Paksi Hírnök, 2014 (23. évfolyam, 1-24. szám)
2014-10-17 / 20. szám
Négyszázmilliós uniós támogatás az Alvég belvízvédelmére Napokon belül elindul az a beruházás, amelynek köszönhetően várhatóan teljesen megszűnik a belvízi veszélyeztetettség az Alvégen. A mintegy 500 millió forintos költségű program 90 százalékos európai uniós pályázati támogatással valósul meg. Jó pár évvel ezelőtt nagyobb esőzés idején még úszott az Alvég. Az azóta megvalósult fejlesztéseknek köszönhetően a probléma már jelentősen csökkent, a most elindított újabb beruházással pedig nagy az esély arra, hogy szinte teljesen megszűnik a belvízi veszélyeztetettség a területen. - Komoly lépések történtek: automatizáltunk két, a Kosár utca magasságában lévő zsilipet, folyamatosan karbantartjuk a Hidegvölgy utcai záportározót, idén készült el egy új záportározó a Haladás utca végén, tervezés alatt van egy harmadik záportározó, amelyik a Dunakömlődi út végén vezeti majd el a csapadékvizet, a most aláírt szerződés alapján pedig a Páli-ároknál lévő csapadékvíz-elvezetési rendszer korszerűsödik - tájékoztatott Hajdú János, Paks leköszönő polgármestere. A vízvédelmi beruházás európai uniós támogatással valósul meg, közel 400 millió forintot nyert az önkormányzat. A programnak két nagy eleme van. Az első a Páli-árok felső szakaszán található záportározó átépítése, fejlesztése. A közel 30 ezer köbméteres záportározó több évtizede részben elkészült, de nem fejezték be. Ennek kismértékű átalakításával, azaz egy új zsiliptábla beépítésével a külterületekről lezúduló csapadékot meg tudják fogni és szabályozottan le tudják vezetni, ha a Páliárok teljes hosszán levonultak a belterületen összegyülekező vizek, csökkentve a belterület leterheltségét. A projekt másik fontos eleme a Paksi Vak Botytyán Gimnáziumtól a Dunáig tartó 535 méter hosszú csapadékcsatorna kiépítése, ami a meglévő Páli-árok tehermentesítő szakasza lesz. EJihez egyebek mellett zsilipműtárgy, szivattyúk telepítése is tartozik, amiket a 6-os főút alatti töltés védett oldalán alakítanak ki, hogy amenynyiben a folyó magas vízállása szükségessé teszi a zsiliptáblák leengedését, a belvizet át tudják emelni a folyóba. Az új zsilipbe két darab 1,6 m3/s teljesítményű szivattyú kerül, ezek legyártása 5-6 hónapot vesz igénybe, így a határidő kissé szűkös, tudtuk meg a kivitelezéssel megbízott Geotechnika ’84 Víz- és Csatornaépítő Kft. ügyvezetőjétől. Szűcs József arról is tájékoztatott, hogy a munkálatok jellemzően ipari területen haladnak, így a lakosság mindennapjait csupán átmenetileg nehezíti a beruházás, amikor útszakaszokat zárnak le a Tesco felé vezető úton. Ez idő alatt kerülő úton lehet majd megközelíteni a bevásárlóközpontot. Az elmúlt hét évben 75 európai uniós pályázatot nyert el Paks, ezáltal mintegy 6 milliárd forint fejlesztés valósulhatott meg a városban. Dallos Szilvia Megnyílt a Kereszt utcai ellátóház Ünnepélyesen is megnyitotta kapuit az Idősek és Fogyatékosok Klubja a Kereszt utcában. A nappali ellátást biztosító központ 104 millió forintból készült, a beruházás költségeihez a Jövőnk Energiája Térségfejlesztési Alapítvány húszmillió forinttal járult hozzá. A Paks Kistérségi Szociális Központ új intézményegységének ünnepélyes avatását október 3-án tartották. Ide költözött az idősek klubja is a Templom utca 6. szám alól. A klub húsz fő számára nyitott, jelenleg 80%-os kihasználtságú. A felújított épület akadálymentesen megközelíthető. Az intézmény három, fogyatékkal élők számára nyitott csoportra kapott működési engedélyt, így az idősek klubja mellett az igényekhez igazítottan alakíthatók ki a legfeljebb nyolcfős csoportok a mozgás-, érzékszervi és értelmi fogyatékkal élők számára. A korábbi, felnőttekből álló autista csoport már birtokba vette új helyét, a másik két csoportba megtörtént az igényfelmérés, a további jelentkezésekről egyeztetések zajlanak. A Paks Kistérségi Szociális Központ alkalmazásában dolgozik majd a tervek szerint egy utcai szociális munkás, aki a paksi hajléktalanokról gondoskodik. Badics Istvánné, az önkormányzat szociális osztályának vezetője arról is tájékoztatott, hogy a tavasszal bezárt hajléktalanszállón élők közül mindenki családhoz költözött, a főként a lakótelepen előforduló hajléktalanok nem közülük kerültek ki, ők önként választották ezt az életformát. Ha beköszönt a rossz idő, az utcai szociális munkás gondoskodik majd róluk meleg teával, takarókkal, élelemmel. A klubok után érdeklődni a Kereszt utcai intézményben vagy a Paks Kistérségi Szociális Központ székhelyén, az Ifjúság út í/a alatt lehet.-dal-Paksi Hírnök, 2014. október 17. ■ 5