság miniszterelnök-he­lyettese és Kovács Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium ener­giaügyért felelős államtitkára beszélt a paksi atomerőműben tett közös látogatás során. Közel ötszáz embert látott ven­dégül a paksi atomerőmű szept­ember első hétvégéjén tartott nyíltnapján. Az idén a közvetlen szomszéd Dunaszentgyörgy és a Bács-Kiskun megyei Szakmár kapott meghívást. Sok egyéb mellett ezúttal is lehetőség nyílt kerékpáros, kisvonatos üzemlá­togatásra. Huszonhetedik tanévét nyitot­ta meg az MVM Csoport és a paksi atomerőmű bázisiskolája, az Energetikai Szakközépiskola. Baji Csaba, az MVM Zrt. el­nök-vezérigazgatója itt jelentet­te be, hogy a paksi atomerőmű további négy évre tartós ado­mányozási szerződést kötött az ESZI Intézményfenntartó és Működtető Alapítvánnyal. A tanévnyitón átadták a felújított hőközpontot is. Végleges helyére került a száza­dik konténer a Bátaapáti Nemze­ti Radioaktívhulladék-tárolóban. Egy-egy konténerben kilenc, paksi atomerőműben keletkezett radioaktív hulladékkal töltött hordó van, így már 900 hor­dónyi hulladékot szállítottak a földalatti kamrába. A Radioaktív Hulladékokat Kezelő Nonprofit Kft. jelentése szerint a működés tapasztalatai jók. Nukleáris balesetet modelleztek, egy katasztrófahelyzet szükséges lépéseit gyakorolták az ONER-3- 2013 elnevezésű Nemzeti Nuk­leárisbaleset-elhárítási Gyakorlat keretében. Az országos akció paksi, lakosságvédelmi intézke­déseket bemutató gyakorlattal zá­rult, ezen egy, az atomerőműben bekövetkezett súlyos üzemzavar kezelését modellezték. Újabb 250 millió forint sorsáról döntött a Jövőnk Energiája Tér­ségfejlesztési Alapítvány. A meg­ítélt források intézmények moder­nizálását, energiamegtakarítást célzó felújitását, játszótér és he­lyi piac kialakítását segíti elő az atomerőmű környezetében fekvő településeken. Október 18-án ismét ünnepelt a paksi atomerőmű kollektívája. A cég legrangosabb elismerésé­nek számító Céggyűrű kitün­tetéseket adták át. Idén is húsz munkavállaló részesült ebben a jutalomban, mivel ez volt a hu­szonkettedik alkalom, immár négyszáznegyvenen viselik a gyűrűt, ami a kiváló munka és az erőmű iránti elkötelezettség szimbóluma. Benyújtotta november elején az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. a 2. blokk üzemidő-hosszabbításá­ra vonatkozó engedélykérelmet az Országos Atomenergia Hiva­talhoz. Az egyes blokk a terve­zett idő utáni további húszéves működésére 2012 decemberé­ben kaptak engedélyt. A hatóság döntése 2014 utolsó negyedévére várható. Országos tájékoztató prog­ramsorozatot indított útjára az MVM Paks II. Atomerőmű Fejlesztő Zrt. annak érdeké­ben, hogy a leendő beszállítók megismerjék azokat a követel­ményeket, amelyek teljesítése feltétele annak, hogy az évszá­zad hazai beruházásában, az új paksi blokkok építésében, részt vállalhassanak. - Megbíz­hatóság, minőség és biztonság iránti elkötelezettség, magabiz­tos nyelvtudás kell ahhoz, hogy részt vehessenek a hazai cégek az új atomerőművi blokkok lé­tesítésében - mondta el Nagy Sándor vezérigazgató a sorozat első állomásán Pakson, novem­ber 18-án. Az idén tizenöt éves Radioaktív Hulladékkezelő Nonprofit Kft. által működtetett létesítmények problémamentesen, megbíz­hatóan üzemeltek 2013-ban - összegezte dr. Kereki Ferenc ügyvezető Budapesten orszá­gos sajtótájékoztató keretében. Azt mondta, azzal, hogy Báta­­apátiban elkészült a tároló, ki­jelenthető, hogy az atomerőmű kis és közepes aktivitású hul­ladékának elhelyezése véglege­sen, biztonságosan megoldott. Mind a paksi, mind a bátaapáti tároló bővítése napirenden van csakúgy, mint a nagy aktivitású hulladéktároló helyének kijelö­lését célzó kutatások. Az év végére jutott még egy, atomerőműhöz kötődő ünne­pi momentum: a cég első ve­zérigazgatóját, Pónya Józsefet Lussonium Díjjal tüntette ki a Paksi Iparos és Vállalkozói Kör. Vida Tünde Paksi Hírnök, 2014. január 10. ■ 9

Next

/
Oldalképek
Tartalom