Paksi Hírnök, 2013 (22. évfolyam, 1-24. szám)
2013-01-11 / 1. szám
Harmincéves évfordulót ünnepeltek Személyes élményekkel tűzdelt ünnepi köszöntők sorával kezdődött, a születésnapi torta megszegése után tudományos előadásokkal záródott az az ünnepség, amelyet abból az alkalomból rendezett az MVM Paksi Atomerőmű Zrt., hogy az egyes blokk elkezdte a kereskedelmi áramtermelést. Dr. Rónaky József, az Országos Atomenergia Hivatal főigazgatója egy bejelentéssel emelte az ünnepi hangulatot: elmondta, hogy a hatóság befejezte az erőmű üzemidő-hosszabbításra vonatkozó engedélykérelmének értékelését, és pozitív döntést hozott. így nincs akadálya annak, hogy az egyes blokk további húsz éven át áramot termeljen. Szabó Benjamin, az atomerőmű-építés kormánybiztosa és első vezetője emlékeztetett rá, hogy amikor 1942. december 2-án tudósok egy csoportja - köztük jelentős számban magyarokkal - Chicagóban elindította a világ első reaktorát, a Paks községhez tartozó Csámpa-pusztán még petróleumlámpával világítottak. 1966. december 28-án egy magyarszovjet kormányközi egyezmény aláírásával eldőlt, hogy Magyarországon atomerőművet fogunk építeni. Ma, 70 évvel az első szabályozott láncreakció elindítása után Paks nevét a világ minden táján úgy jegyzik, mint egy kimagaslóan biztonságos és gazdaságos eredményeket teljesítő atomerőmű városát, fogalmazott Szabó Benjamin. Baji Csaba, az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. elnök-vezérigazgatója azt emelte ki, hogy az elődök nagyon bölcs döntést hoztak, amikor az atomerőmű létesítéséről határoztak. - Az atomerőmű betöltötte és betölti szerepét: biztonságosan, kiszámítható módon, nagy tömegben és olcsón termel villamos energiát - húzta alá. Azt mondta, hogy az erőmű közössége jól vizsgázott, hiszen a kollektíva érdeme, hogy elérte a nemzetközi mércével is igen magas biztonsági színvonalat, és azt, hogy az atomerőmű megítélése nemzetközi szinten kimagasló. Hamvas István vezérigazgató arról a felelősségről beszélt, ami az atomenergia felhasználásával együtt jár. Egy atomerőmű építéséről szóló döntés meghozatala mindig nehéz, hangsúlyozta. Az 1966-ban meghozott döntést előremutatónak nevezte, szavai szerint az az energiaellátás biztonságát, függetlenné tételét szolgálta és szolgálja ma is, de fontos a környezet védelme miatt is. Elárulta, hogy mindenki nagyon motivált volt, egy cél mozgatta őket, az, hogy üzembe helyezzék az atomerőművet. - Büszkék vagyunk rá, hogy módunkban állt ebben a nagy munkában részt venni - húzta alá. - Én most, mint a paksi atomerőmű sorrendben tizedik vezérigazgatója jelenthetem, a vállalt feladatot a blokk harmincéves üzemideje alatt teljesítettük és nap mint nap teljesítjük is. A ránk bízott hatalmas vagyonnal gondosan bántunk, jól gazdálkodtunk - mondta. - Éltünk a modernizálási lehetőségekkel, sok biztonságnövelő intézkedés, műszaki-technikai fejlesztés eredményeként jutottunk el oda, hogy ma a blokkok teljesítménye 500 megawatt, és blokkjainkat a harmincéves tervezett üzemidőn túl is üzemeltethetővé tettük. Hazai és nemzetközi ellenőrző vizsgálatok sora igazolta, hogy a paksi atomerőmű az egyre szigorodó nemzetközi normákat is teljesíti - ismertette Hamvas István. Hajdú János, Paks polgármestere arról beszélt, hogy a város és az atomerőmű kapcsolata kiegyensúlyozott, gyümölcsöző. - Minden siker mögött egy biztos hátteret nyújtó partner áll. Az atomerőmű esetében ezt a nyugodt, biztos hátteret a város jelenti - fogalmazott. A hozzászólók sorát Szinger Ferenc zárta, aki arról beszélt, hogy miként élte meg paksi lakosként az atomerőmű létesítését és az milyen hatást gyakorolt a városra, annak sportéletére. Ezek után emlékoklevelet vehettek át mindazok, akik vezető pozícióban közreműködtek az első paksi reaktor működésének kezdetekor. Vida Tünde