Paksi Hírnök, 2013 (22. évfolyam, 1-24. szám)
2013-01-11 / 1. szám
A beruházások éve volt 2012 több szempontból is jelentős év volt a város életében, jó néhány olyan beruházás zajlott, amelynek gyümölcse idén érik be. Megépült az új hulladéklerakó, befejezéséhez közeledik a Gyógyászati Központ kivitelezése, és felújították az erdei iskolát. A Gyógyászati Központ beruházásának elindítása nem csupán az építkezés kezdetének előkészítését jelentette, hanem már az induláskor változásokat hozott a helyi egészségügyi ellátás területén: január elején tájékoztattuk olvasóinkat arról, hogy új helyszínre költözött a tüdőszűrő vizsgálat, immár a Városi Rendelőintézetbe várják a szűrésre érkezőket. Nemcsak a helyszín változott, a vizsgálat is: a röntgen-ultrahang részlegen egy 59 millió forintos, modern berendezést állítottak üzembe, biztosítva a paksiak és a környékben élők ellátását. A tüdőszűrés átköltöztetése első lépcsője volt annak a folyamatnak, amely során átalakul a helyi egészségügyi ellátórendszer a Gyógyászati Központ átadása után. Az új intézmény megépítésével koncentrálódnak az egészségügyi szolgáltatások, vagyis egyes, már működő szakrendeléseket az új épületbe helyeznek át. Emellett megvalósul az a régi igény is, hogy hasznosítsák az egykor fellelt gyógyvizet. Az erre épülő kezelésekhez két különböző vízhőmérsékletű medence áll majd rendelkezésre, lehetőség lesz víz alatti gyógytornára, súlyfürdőre, kádas és iszapkezelésekre, valamint gyógymasszázsra. A központtal március 21-ig kell elkészülnie a kivitelező Strabag MML Kft.-nek. Az intézmény az egy hónapos próbaüzemet és az engedélyezési eljárásokat követően nyit, a tervek szerint az év közepén. Az erdeiiskola-építési program is többéves előkészítő munka után, 2012-ben jutott abba a fázisba, hogy aláírhatták az építésről szóló szerződést. A több mint 152 millió forintos projekt hosszú távú célja a környezeti nevelés támogatása és környezettudatos nemzedékek nevelése. Az egykori cseresznyési iskolaépület megújulása nem csupán korszerű környezetet teremt mindehhez, de lehetőség nyílik arra is, hogy az erdei iskola egész évben fogadjon látogatókat, akik különféle foglalkozások keretében kerülhetnek közelebb a természeti környezethez. Az építkezés március közepén kezdődött el, a műszaki átadás az év végén befejeződött. A beruházást 77 millió forintos uniós támogatás felhasználásával valósította meg a paksi önkormányzat. Áprilisban olvashattak arról a Paksi Hírnökben, hogy letették a szintén az Európai Unió támogatásával megvalósuló Paks és Térsége Hulladékgazdálkodási Rendszer alapkövét a paksi szeméttelepen. A beruházásra az Új Széchenyi Tervben nyert 1,128 milliárd forintot a megvalósításra alakult társulás. A kivitelezés során új hulladéktest készült, valamint komposztáló, hulladékudvar, szociális blokk épült a szelektívcsarnok mellett. A munkálatokkal a szerződés szerinti év végi határidőre végzett a kivitelező konzorcium, a kivitelezéssel párhuzamosan a működéshez szükséges gépek járművek beszerzése is leza lőtt. A próbaüzem 2013. jani ár 1-jén elindult. A lakótelepen is dolgoztak szakemberek: a Kodály Zoltá és Újtemplom utca közötti terület korszerűsítése nyolc hónap alatt készült el, 2012 tavaszára már csak a kertészekre várt feladat. A tömbbelső-rekonstrukció több mint 200 millió forintból valósult meg. Májusban készült el a Gárdonyi kilátó tövében, a Deák Ferenc utca 28-42. szám mögött lévő támfal is, amellyel a lakóházak, közművek védelmét oldották meg. (Folytatás az 5. oldalon)