Paksi Hírnök, 2014 (23. évfolyam, 1-24. szám)
2014-08-22 / 16. szám
Választás 2014 Konzultációra hívják a várost Új korszakot nyitna a politikai vezetésben a Fidesz paksi szervezete, ezért városi konzultációt indít - ennek első lépése, hogy véleménykérő levélben közvetlenül vonja be az itt élőket városfejlesztési terveinek kidolgozásába. Minden háztartásba eljuttatták kérdőívüket, hogy feltérképezzék az itt élők véleményét: kilenc kérdés mellett egyéni ötletek megfogalmazására is lehetőség van. - A korábbiakhoz képest nyitottabb, lakosság- és vállalkozóbarát vezetésre van szükség - mondta Kozmann György, a Fidesz polgármesterjelöltje sajtótájékoztatóján. Úgy fogalmazott, kevés olyan település van, amely annyi lehetőséggel bírna, mint Paks, ezeket mégsem sikerült maradéktalanul kiaknázni. A Duna-part fejlesztése is hosszú ideje megrekedt, nagyon rövid szakasza használható, ezért Paksnak vissza kell adni a Duna-partot, mondta. Hozzátette, a paksiaknak eddig nem volt beleszólásuk sorsuk alakulásába, ezen változtatni kell. - Eddig egyszemélyes városvezetés zajlott, a frakcióüléseken is több ízben kerekedett vita amiatt, hogy nem minden esetben a lakosság akarata érvényesült - erről már Bordács József, a Fidesz helyi elnöke beszélt. Mint fogalmazott, az elmúlt időszakban komolyan csorbultak a paksi vállalkozói érdekek, ezen is változtatni kívánnak. Matus D. Ok a Lokálpatrióták jelöltjei Bemutatta képviselőjelöltjeit a Paksi Lokálpatrióták Egyesülete. Amint az a sajtótájékoztatón elhangzott, 2002 óta minden egyéni választókörzetben megméreti jelöltjeit a szervezet és ez most sincs másként. A jelöltek egyike sem indult ezelőtt más párt vagy jelölőszervezet színeiben önkormányzati választáson és mindegyikük tagja a lokálpatrióták egyesületének. Az aspiránsok közül többen is vállaltak már korábban szerepet önkormányzati munkában akár képviselőként, akár az egyes bizottságokban. A jelöltek körzetenként: Molnár József pedagógus, Ujszászy József biztonságtechnikai cégvezető, Hornyánszki János gépészmérnök, Schmidt Mária óvodapedagógus, Reményi János energiaipari technikus, Szabó Péter pedagógus, Wahl Jánosné Kiss Tímea vállalkozó, valamint Kovács Sándor, a lokálpatrióták egyesületének elnöke. Amint az a sajtótájékoztatón elhangzott, a jelöltek célja, hogy a lokálpatrióta értékeket és azt a kiszámíthatóságot képviseljék, amely az egyesületet jellemzi. Fontosnak tartják, hogy a városvezetésben érvényesüljön a civil szféra akarata, és erősítsék a helyi polgári értékeket. Programjukba beépítik a helyi lakosok észrevételeit, saját polgármesterjelöltet nem állítanak, a két ismert induló egyikének esetleges támogatásáról pedig programjuk ismeretének hiányában eddig nem született döntés. -md-4 ■ Paksi Hírnök, 2014. augusztus 22. Bemutatta csapatát Süli János Bemutatta a 2014-es önkormányzati választásokon induló csapatát Süli János polgármesterjelölt, aki mint mondta, „az utóbbi időben több bátorítást kapott, így változatlanul arra készül, hogy élhető, folyamatosan fejlődő városért dolgozzon, olyanért, ahol a kisgyermektől a nyugdíjasig mindenki jól érzi magát”. Mint hangsúlyozta, minden körzetben közéleti tapasztalatokkal rendelkező jelölt indul, többen több cikluson át dolgoztak a képviselő-testületben. A jelöltek körzetenként: Girst Ádám erősáramú technikus, a paksi atomerőmű nyugdíjasa, Magyarné Nagy Edina nyugalmazott tanár, dr. Rujder Mária fogorvos, minőségügyi szakmérnök, Bagdy László villamosmérnök, az RHK Kft. nyugdíjasa, Bana János híradástechnikai mérnök, környezetvédelmi szakmérnök, Barnabás István, az RHK Kft. főmérnöke, Teli Edit pedagógus, Spiesz József műszerész. Süli János kiemelte, hogy támogatják a kormánynak azt a szándékát, hogy Pakson újabb atomerőművi blokkokat építsenek. Szeretnék ennek előnyeit a régió számára kiaknázni, átmeneti hátrányait minimálisra csökkenteni. Süli János azt mondta, csoportjuk tagjai polgári értékrendet képviselnek és a városért, az ott élőkért szeretnének dolgozni. Vida Tünde Csörteváltás Sajtóközleményt adott ki a paksi Fidesz a minap. A kommüniké szerint „az MSZP-DK lista bejelentésével bizonyossá vált, hogy Gyurcsány Ferenc katonái is harcba szállnak az önkormányzati választásokon Pakson.” A Fidesz így fogalmaz politikai ellenfeléről: „Bár nagy a titkolózás, nyilvánvaló, hogy olyan polgármesterjelöltet fognak állítani vagy támogatni, aki személyesen is szorosan kötődik Gyurcsány Ferenchez, így próbálnának meg ugyanis keresztbe tenni az atomerőmű bővítésének Pakson, ahogyan azt tették az év elején, amikor ellenezték a bővítésről szóló döntést (...) ezért a tét nem lesz kevesebb a paksiak számára, minthogy megvédj ük magunkat, városunkat, polgárainkat, családjainkat Gyurcsány Ferenc polgármesterjelöltjétől és képviselőjelöltjeitől.” A sajtókommünikére Heringes Anita országgyűlési képviselő válaszolt. Az MSZP paksi elnöke Kozmann Györgynek, a Fidesz polgármesterjelöltjének Kossuth rádióban tett ígéretét kérte számon, miszerint nem fog betörni a nagypolitika a helyi szintre. A Paksi Hírnöknek eljuttatott közlemény így fogalmaz: „A magát nemzeti együttműködés pártjának nevező Fidesz mai minősíthetetlen stílusú és valótlanságokkal teli közleménye még a jóérzésű jobboldali embereket is taszítja, a baloldaliakat pedig személyükben sérti. Az MSZP a jövőben is a városért, az itt élő emberekért kíván dolgozni, és megtartani a nyugalmat városunk mindennapjaiban. Az ilyen mocskolódó és sehova sem vezető közlemények pedig kizárólag annak jegyzőit minősítik. A stílus maga az ember.”