Paksi Hírnök, 2014 (23. évfolyam, 1-24. szám)
2014-11-14 / 22. szám
Krízisközpont nyílik november végén Krízisközpont nyílik a tűzoltó laktanya területén lévő, eddig szükséglakásoknak helyet adó épületben a Tolnai úton november végén. A nappali melegedőben két utcai szociális munkás dolgozik majd, az ő feladatuk lesz a köztereken élő hajléktalanok felkutatása. Minden tízezer főnél nagyobb lakosságszámú településen kötelező nappali melegedőt működtetni hajléktalanoknak - így rendelkezik a szociális törvény. A melegedőben tisztálkodásra, mosásra, szükség esetén étkezésre kell lehetőséget biztosítani, valamint az alapellátás (családsegítők) elérhetőségét. A hajléktalanszálló tavaszi felszámolásakor az a terv fogalmazódott meg, hogy a Kereszt utcában épülő új szociális ellátóházban alakítják majd ki a hajléktalanok nappali melegedőjét, de az épület az idősek klubjának, illetve a fogyatékkal élők beköltözésével betöltötte funkcióját - megnyugtató módon nem lehet kialakítani a melegedőt. A város vezetése úgy döntött, hogy Krízisközpont néven a tűzoltó laktanya melletti, szükséglakásnak kialakított épületben nyit meg egy melegedőt a Pakson élő hajléktalan emberek számára.- A Tolnai úti központban biztosítunk helyet azoknak az utcán élőknek, akik jelenleg a központi parkban töltik napjaikat, és akikkel szemben problémás helyzetekben a közterületfelügyelőkkel és a rendőrséggel közösen többször intézkedést kezdeményezett az önkormányzat. Az épületben a nappali tisztálkodás mellett, a leghidegebb téli napokon éjszaka is le tudják hajtani a fejüket, majd másnap ismét útnak indulhatnak, esetleg közfoglalkoztatás keretében munkát vállalhatnak. A központban alkalmazott két utcai szociális munkásnak ugyanis az is feladata lesz, hogy megpróbálják „átnevelni” és munkához szoktatni ezeket az embereket - tudtuk meg Paks alpolgármesterétől. Teli Edit arról tájékoztatott, hogy 10-12 paksi hajléktalanról van tudomásuk, akikről városi szinten gondoskodni kell, ők kapnak helyet a Krízisközpontban. Fontos hangsúlyozni - tette hozzá az alpolgármester -, hogy a Kölesdi út 17. szám alatti ingatlanban önkényes hajléktalan lakásfoglalók élnek, velük sem az önkormányzat, sem az ÁNTSZ nem tud mit kezdeni, mivel magántulajdont vettek birtokba. Rajtuk kívül a Vácikából, kisebb kunyhókból 4-5 hajléktalan került be a városba és itt is alszanak éjszakánként. A tavasszal bezárt hajléktalanszálló felszámolása után senki nem került utcára - két ember kivételével. Ők madarasi otthonuk helyett inkább Paks utcáit választották lakhelyül.- Akadnak a paksi hajléktalanok között olyanok, akik már kijelentették, hogy nem kérnek az ellátásból, nem veszik igénybe a nappali melegedőt. Nekik élelemmel, takarókkal és meleg teával segítünk majd a téli időszakban - fogalmazott Teli Edit. A városvezetőtől megtudtuk azt is, hogy a szociális szakemberekkel rendszeresen járják a várost, személyesen ismerik a hajléktalanokat, de minden ezzel kapcsolatos lakossági bejelentést is kivizsgálnak. Legutóbb a lottózó épülete mögötti problémát próbálták megszüntetni a közterület-felügyelők közreműködésével. Bár nem lehet minden egyes problémás élethelyzetbe jutó ember mellett gondozó vagy szociális munkás, mindent meg fognak tenni annak érdekében, hogy megszűnjön ez az állapot. A Krízisközpont november 30-tól március végéig lesz nyitva.-dal-Sokan figyelmen kívül hagyják a táblát Egyre gyakoribb probléma Pakson, hogy a mozgássérültek számára kialakított parkolót arra jogosulatlanok veszik igénybe, hívta fel a figyelmet Szabó Sándor. - Sajnos a közlekedők többsége nem veszi figyelembe a táblát. Hangsúlyoznám, hogy azok a fogyatékkal élők használhatják a parkolóhelyeket, akik a Kormányhivatal által kiállított okmánnyal rendelkeznek - fogalmazott a Mozgássérültek Tolna Megyei Szervezetének elnöke. Pakson mintegy 70-80 mozgássérült-parkoló található. Pupp Gábortól, a polgármesteri hivatal műszaki osztályának munkatársától megtudtuk: a jogszabály értelmében ötven parkolóhelyenként kell egy mozgássérült-parkolót biztosítani. Egyedileg is kérhető ilyen kialakítása, a kérelmet szakértőbizottság bírálja el.- Kollégáim korábban is intézkedtek ilyen ügyekben bejelentés vagy személyes észlelés alapján. Számtalanszor megvártuk a gépjármű vezetőjét, hogy tisztázzuk a jogosultságát az adott megállóhelyen - mondta el Herman Gábor, a Paksi Rendőrkapitányság közlekedésrendészeti osztályvezetője. Hozzátette: a bírság helyszínen fix ötvenezer forint, feljelentés esetén százezer forint, mérlegelési lehetőség nincs. Szabó Sándor elmondta, mivel a Mozgássérültek Tolna Megyei Szervezete csak figyelmeztethet, ezért a jövőben kis figyelmeztető kártyákat helyeznek ki a parkolókban jogosulatlanul álló autók szélvédőjére. Bár nem céljuk, de ha ezt követően is illetéktelenül használják a megállóhelyet, a mozgássérültek élnek állampolgári jogukkal, és a rendőrséghez fordulnak. A mozgáskorlátozott-kártyát kizárólag az engedély tulajdonosa vagy a jogosultat szállító személy használhatja. Amenynyiben a szállításra való hivatkozáskor a jogosult nincs a közelben, a kártyát jogszerűtlenül használó személy közokirathamisítás bűntettét követi el. A KRESZ által biztosított parkolási kedvezményeket a mozgássérültek saját maguk vagy az őket szállító jármű vezetője veheti igénybe, amennyiben a parkolási igazolványt megfelelően (a szélvédő mögé, látható előlappal) elhelyezte a járműben. A 2013. augusztus í-jétől érvényes szabályok alapján már bizonyos szervezetek is igényelhetnek ilyen igazolványt. Azokról az intézményekről van szó, amelyek bizonyos betegségek és fogyatékosságok (például vakság, autizmus, mozgásszervi fogyatékosság) miatt magasabb összegű családi pótlékra jogosult személyek ellátását, oktatását, nevelését végzik. Faller G. Paksi Hírnök, 2014. november 14. ■ 5