Paksi Hírnök, 2013 (22. évfolyam, 1-24. szám)
2013-02-08 / 3. szám
Nem bírja a tétlenséget Egészsége ugyan már egy ideje nem a régi, mégis hajtja a tenni akarás Szabó Istvánt, aki kilencven esztendővel ezelőtt látta meg a napvilágot. Városunk szépkorú polgárát Hajdú János polgármester és Teli Edit alpolgármester köszöntötte Vadász utcai otthonában. Amikor a közelmúltban nagyobb mennyiségű hó esett, a papa bizony nem tudta megállni és hólapátot ragadott, mesélik a kilencvenesztendős Szabó István gyermekei. Bár István bácsi egészsége az utóbbi néhány évben megromlott, így már nem bírja a fizikai munkát, mindig tenni-venni akar, nagyon nehéz pihenésre bírni. Nem bírja a tétlenséget, ahogy felesége, Maris néni sem, akivel hatvanhat esztendeje kötötték össze az életüket. A két tisztességben megőszült ember három gyermeket nevelt fel: Máriát, Terézt és Istvánt, akik mindhárman Pakson élnek. A családban négy unoka és három dédunoka van. A hozzátartozók gondoskodó szeretettel veszik körül a mamát és a papát. Teri lányuk minden délelőtt náluk van és segít a házimunkában, de a többiekre is bármikor számíthatnak, gyakran nyílik a Vadász utcai családi ház kapuja. - Eltöltjük a napokat - mondja Maris néni, aki nagy türelemmel segíti az István bácsival való beszélgetést, a papa ugyanis már nem jól hall amellett, hogy nagyon rosszul viseli az időjárási frontokat. Elmesélték, hogy délelőttönként megfőzik az ebédet, délutánonként pedig leginkább televíziót néznek, de István bácsi olvasgatni is szeret. Ahogy beköszönt a jó idő, Maris néni szívesen kapálgat a kertben - mesélt a család az István bácsi köszöntésére érkezett Hajdú János polgármesternek és Teli Edit alpolgármesternek, akik a város ajándéka mellett Orbán Viktor miniszterelnök üdvözletét is elvitték az ünnepeltnek.-gyöngy-Büszke sikereire a roma önkormányzat Új helyen a pedagógiai szakszolgálat- Választási ígéretünk volt a lakosság folyamatos tájékoztatása, ezért szervez évenként fórumot a Paksi Roma Nemzetiségi Önkormányzat. Két év alatt sokat tettünk, büszkék vagyunk munkánkra - értékelt a választási ciklus félidejében Berki Attila. A szervezet elnöke elmondta: jól működik a diákok felzárkóztatását segítő tanoda, tanulmányi kirándulásokat szerveztek, juniálisra várták a helyi roma családokat, ezeket a programokat 2013-ban is megszervezik. A beszámolót és a közmeghallgatást megelőzően hagyományosan a városvezetés, valamint a munkaügyi kirendeltség vezetője, a rendőrkapitányság képviselői és a szociális osztály vezetője beszélt az aktualitásokról. Badics Istvánné a hivatal ügyfélfogadási rendjében történt változtatásokra hívta fel egyebek mellett a figyelmet: januártól csütörtök kivételével naponta két munkatárs fogadja a szociális osztályon a segítségre szorulókat, hívásuk ábécérendben történik, nem mindig az eddig megszokott ügyintézőjükkel találkoznak az ügyfelek. Heisler Judit, a Paksi Rendőrkapitányság bűnmegelőzési előadója a kapitányságon dolgozó két áldozatsegítő, roma összekötő szerepet is betöltő munkatárs feladatát ismertette. A fórumon Teli Edit alpolgármester elmondta: a cigányság saját nemzetiségének jó hírét kelti azzal, hogy a közösségi ház jelenleg olyan állapotban van, ahogy megkapták, és a juniálist követően is úgy adták vissza a helyszínt a szervezők, ahogy átvették. Kiemelte, hogy az állami normatíva mellett több mint hárommillió forinttal támogatja a város a nemzetiségi önkormányzatot és az elért eredmények mögött az önkormányzattal közösen végzett munka van. -dallos-Még nem került minden a helyére, amiről a kiürítésre váró dobozok, a folyosón pihenő irathalmok és a még zajló átalakítási munkák árulkodnak, de a szakmai munka már javában folyik az új helyre költözött Paks Térségi Pedagógiai Szolgáltató Központban. Az intézmény korábban az okmányiroda épületében működött, de a Paksi Járási Hivatal elindulása miatt a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola egyik szárnyában kapott helyet, ahol kialakíthatóak a zavartalan feladatellátáshoz szükséges helyiségek. Bár itt kevesebb alapterület áll a szakemberek rendelkezésére, gondos tervezéssel, munkaszervezéssel igyekeznek ezt megoldani. A központ történetében a másik nagy változás, hogy januártól a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ megyei szervezete a fenntartó, működtetője pedig Paks Város Önkormányzata. A központ változatlan illetékességi területen, változatlan feladatokkal és szakembergárdával dolgozik. A költözés alatt is folyamatos volt a szakmai munka a külső helyszíneken, iskolákban, óvodákban. Ez idő alatt körülbelül száz kérelem érkezett a központba, az elmaradt vizsgálatok pótlása folyamatban van, összegzett Király Gabriella igazgató. Az akadálymentes bejárattal rendelkező, legkönnyebben az iskola Kishegyi úti kapuja felől megközelíthető intézmény új telefonszáma: 75/830-670 és 20/88-30-670. Telefax: 75/519- 087. A címük: 7030 Paks, Ifjúság útja 2. -kgy-Paksi Hírnök, 2013. február 8. ■ 7