Paksi Hírnök, 2014 (23. évfolyam, 1-24. szám)
2014-10-03 / 19. szám
Jókívánságokat tolmácsoltak Tullner Jánosnéhoz, majd néhány nappal később Wenhardt Jánoshoz látogatott el Hajdú János polgármester és Teli Edit alpolgármester. Városunk szépkorú polgáraihoz kilencvenedik születésnapjukon vitték el Orbán Viktor miniszterelnök üdvözletét és a város jókívánságait. Tullner Jánosné született Schmid Anna mindig helytállt háziasszonyként, édesanyaként és a munkahelyén. Mint elmondta, soha nem voltak gazdagok, de kemény, becsületes munkával előteremtették mindazt, amire a családnak szüksége volt. Egy ideig egy kertészetben dolgozott, majd nyugállományba vonulásáig az egykori konzervgyárban, mellette volt szőlője és tartott jószágot. Annus néni négy gyermeknek adott életet. Férjét húsz évvel ezelőtt vesztette el, majd néhány esztendő múltán egyik lányától is végső búcsút kellett vennie. Manapság a pihenés mellett szívesen kertészkedik, szomszédok illetve annak ellenére, hogy már fáradékony, a házimunkának is nekilát. Fia, János a kertszomszédja, aki feleségével, Arankával nagyon vigyáz rá, segítenek ügyeit intézni. Egyik lánya Kecskeméten, a másik Rácalmáson lakik, így ritkán van együtt az egész család. Annus néninek nyolc unokája van és dédunokák is érkeztek már a családba. Wenhardt János ötgyermekes család egyik sarjaként látta meg a napvilágot. Nagyapja harangozó volt, majd hitelbe megvásárolta az egykori hegyespusztai kúriát 360 hold földdel. János bácsi ott kezdte az elemi iskolát, amit aztán Pakson fejezett be. Hegyespusztán ismerte meg Ilonka nénit, akivel februárban ünnepelték 61. házassági évfordulójukat. Két gyermekük született, Éva Szekszárdon él, János pedig Pakson. A család 1963- ban jött el Hegyespusztáról, először a Dózsa György úton volt házuk, majd 1989-ben költöztek a Keskeny utcába. János bácsi, aki a mai napig megőrizte víg kedélyét, a Biritói Állami Gazdaságtól vonult nyugállományba. Feleségével egymást segítve, békességben élnek a család szeretetétől ölelve. János bácsi jár el a boltba, és mindig segít a főzésben is, mert párja már nagyon nehezen mozog. Öt unokájuk, hat dédunokájuk van és érkezőben a hetedik. Gyermekeik elmondták, hogy szüleik a hosszú élet titkát az egészséges táplálkozásban és a káros szenvedélyektől mentes életvitelben látják.-gyöngy-Ötven felett is színesen Ez itt a játékok játéka, a Legyen ön is milliomos, az arénában már várja önöket Vágó István! - izgatott morajlás futott végig a termen, amikor elhangzott a kvízprofesszor beköszönése a kulturális központ klubtermében. Annak ellenére, hogy a népszerű műsorvezető személyesen nem volt jelen, csupán a hangja elevenedett meg a helyszínen, lelkes taps kíséretében kezdődött meg a játék a Szépkorúak hetén rendezett kvízversenyen. Az erőmű nyugdíjasai közül Szabó Sándorné már a rutinos résztvevők nyugalmával foglalt helyet a versenyzői székben társával, Szénásiné Marikával. Februárban Balatonfüreden már kipróbálta magát ugyanebben a játékban és nyert is, de mint mondta, ez nem jelent előnyt, hiszen megszámlálhatatlan kérdés van. Mellettük négy nyugdíjasklub három kétszemélyes csapata indult. Most is ügyesen vette az akadályokat, de ezúttal Hanuszka Sándor és csapattársa mérkőzött sikeresebben Vágó Istvánnal. A Legyen ön is milliomos nyertese a Kortalan pódium színpadán is sikert aratott zsonglőrmutatványával, ami kétségtelenül meglepetés volt a hagyományos előadások között. A program amatőr vers- és prózamondóknak, énekeseknek, zenészeknek, táncosoknak, bűvészeknek kínált fellépési lehetőséget. Az ötödik születésnapját ünneplő Dunakömlődi Félnótások például bordalokkal álltak színpadra a Szépkorúak hetén immár 98. alkalommal, I.aczkó Lajosné pedig saját verssel készült az alkalomra. Rendkívül bőséges programot állított össze a Csengey Dénes Kulturális Központ a Szépkorúak hetére. Kiállítások, előadások, szűrések sora várta az időseket, szakértők és orvosok adtak tanácsot a testi-lelki egészség megőrzésével kapcsolatban. A programok mindegyike éppen erre volt hivatott, hogy bizonyítsa, ötven felett is lehet kiegyensúlyozottan élni. Matus D. 16 ■ Paksi Hírnök, 2014. október 3