Paksi Hírnök, 2013 (22. évfolyam, 1-24. szám)
2013-07-26 / 14. szám
Beérett a hazai görög Lapunk megjelenésének idején a hazai dinnye lassan kiszorítja az importot a piacról. Míg hetekkel ezelőtt a külföldi volt az uralkodó, július 20-tól garantáltan a jó minőségű, magyar gyümölcsöt találjuk a zöldséges standok és multik polcainak többségén. Kedvezőbb időjárás esetén már júniusban is találkozhattunk volna hazaival, de az igazi kánikula hosszú ideig váratott magára, így a legtöbb dinnye még csak most érett be teljesen. - Az áprilisi rendkívüli időjárás miatt későn volt ültetés, később a palánták fejlődése esett vissza. Békésben két hete már hazaiból csemegézhettek, Tolnában most indul be a szezon - mondja Kovács István, aki több mint egy évtizede foglalkozik dinnyetermesztéssel és -eladással. Csámpai földjét jelenleg pihenteti, Fácánkertben két hektáron termel, és bár a hozam csak közepes lesz, a termés minőségét első osztályúnak ítéli. Garantáltan felveszi a versenyt a külföldivel, így a paksi standon vásárlók is mézédes dinnyével találkozhatnak, vallja. Érdekesség, hogy tavaly kétszeresére nőtt a dinynyefogyasztás Magyarországon, így a termelők idén is kedvező árakra és forgalomra számíta-’ nak. Tavaly csaknem ötezer hektáron 171 ezer tonna görögdinynye termett, idén ennél is többre, 250 ezer tonnára számítanak. Kovács István reményei szerint a dömping alatt sem megy száz forint alá a gyümölcs kilónkénti eladási ára. Annál is inkább, mivel a helypénzek, az üzemanyagár, a megbízott árusok fizetése jelentős költséget ró a dinnyésekre. Az a termelő azonban, aki nem tartja be a szabályokat, ennél is mélyebben nyúlhat a zsebébe, ugyanis a dinnyeárusítókat minden évben kiemelten ellenőrzik. Rendszeres razziára számíthatnak az alkalmi kitelepüléseken, utak mentén vagy városközpontokban mezőgazdasági termékeket értékesítők. A nyugtaadási kötelezettség mellett szigorúan ellenőrzik az árak és a származási hely feltüntetését - amit jól láthatóan közzé kell tenni -, illetve az érvényesített őstermelői igazolványokat és a permetezési naplót is kérhetik. Különleges eseménynek, extrém esküvői fotózásnak adott helyet a Mezőföldvíz Kft. által üzemeltetett Ürgemezei Strandfürdő nemrégiben. Újházi Tamás és párja, Novák Nikoletta a fejébe vette, nem a megszokott fotózási helyszíneket választja a nagy nap megörökítésekor. - Nem lehet szavakba foglalni, fantasztikus, életre szóló élménnyel lettünk gazdagabbak - fogalmazott az ifjú ara ecsetelve a víz alatti fotók készítésekor szerzett benyomásait. A medencében, víz alatt készült felvételeket speciális felszereléssel, víz alatti tokkal, búvárlámpával készítette Babai István, aki elárulta, maga is szereti az extrém helyszíneket. Bár repülőből nem ugrana ki, előnyben részesíti azokat a tereket, amelyek amellett, hogy megőrzik az alkalom meghittségét, intimitását, még egyedibbé teszik az emléket. Az ifjú pár a szárazföldön is rendhagyóra törekedett: az ötletgazda Babai István mellett Olasz Zsolt a téglagyár hanyatló romjai között készített maradandó pillanatfelvételeket Nikolettáról és Tamásról. TEIT kalocsai látogatóközpont (Szent István király út 35.) nyitva tartása: H-Cs: 8-16, P: 8-12 óráig, Ebédszünet: 12-13 óráig Egyedi napelemes rendszerek nagy energiaigényű fogyasztók és intézmények számára, 25 év teljesítménygaranciával, egyedülálló finanszírozási konstrukciókkal! Kérje szakembereink felmérését és ajánlatát! www.napelemkell.hu, 75/200-190 Nyitva tartás: H-v°5-2°-i9 yjgjßT Tel: 75/315-983 ®/SzT^ PAKS 20/945-0992 Nemzetközi gépjárművezetőket keresünk azonnali kezdéssel „C+E" kategóriával és érvényes GKI-val. Tapasztalat és nyelvtudás nem szükséges. Érd.: +36307222900 Paksi halászcsárda Kibővült halászcsárdánk -felújítottpanorámás terasszal- vállalja rendezvények szervezését akár 150 főig. Családi ünnepségek, keresztelő, ballagás, lakodalom, vállalati ünnepségek teljes lebonyolítását kitelepüléssel is. Egész évben választékos édappal, széles kínálattal, udvarias kiszolgálással és menüfőzéssel vájjuk kedves vendégeinket, igény esetén ingyenes ételkiszállítást vállalunk. Telefon: 06-75/311-272,06-30/936-0696 E-mail: dunakomlod.halaszcsarda@t-online.hu 14 ■ Paksi Hírnök, 2013. július 26.