Paksi Hírnök, 2013 (22. évfolyam, 1-24. szám)
2013-08-09 / 15. szám
így újulnak meg az utcáink Tizenhat utca burkolatkorszerűsítési munkáinak előkészítésén dolgoznak a polgármesteri hivatal műszaki osztályán, illetve további tíz utca felújításának tervezése is megkezdődik idén. A következő egy-két esztendőben több ütemben, eltérő műszaki tartalommal jelentős mennyiségű útfelújítás megvalósítását tervezi a város önkormányzata. Az útburkolat felújítása történik meg a következő utcákban: Újtemplom, Fecske, Pacsirta, Retek, Imre, Bercsényi, Radnóti, Móra Ferenc és Fenyves utca, az Ifjúság útja átkötő szakaszán, a cseresznyési úton, a Pál utca végén, a Táncsics utca alsó szakaszán, a Gesztenyés úti parkolóban, a kulturális központ parkolójában és az Arany János-Öreghegy utca közötti szervizúton. Ezek közül az Újtemplom, a Pacsirta, a Retek, az Imre, és a Táncsics Mihály utca, valamint a kulturális központ parkolójának esetében hamarosan megkezdődhet a kivitelező kiválasztását célzó közbeszerzési eljárás, és ha az előkészítés a tervezett ütemben halad és az időjárás is kedvező, még idén a kivitelezés. A betonburkolatú utak esetében a meglévő burkolatra húznak két réteg aszfaltot, szegéllyel megtámasztva. Az aszfalt burkolatú utakon a régi réteg teljes elbontása után a megmaradó alépítményre kerül két réteg aszfalt, illetve ahol szükséges, a szegélyköveket is cserélik A Pacsirta utca kivételt jelent, itt műszaki okokból teljesen új pályaszerkezetet kell építeni. Azokban az utcákban, ahol még azbesztcement vagy horganyzott acél csövekből készült az ivóvízvezeték-hálózat, cserélik a gerincvezetéket és bekötéseket a vízóraaknákig. A tervek tartalmazzák a csapadékvíz-elvezetés biztosítását: a csatornák, árkok tisztítását, az aknafedlapok és a víznyelőrácsok cseréjét. A keskenyebb utcákban, mint a Retek utca, a közlekedést segítendő gyeprács is kerül a szegély mellé. A Móra Ferenc utcában ennél is előrébb tartanak a megvalósítással, ott egy hónapon belül megkezdődik a felújítási munka, ahogy a cseresznyési út Györkönyi utcától az autópálya-felüljáróig tartó 2,3 kilométeres szakaszának burkolatkorszerűsítése is. Az Arany János utca és az Öreghegy utca közötti szervizút, valamint a Pál utca Kinizsi és Toldi utca közötti szakaszának felújítására versenyeztetési eljárás keretében választható kivitelező, így e munkák korábban elkezdődnek és várhatóan idén el is készülnek. A tervezés még javában zajlik a Bercsényi, Fenyves, Ifjúság, Fecske, a dunakömlődi Radnóti utca, valamint a Gesztenyés úti parkoló esetében. A burkolat-felújítási munkák tervezése mellett több utca faltól falig, azaz teljes utcaszélességben történő felújításának tervezése is megkezdődött. így tervezik felújítani a Vörösmarty, a Duna, a Hattyú, az Eötvös, a Kinizsi, az Ady Endre, a Hunyadi és a Kömlődi utcát. Itt a légvezetékek a föld alá kerülnek, megújul az útburkolat, a járda, a kapubejárók, valamint a teljes zöldfelület is, lehetőség szerint megtartva a jelenlegi növényeket, fákat. Elvárás, hogy a bontás során keletkező betontörmelék visszaépítésre kerüljön az új burkolat alaprétegében. Szintén a következő esztendőben tervezik megvalósítani a Haladás utca útburkolat-felújítását, valamint a Gesztenyés út Ifjúság utca-Kishegyi út közötti szakaszának rekonstrukcióját, ezzel egy időben a Kurcsatov utcáig meglévő kerékpárutat meghosszabbítják a sportcsarnokig - összegezte az útfelújításokkal kapcsolatos aktualitásokat Pupp Gábor és Lovász Aranka. A műszaki osztály munkatársai arról is tájékoztattak, hogy a város költségvetésében becsült bekerülési összeggel minden érintett utca tervezése és kivitelezése szerepel. A műszaki tartalom előre nem látható esetleges módosulásai, a közműkiváltások és egyéb munkák miatt a tényleges bekerülési költség a kivitelezésre érkező ajánlatok után lesz pontosan meghatározható. -kgy-Kaposváron mutatkozott be Paks Győrffy József tűzzománc képein keresztül Kaposváron mutatkozik be Paks augusztusban. A kiállítás Somogyország fővárosának Tourinform irodájában nyűt meg Teli Edit paksi alpolgármester és Oláh Lajosné kaposvári polgármester részvételével. A két város közötti kapocs ezúttal az Atomfutás, a futósorozat egy-egy állomásáról van szó. Ezt az alkalmat kívánta megragadni Paks, hogy ne csak a sport, hanem a kultúra területén is kapcsolatot kezdeményezzen, mondta el Teli Edit. A várost tűzzománc képeivel bemutató Győrfly Józsefet a legtöbben festőként ismerik, s tudják róla, hogy szívesen örökíti meg a hangulatos paksi utcákat és a Duna-parti tájat. Most ugyanezt teszi, csak tűzzománc technikával. A képeket ajánló tájékoztató kiemeli: Paks mára nemcsak a halászléről és az atomerőműről ismert. Turistacsalogató látványosságai közé tartozik a Makovecz által tervezett Szentlélek-templom, a modern alkotásokat bemutató képtár és a nemzetközi hírnévre szert tett római kori lelőhely, Lussonium. Az ottani leletek jó része a helyi múzeumba került, köztük egy meglepő épségben fennmaradt szoborrészlet, egy bronz császárláb. Mindemellett a gyógyturizmus is fellendülés előtt áll: hamarosan átadják a városi gyógyfürdőt, benne négy medencével, melyek vize elsősorban mozgásszervi betegségekben szenvedőknek hozhat enyhülést.- Tavaly a Paks, a sport városa, idén a Paks, a kultúra mecénása szlogent tűzte zászlajára a városvezetés. Támogatják az alkotó- és előadóművészeket, az amatőr együtteseket, egyesületeket, sport- és szabadidős szervezeteket. Országos figyelemnek örvendenek a paksi labdarúgók, kosárlabdázók és dzsúdósok. Élnek itt jó nevű költők, írók, képzőművészek, zenészek. Az utánpótlásról a Pro Artis Művészeti Iskola gondoskodik. Számos rendezvény nőtt túl a város, a megye határain. Ilyen a helyi bort népszerűsítő tavasz végi sillerfesztivál, a nyári Gastroblues fesztivál, és ilyen az őszi Kenyér-, hal- és borünnep is, amelynek társrendezvénye egy tömegsportesemény, az Atomfutás - részletezi az összefoglaló. -vt-Paksi Hírnök Megjelenik kéthetente, 4500 példányban Kiadja a TelePaks Nonprofit Kft. Főszerkesztő: Kövi Gergő Szerkesztőség: Paks, Dózsa György út 51-53. E-mail: paksihirnok@index.hu Telefon és fax: 75/310-153 Nyomda: Kerényi Nyomda, Szekszárd Hirdetésfelvétel: Fonyó Lajos, 30/557-3645, fonyo.lajos@t-online.hu ISSN 0865-560X Következő megjelenés: 2013. augusztus 30. Paksi Hírnök, 2013. augusztus 9. ■ 3