Paksi Hírnök, 2013 (22. évfolyam, 1-24. szám)

2013-01-25 / 2. szám

Nemcsak vállalkozásokat, konferenciákat is vár az inkubátorház Már nyolc vállalkozás műkö­dik a paksi inkubátorházban, további két cég a következő hónapokban költözik a léte­sítménybe. Vannak még üres csarnokok, melyek alacsony költségükkel segítik az induló vállalkozásokat, emellett ren­dezvények, konferenciák lebo­nyolítására is nyitva áll a ház. Működik, fejlődik a tavaly megépített Paksi Inkubátor- és Akcelerátorház. Az átadáskor három betelepülő cég költözött a létesítményt működtető Paksi Ipari Park (PIP) Kft.-vel együtt a házba, azóta további három ren­dezkedett be itt, és tárgyalnak még két olyan vállalkozással, amely várhatóan két hónapon belül bérbe veszi a helyisége­ket. Az inkubátorház vonzó le­hetőség a kezdő vállalkozások számára, hiszen a XXI. század követelményeinek megfelelően kialakított csarnokokban a bér­lő minden infrastrukturális fo­gyasztást külön tud szabályozni és mérni, így csökkentheti költ­ségeit és a fejlesztésre fordíthat­ja a telephelyépítés megspórolt összegét. Az akcelerátorházat fejlett biztonsági rendszer védi, éjszaka és munkaszüneti na­pokon 24 órás portaszolgálat, hétköznaponként nappali re­cepció működik a létesítmény­ben, az ügyfelek fogadását a ház körüli parkolók biztosítják. Ez minden kezdő vállalkozás szá­mára előnyt jelent, mondta el dr. Sztruhár Sándor. A PIP Kft. ügyvezetője arról is tájékozta­tott, hogy az inkubátorházban vannak még üres csarnokok. A legkelendőbbnek számító 70- 80 négyzetméteres csarnokból kettő kiadó még, a 200 négyzet­­méteres csarnokból is van bérbe adható. Ezek között összenyit­hatok is vannak, így 50 és 400 négyzetméter között bárkinek egy légtérben meg tudják oldani a műhelyigényét. A létesítmény nem csupán a házban működő cégek számára kínál szolgáltatá­sokat. Az ötvenfős konferencia-, valamint a két tizenkét fős tár­gyalóterem az étkezővel, kony­hával és szociális helyiségekkel bárki számára kibérelhető. A cégek, rendezvényszervezők érdeklődését a Paksi Ipari Park Kft. elérhetőségein várják. Dallos Szilvia Országos hetilap hozza fel pozitív példaként a paksi ipari parkot Követendő példaként ajánlja a Paksi Ipari Park Kft. tevékenysé­gét a Heti Válasz című hetüap. Az 50 követendő példa a sikerre című kiadványban olyan magyar vál­lalkozásokat mutatnak be, ame­lyek Borókai Gábor főszerkesztő szavai szerint lemásolhatóak, hétköznapi aggyal befogható­­ak, bárki számára követhetőek. „Bárki, akiben van kellő képes­ség a pülanat nyújtotta lehető­ség felismerésére, kiaknázására, akiben van elegendő kitartás és bátorság, aki nem fél a sok munkától, aki nem omlik össze az első kudarctól, s aki nemcsak a fizetségül szolgáló sok pénzt szereti, de a hozzá vezető - sok­szor rögös, fáradságos - utat is örömmel járja be” - fogalmaz. A kötetben van informatikai cég, passzívház építésével fog­lalkozó vállalkozás, vendéglátós, dokumentumolvasórendszer­­gyártó, cukrász és fűszeres egy­aránt. És egy ipari park: a paksi. Az összeállítás egy dr. Sztruhár Sándor ügyvezetővel készült interjún keresztül mutatja be a Paksi Ipari Park Kft.-t kitérve arra, hogy folyamatosan fejlő­dik, s ma már 22 vállalat műkö­dik a területén 500 főnek bizto­sítva munkát. A cikk kitér arra is, hogy elkészült az inkubátor­ház, amely kisvállalkozásokat segít hozzá az induláshoz, fej­lesztéshez. - Mi nemcsak terü­letet biztosítunk, hanem olyan környezetet alakítunk ki, amely­ben könnyű növekedni - fogal­maz a Heti Válasz kiadványában az ügyvezető. A megjelenéssel kapcsolatban lapunknak azt mondta, hogy mindig jó érzés, amikor elisme­rő visszajelzést kapnak mun­kájukról. - Különösen megbe­csülendő és értékes számunkra ez akkor, ha olyan külső szer­vezettől kapjuk, amire egyál­talán nem számítunk. Ezekből építkezünk és merítünk erőt az újabb kihívásokhoz - hangsú­lyozta. -vida-Paksi Hírnök, 2013. január 25. ■ 5

Next

/
Oldalképek
Tartalom