Paksi Hírnök, 2014 (23. évfolyam, 1-24. szám)
2014-03-21 / 6. szám
Erkölcs, játék, mese, érzelmi intelligencia Laikusok is a bírák soraiba léphetnek egy napra A címbéli kulcsszavak azok, amelyek köré az óvodai nevelésben a nemzeti köznevelésről szóló törvényben új elemként megjelent erkölcsi nevelés építhető. A témában Kövecsesné dr. Gősi Viktória adjunktus, a Nyugat-magyarországi Egyetem Neveléstudományi Intézetének munkatársa tartott nagysikerű előadást óvodapedagógusoknak a Paksi Benedek Elek Óvoda meghívására a Csengey Dénes Kulturális Központban. Mivel az előadó eredeti végzettsége szerint óvodapedagógus, hitelesen képviseli azt a felfogást, hogy az erkölcsi nevelésnek különösen nagy szerepe van a korai gyermeknevelésben, hiszen az erkölcsi normák ekkor vésődnek be életre szólóan. A különböző életszakaszokban más-más módszereket, eszközöket kell alkalmazni a cél eléréséhez. Az óvodában az erős érzelmi kötődés, a játék és a mese eszközeit kell használni a társakkal való együttműködés, a környezethez való pozitív viszony kialakításában, szóbeli utasítások helyett példamutatással közvetítve. Bosnyák Zoltánná, az óvoda vezetője elmondta, hogy az előadás kapcsán megfogalmazódott az igény az intézmény Szülők Akadémiája programjának felelevenítésére, mert Kövecsesné dr. Gősi Viktória, aki maga is édesanya, gyakorlati példákkal alátámasztott előadásával segítene eligazodni a szülőknek az egyetemes és a XXI. századi értékek között. Kohl Gyöngyi Rendhagyó borversenyt szervez április 5-én 15 órakor a Paksi Sárgödörtéri Présháztulajdonosok Egyesülete a Fabro Pincészetben. A megméretés attól rendhagyó, hogy a szakavatott bírák mellett a borok készítői és kedvelői is véleményt mondhatnak egymás mintáiról. Az érdeklődők számára is nyitott bormustrán a résztvevőket különböző bizottságokban végzett borbírák segítik az értékelésben. A megméretésre fehérbor, vörösbor, rosé, illetve sillerbor és óbor kategóriában lehet nevezni, minden mintából két palackot kell leadni. Ezeket Kovács Mihály présházába (Sárgödör tér 50.) várják április x-től 3-ig 15 és 18 óra között. A mintákhoz üvegeket és dugókat ugyanitt lehet felvenni. A borverseny nevezési díja 500 forint mintánként, amely már tartalmazza a vacsora árát. A hidegtálas vacsora és a borkóstolás nem nevező tagoknak 1000, ugyanez a nem nevező betérőknek 1500 forint. További információ Kovács Mihálytól (20/316-4221), valamint Polgár Zoltántól (20/910-8601) kérhető. -md-Ha kedved szottyan sétálni egyet az Ürgemezőn, vagy segítenél a nálunk költő védett madaraknak fészkelőhelyek kihelyezésével, akkor várunk! - így hívta odútúrára az Ökocsiga Közhasznú Egyesület a lakosságot abban a sorozatban, amelyet az Atomerőmű Sportegyesület szabadidősport szakosztályával karöltve valósítanak meg. A program a szakosztály farsangi játszóházában odúkészítéssel kezdődött, az odútúra a második állomás volt. A résztvevőkkel öregebb fákra helyeztek ki fészkelőhelyeket, amelyekbe széncinkéket, seregélyeket, szalakótákat és baglyokat várnak, illetve három vércseládát is kitettek, mondta el Sáfrány Szilvia. Az egyesület vezetőségének tagja hozzátette, hogy új odúkat ősszel és tavasszal érdemes kihelyezni a madaraknak, előbbi biztonságos téli éjszakázásukhoz, utóbbi pedig fészkelésükhöz, költésükhöz segítség. A következő találkozó nyáron lesz, amikor megvizsgálják, hogy a most kihelyezett odúkat, költőládákat mennyire kedvelték meg a madarak, ősszel pedig gombatúrára invitálnak majd az Ürgemezőre. A programot a karácsonyi játszóházban zárják, ahol az állandó résztvevők között nyereményeket sorsolnak ki. -gyöngy-