Paksi Hírnök, 2014 (23. évfolyam, 1-24. szám)
2014-04-04 / 7. szám
Botlás hazai pályán A jól sikerült kaposvári vendégszereplés (Kaposvári KK-ASE: 76-84) után az Atomerőmű SE NB I-es férfi kosárlabdacsapata Kecskeméten játszotta második bajnoki középszakasz-mérkőzését. Ezúttal sem számíthatott minden játékosára Braniszlav Dzunics, Körtélyesi Gergely hátfájdalmai miatt nem tudta vállalni a játékot. A 40 perc végig kemény küzdelmet hozott, nem adta olcsón a bőrét a KTE. Szinte végig az ASE vezetett, de minden pontért keményen meg kellett küzdeniük Szabóéknak. A negyedik negyedben már 13 ponttal is sikerült elhúzni, de a vendéglátók nem adták meg magukat, és nagy hajrába kezdtek. A dudaszóra négy pontra csökkent a paksi előny, így szoros végjátékban, de sikerült megszerezni az újabb győzelmet. Kecskemét-ASE: 67-71. A középszakasz harmadik mérkőzésére a Gesztenyés úton került sor, a még nyeretlen, tavalyi bajnok Álba Fehérvár együttesét fogadták Kovácsék. Körtélyesi állapota nem javult, így ezúttal is melegítőben ült le a padra, Tóth Ádám lázasan vállalta a játékot, míg irányító poszton Vaughn helyett ezúttal Robinson kapott lehetőséget. Az első félidőben 5-6 pontnál jobban nem tudott ellépni ellenfelétől az ASE, gyorsan felzárkózott a vendég. A harmadik felvonás vége felé úgy tűnt, hogy sikerül eldönteni a mérkőzést, Kovács és Eilingsfeld találataival 15 pontra nőtt az előny, de a Fehérvár időkérés után hatot lefaragott hátrányából a 30. perc végére. A negyedik negyed katasztrofálisan alakult, a paksi játékosok elemi hibákat vétettek, és 8 perc alatt mindössze két pontot szereztek. Ennek ellenére még mindig nyitva állt a lehetőség a győzelemhez, de 9 másodperccel a vége előtt pontszerzés helyett ismét egy eladott labda következett. A hátralévő időben a vendégek támadhattak, de már nem találtak be. A hosszabbításban sem változott a játék képe: szenvedett az ASE, képtelen volt egy épkézláb támadást vezetni. Az Álba köszönte szépen és megnyerte a meccset a rendkívül indiszponált paksi csapattal szemben. ASE-Alba Fehérvár 66-71. Kovács József Szarajevóban is remekeltek a dzsúdósok A csehországi edzőtábor után március utolsó hétvégéjén Szarajevóban léptek tatamira az Atomerőmű SE dzsúdósai és ezúttal is kiválóan szerepeltek. Pupp Réka (48 kg) ezüstérmet nyert, Kiss Norbert (73 kg) az ötödik, Cirjenics Miklós (100 kg) a harmadik helyen végzett. Nem talált legyőzőre a 43 versenyzőt felvonultató 81 kg-s mezőnyben Csoknyai László, és aranyérem került Bor Barna (+100 kg) nyakába is, akiről a verseny honlapján annyit jegyeztek meg, hogy „készen áll Montpellier-re” Az április 24. és 27. között megrendezett franciaországi Európa-bajnokságra vele utazik Csoknyai László és Cirjenics Miklós is. Cél a világbajnokság Fölényesen győzött a román Superbike-bajnokság Supersport kategóriájának versenyén Gyutai Adrián, a Tomracing Motorsport Team versenyzője. A paksi fiatalember felkészülése a végéhez közeledik, az elmúlt hétvégén Rijekában ért elsőként célba. A tavaly élete eddigi legeredményesebb szezonját záró paksi motorosról Miklósy Tamással, a Tomracing Motorsport Team csapatvezetőjével beszélgettünk.- Adrián minden tekintetben profi versenyző - szögezte le a komoly motorsportmúlttal rendelkező Miklósy Tamás hozzátéve: - A paksi motoros céltudatos, elszánt és kitartó. Mindig kihozza magából a maximumot és néha még többet is. Példaértékű a hozzáállása, a sport iránti alázata és eltökéltsége. Pont olyan, amilyennek egy példaképnek, egy bajnoknak lennie kell. Adrián folyamatosan fejlődik és jó úton halad közös tervünk, a világbajnokság felé. Hosszú távra tervezzük a közös munkát és szeretnénk minél több és nagyobb sikert átélni együtt. A csapatvezető hangsúlyozta: ahhoz, hogy valaki világbajnok legyen, a tehetség mellett sok más összetevőre is szükség van, de biztos benne, hogy a tehetséggel és elszántsággal nem lesz baj. Céljuk, hogy 2016-ra világbajnoki résztvevők legyenek. Adrián nemrég a Hungaroring Sport Zrt.-vel kötött támogatási szerződést. Ezzel kapcsolatban Miklósy Tamás kiemelte, hogy egy ilyen szintű partnerrel kötött megállapodás mindenképpen elismerés és erre mások is felfigyeltek. 2014-ben Gyutai Adrián ismét az Alpok-Adrián, az országos bajnokságban és az International Motorcycle Race Cup versenysorozatban áll rajthoz, és ismét célja az Európa-bajnokságon való indulás kiharcolása. Ha ez sikerül, akkor az újabb cél az Eb-futamon az első tízben végezni. Miklósy Tamás a TomRacing Motorsport Teamről is beszélt. Hangsúlyozta, hogy a 2009- ben alakult csapat nagyon nagy iramban fejlődik, már most a magyar csapatok élvonalába sorolják. A gyorsasági motorsport mellett drift autóversenyeken és stunt motoros bajnokságokon is találkozni a csapat nevével. - A folyamatos növekedés számunkra visszaigazolás, hogy jó úton haladunk - szögezte le a csapatvezető. - Az évek során a Tomracing csapatának erős támogatói bázisa alakult ki. Persze ez korántsem jelenti azt, hogy támogatói szerződések könnyen köttetnek. Nehéz megszerezni egy partner bizalmát, de miután beigazolódik számára, hogy bennünk jó társra lelt, hosszú távon is kitart mellettünk - tette hozzá. Faller Gábor Paksi halászcsárda Kibővült halászcsárdánk -felújítottpanorámás terasszal - vállalja rendezvények szervezését akár 150főig. Családi ünnepségek, keresztelő, ballagás, lakodalom, vállalati ünnepségek teljes lebonyolítását kitelepüléssel is. Egész évben választékos étlappal, széles kínálattal, udvarias kiszolgálással és menüfőzéssel vátjuk kedves vendégeinket, igény esetén ingyenes ételkiszállítást vállalunk. Telefon: 06-75/311-272,06-30/936-0696 E-mail: dunakomlod.halaszcsarda@t-online.hu Paksi Hírnök, 2014. április 4. ■ 13