Paksi Hírnök, 2013 (22. évfolyam, 1-24. szám)

2013-09-13 / 17. szám

Télen is vár diákokat a Cseresznyéskert Elkészült az épület, megjelentek az első diá­kok is a cseresznyési iskolában. Nyáron már használták régi funkciója szerint, azaz tábo­roztatásra, most viszont az átépítést, bővítést is magába foglaló pályázati projekt része, a Cseresznyéskert Erdei Iskola program in­dult el. Az épület, intézmény üzemeltetője 1991 óta a Paksi Közművelődési Nonprofit Kft., mondta el Hefner Erika szakmai igaz­gató. Hozzáfűzte, jelentős fejlődés, hogy az épület immár fűthető, télen is használható. Az átalakítás további lehetőséget nyitott meg, hiszen potenciális turisztikai szál­láshely jött létre. Az iskolaépület nemcsak gyerekek fogadására alkalmas, hanem csa­ládi programok, üdülések, munkahelyi tré­ningek, csapatépítő alkalmak számára is. Hefner Erika hangsúlyozta, hogy mindezen túl a hely továbbra is nyitott a cseresznyési közösség számára, használhatják, ahogy a felújítás előtt is. Éppen azért, hogy ezt tu­datosítsák, a júniusi átadást nyílt nappal kötötték össze. A szakmai igazgató arra is felhívta a figyelmet, hogy Bognárné Né­meth Mariann személyében helyi gondno­kot is sikerült találni. Az óvodapedagógus novembertől teljes mértékben átveszi az intézmény munkájának koordinálását, mert az e feladattal megbízott szakember, Halász- Tisza Veronika anyai örömök elé néz. Az át­építést lehetővé tévő pályázat ügyintézője a polgármesteri hivatalban Hajdú Linda volt, a szakmai program összeállításában a Csen­­gey Dénes Kulturális Központ munkatársa, Cselenkó Erika vállalt szerepet, mondta el Hefner Erika. Azt is kiemelte, hogy a modu­lok elkészítését helyi pedagógusok vállalták, s azok megvalósításában is ők vesznek részt, azaz velük találkozhatnak majd a gyerekek Cseresznyésben. A modulok minősítése is megtörtént, gyakorlatban való kipróbálá­sukra és a tapasztalatok alapján szükséges módosításokra ezután kerülhet sor. Az erdei iskola megálmodása és megvaló­sítása közötti időszakban lényeges változás történt: az önkormányzati iskolák állami fenntartásba kerültek. Hefner Erika azt mondta, egyeztettek a Klebelsberg Intéz­ményfenntartó Központ illetékes vezetőjé­vel. Péterné Iker Ivett azt mondta, továbbra is fontosnak tartják mind a nyári táborokat, mind az erdei iskolai programokat. Halász-Tisza Veronika nem tart a kihaszná­latlanságtól, szerinte jó adottságú az intéz­mény, igen szép környezetben van. A mo­dulok, amelyeket kínálnak, széles területet ölelnek fel, ráadásul mindegyiket a diákok életkorához igazították. A helyi pedagógu­sok által összeállított tartalom nemcsak a di­ákok, de felnőttek számára is érdekes lehet. A pályázat lehetővé tette eszközök beszer­zését, így tettek szert egy komoly kerékpár­parkra is. A bicikliket több programba is be­építették, a gyerekek akár az atomerőműig is elkerekezhetnek. A város meghatározó léte­sítménye természetesen része a tanulmányi programnak, a Lussoniumtól az atomvárosig modul a város múltját és jelenét mutatja be három fejezetben. Vannak önálló modulok, például a Pásztorkészség, ami néprajzi, ter­mészetismereti tudást gyarapít, a gyerekek a kétkezi munkával, anyagi kultúrával ke­rülnek közvetlen közelségbe. A Cseresznyés növény- és állatvilágát bemutató modult Sáfrány Szilvia állította össze. Ehhez, mint mondta, munkatankönyv készült, azaz egy tankönyvet és munkafüzetet ötvöző segéd­anyag, illetve egy társasjáték a témához, ami segít ellenőrizni, elmélyíteni a tanultakat. Az erdeiiskola-program egyébként éppen ezzel a modullal indult, két napon át a Paksi II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola németkéri tagintézményében tanuló gyerekek tanultak Cseresznyésben. Halász-Tisza Veronika beszámolt róla, hogy a helyi iskolák, sőt óvodák is jelezték érdek­lődésüket, de felvették a kapcsolatot a Dél- Dunántúli Ökoturisztikai Klaszterrel, hogy szélesebb körben is ajánlhassák kiváló prog­ramjukat. Vida Tünde A tavaszi, szelektívhulladék-gyüjtésre buzdító kampány része volt az önkormányzat óvodások és kisiskolások számára meghirdetett műanyagkupak-gyűjtési versenye. Ezt a Bezerédj iskola 4.b osztálya nyerte. Jutalmul három napot tölthettek a nemrég felújított Cseresz­nyéskert Erdei Iskolában.

Next

/
Oldalképek
Tartalom