Paksi Hírnök, 2014 (23. évfolyam, 1-24. szám)

2014-10-31 / 21. szám

Nemcsak a természettudományokat népszerűsítették Kutatók napjára hívták az ér­deklődőket a Paksi Vak Boty­­tyán Gimnáziumba. A taná­rok, diákok ez alkalommal is készültek érdekes fizikai, ké­miai kísérletek bemutatásával, sok játékkal. Kiemelt téma volt az I. világháború, valamint a német és a roma nemzetiség kultúrájának megismerése is szerepelt a programkínálat­ban. A Kutatók éjszakáját az Európai Bizottság indította hódító út­jára. Magyarország már az első évben csatlakozott a minden év szeptemberének utolsó pén­tekén megrendezett program­hoz, amelynek lényege, hogy az egyetemek, főiskolák, kutatóla­boratóriumok megnyitják ka­puikat a nagyközönség előtt, így ünnepelve a kutatókat, népsze­rűsítve a természettudományo­kat és a tudományos kutatást. A Paksi Vak Bottyán Gimnázium bekapcsolódását a programba Kirchkeszner Csaba javasolta hat esztendővel ezelőtt, és mivel az iskola pedagógusai különö­sen fontosnak tartják a tehet­séggondozást és a természet­­tudományok népszerűsítését a fiatalok körében, jóváhagyták a kezdeményezést. Az eltelt évek alatt folyamatosan formálták a tudományos fesztivált. Két évvel ezelőtt például néhány nappal korábban tartották azért, hogy diákjaik más helyszínekre is el­látogathassanak. Ez idén sem volt másként, és bár nem volt éjszakába nyúló a rendezvény, a siker nem maradt el. Újdonság­ként a fizikai kísérletek mellett a kémiaiakat is kizárólag diákok mutatták be. Nyolc tanterem­ben és a folyosókon közel száz diák tartott bemutatót, és szí­vesen el is magyarázták, hogy mi eredményezi az adott jelen­séget. Új elemként jelentek meg a palettán a tornabemutatók is, képet adva az iskola művészeti csoportjainak tevékenységéből, illetve a testnevelés-érettségi emelt szintű vizsgakövetelmé­nyeiből. Voltak matematikai logikai játékok, idegen nyelvi feladványok, sakkszimultán és több fiatal elhozta saját készítésű robotját. A társadalomtudományi mun­kaközösség az I. világháborút állította a nap fókuszába, fény derült történelmi kulisszatit­kokra, voltak térképes felada­tok, puzzle, kvízjáték, kereszt­rejtvény és totó. Meghívott előadójuk dr. Fiziker Róbert, a Magyar Nemzeti Levéltár tör­ténésze az ESZI nagyelőadójá­ban tartott előadást, négy osz­tály pedig a városi múzeum I. világháborús időszaki tárlatát tekintette meg. A településen élő nemzetiségek kultúrájából is ízelítőt lehetett kapni, Balogh Mária a cigány népszokásokról és hiedelmekről beszélt, Hanoi Ágnes pedig német nemze­tiségi táncokat tanított az ér­deklődőknek. Az aktív részvé­telért élelmiszerjegy járt, amit a „hadtáposok” által bőséges mennyiségben elkészített zsí­ros kenyérre és málnaszörpre lehetett beváltani. A paksi gim­názium idei kutatók napja száz látogatót vonzott.-gyöngy-

Next

/
Oldalképek
Tartalom