Paksi Hírnök, 2014 (23. évfolyam, 1-24. szám)
2014-04-04 / 7. szám
Európa-szerte szenzáció a császárláb Fotó: Szabó Antal Kiemelt helyen, vezérleletként állították ki Bonnban a még 2009-ben, a dunakömlődi Sánc-hegy valamikori katonai táborának feltárása során meglelt bronz császárszobortöredéket, amely az Imperium Romanum bronzleleteit bemutató kiállítás fő eleme lett a németországi Landesmuseumban. A császárláb híre a régészeti feltárás óta bejárta egész Európát, most azonban többezres nagyközönség ismerheti meg a leletet és Paks nevét annak köszönhetően, hogy márciustól egy évig egy nagy nemzetközi kiállításturnén vesz részt a különleges darab, mondta el a Paksi Hírnöknek Váradyné Péterfi Zsuzsanna, a Paksi Városi Múzeum igazgatója. A lelet egyedisége egyrészt abban rejlik, hogy ilyen méretű bronz szobortöredék igen ritkán kerül elő, mert a bronzszobrokat vagy már a római korban, vagy a későbbi időkben beolvasztották. Másrészt nem véletlenszerűen előkerült műtárgy, hanem szakszerű régészeti ásatás során került a felszínre. Ráadásul a kivitelezése magas szintű, valószínűleg görög hagyományokon alapuló munka. A személyes találkozó egy 2013 óta zajló levelezés eredményeként jöhetett létre, árulta el az intézményvezető. Hozzátette, annak, hogy a nagy értékű műkincs kiemelt darab lehet a tárlaton, több hozadéka is van. A paksi múzeum több, a bonni Landesmuseum által készített szakkönyvvel gazdagodott, emellett a német intézmény elvégzi a leleten azt a természettudományos vizsgálatot, anyagelemzést is, amelynek költségeit a paksi múzeum nem tudná felvállalni. A császárszobor-töredék 2009-es restaurálása is óriási összegeket emésztett fel, ezek a vizsgálatok pedig hatalmas pénzbe kerülnek, amit a nemzeti múzeum nagyságú tartományi intézmény meg tud finanszírozni, mondta el Váradyné Péterfi Zsuzsanna. A részben Bonnban, részben Berlinben elvégzendő elemzések eredményeit viszont közös publikáció formájában fogja elkészíteni a Paksi Városi Múzeum és a Landesmuseum. Ez a lelet további kutatása szempontjából is fontos lépés. A találkozón felvetődött a lehetősége annak is, hogy amikor 2015-ben visszakerül Paksra a műkincs, a bonni múzeum munkatársai látogatást tesznek a helyi intézményben és szóba került az is, hogy bemutatkoznának a városban. A kiállításturnén több ezer bronz szobortöredék vesz részt Európa számos országából, a császárláb Magyarországról egyedüliként. Matus Dóra A víz világnapján Mire használjuk a vizet, menynyit kell fogyasztani belőle naponta, hogyan óvhatjuk vízkészleteinket? Többek között ezekre a kérdésekre kaptak választ a Paksi Benedek Elek Óvoda Hétszínvirág tagóvodájának nagycsoportosai, akik a víz világnapja alkalmából látogattak el a Mezőfoldi Regionális Víziközmű Kft. Paksi Főmérnökségének Kölesdi úti telephelyére. A tagóvodában örömmel fogadták a már hagyományos lehetőséget, hiszen nevelési programjukban kiemelt feladat a környezeti nevelés. A zöldszíves ovisokat interaktív bemutatóval fogadták, ahol beszélgettek a víz fontosságáról, kezeléséről, útjáról a háztartásokig, de szó esett arról is, hogyan kezelik a szennyvizet. Az előadás után a gyerekek megkóstolták a paksi vizet, majd körbevezették őket a vízműtelepen. A vendégeket nem engedték el üres kézzel: tollat, kifestőt kaptak ajándékba. A Mezőföldvíz Kft. a tájékoztatás, tudatformálás mellett nagy hangsúlyt fektet munkavállalóinak motiválására is, ezért a jubilálókat elismerésben részesíti a víz világnapján, amire javadalmazási szabályzata is lehetőséget ad. Idén a víziközmű szolgálatában eltöltött tíz, tizenöt, húsz, huszonöt, harminc, harmincöt, illetve negyven év után 24 munkavállaló kapott jubileumi elismerést, közöttük tizenhárom paksi, nyolc bonyhádi, két dunaföldvári és egy százhalombattai kolléga. Legidősebbként a bonyhádi főmérnökség csatornaüzemi gépkezelőjét köszöntötték, aki negyven évet dolgozott a víziközmű iparágban. Csapó Sándor ügyvezető igazgató köszöntőjében kiemelte, hogy a víz az a kritikus élelmiszer, amelynek hétköznapi jelenléte olyan természetes, hogy csak akkor vesszük észre, amikor éppen nincsen. Folyamatos biztosítása szünet nélküli szolgálat eredménye, ami mögött a kollégák felelős és szakszerű munkavégzése áll. - Ebben a szakmában akkor vagyunk jók, ha a fogyasztók számára láthatatlanok maradunk és közben a szolgáltatás folyamatossága észrevétlenül természetes - fogalmazott. Március 22-t az 1992-ben rendezett Rio de Janeiro-i környezetvédelmi konferencia után nyilvánította az ENSZ a víz világnapjává azzal a céllal, hogy felhívja a figyelmet a víz életünkben betöltött kiemelten fontos szerepére, környezetünk védelmére, ezzel a Föld vízkészletének megóvására, ami felbecsülhetetlen érték. -gyöngy-Paksi Hírnök, 2014. április 4. ■ 7