Paksi Hírnök, 2013 (22. évfolyam, 1-24. szám)
2013-01-11 / 1. szám
Kerek évfordulót ünnepeltek Legyen az ünnepelt intézmény, személy, szervezet vagy rendezvény, a kerek születésnap fontos esemény. Ilyen pillanatokról több ízben tudósítottak a Paksi Hírnök munkatársai 2012-ben, amelyekből felidézünk egy csokorra valót. Tóth Lászlóné, Paks legidősebb polgára 2012. október 14-én töltöttebe 105. életévét. Két gyermeke, három unokája, öt dédunokája és két ükunokája van, akik gyakorta látogatják. Évtizedek óta vele élő lánya elmondta, hogy a mama szívesen sétál, és bizony számon tartja a neki oly nagy örömet okozó családi látogatásokat Férjével együtt pedagógusok voltak, Kajdacsról költöztek Paksra több mint négy évtizeddel ezelőtt. Joli néni családja nagyon összetartó, minden vasárnap együtt ülik körül az asztalt. így már cseppet sem meglepő, hogy Joli néni Isten áldásának és az őt körülvevő szerető családnak tulajdonítja hosszú életét. Több, a városban működő civilszervezet is születésnapját ünnepelte 2012-ben. A Paksi Kertbarátok Egyesülete tizenöt éves fennállása alkalmából rendezett ünnepi délutánt. A civilszervezethez - amely megalakulásakor többek között a környezetvédelmet és a virágosítást tűzte zászlajára - parkgondozás, színpad- és teremdekorációk elkészítése, növénybörze, előadások, adventi kiállítások, a Tök jó nap megszervezése és alkotói pályázatok kiírása fűződik. A több ezer munkaóra mellett több ezer kilométert is maguk mögött tudhatnak: bejárták az ország minden nemzeti parkját, arborétumát, és tapasztalatokat gyűjtöttek más városok kertbarát szervezeteinél. Külföldi utazásokat is szerveztek, nemzetközi virágkiállításokra járnak. Az egyesület munkáját az önkormányzat Környezetünkért díjjal ismerte el 2010-ben, a szervezet elnökét, Pupp Józsefnét pedig 2011-ben a Paksi Iparos és Vállalkozói Kör Lussonium díjjal tüntette ki. Tízéves a Csillag Show-tánc Egyesület, amelynek tevékenysége modern táncok tanulásával és előadásával kezdődött. Ma már koreografált divatbemutatók betanításával, modellképzéssel, jótékonysági rendezvények, országos szépségversenyek, táncversenyek szervezésével is foglalkoznak. Folyamatos munkával, lépésről lépésre jutott el idáig a dr. Czárné Nagy Ildikó vezette társaság. Az egyesület táncosai képviselték Magyarországot Görögországban, de Szerbiában és Lengyelországban is jártak, négy évvel ezelőtt pedig a szakma előtt is bemutatkoztak. Az egyesület saját rendezvényekkel is büszkélkedhet, jegyzi az Országos Csillagfény Parádé szépség- és egyéniségversenyt, az Országos Modemtánc- és Hastáncversenyt, továbbá karácsonyi jótékonysági rendezvényét, a Csillogó Ünnepet. Táncosai az óvodásoktól a 15 éven túliakig mindannyian bemutatkoztak a tízéves évforduló alkalmából rendezett gálaműsorban. Egy másik tánccsoport is ünnepelt: ötéves a csámpai Country Road Club. Ahogy vezetőjük és a táncegyüttes működésének hátterét biztosító Örökifjú Táncegyüttes Alapítvány titkára, Győrffy Orsolya fogalmazott, ez volt az eddigi legemlékezetesebb pillanatuk. Fél évtized alatt több tucatnyi emberrel megszerettették a country zenével összeforrott linedance műfajt. Vannak, akik az alapítás pillanatától táncolnak náluk, mások hosszabb-rövidebb időre csatlakoztak a társasághoz. Szavaiból kiderült az is, hogy a Country Road Club nemcsak táncot, hanem jó közösséget is jelent, ami átsegíthet a nehézségeken, barátokat, feledhetetlen élményeket hozhat. Számos fellépés és utazás emlékét őrzik, közöttük a szívüknek igen kedves csámpai Nosztalgiatalálkozókat, hiszen ezt a rendezvényt magukénak érzik, így mindig ott mutatják be a legösszetettebb műsort, bevonva a testvércsoportokat is. Megadta a módját a kerek évforduló ünneplésének a Gastroblues. A huszadik fesztivált a legnagyobb nyári kánikulában kezdték és fejezték be. Az ESZI sportcsarnokában, a Szentlélek templomban, a Gastroblues klubban és a szabadtéri rendezvényen több mint harminc koncertet adtak a művészek. Két évtized alatt több száz előadó és zenekar mutatkozott be sok ezer néző és érdeklődő előtt, és akkor a számos jó hangulatú fesztiválfocimeccsről és főzőversenyről nem is beszéltünk. A húsz év összefoglalásaként hét dupla idejű DVD és öt CD, emellett fotóalbum és könyv jelent meg. Több mint egy emberöltő eltelt a Paksi Városi Vegyeskar megalakulása óta, amely 35 éves születésnapját ünnepelte júniusban a kulturális központban. Nagy utat járt be az együttes az elmúlt évtizedek alatt, tagjai sorában több mint 150-en vállaltak aktív feladatot rendszeres próbák, fellépések alkalmával. A vegyes kar 1977 januárjában alakult Karszt János szervezésével akkor még Paksi Munkáskórus néven, amelynek tagsága főként pedagógusokból állt. A jubileumi koncerten a színes repertoár mellett a tagok önálló műsorral is készültek. Tizenöt éves múltra tekint vissza az IPA paksi szervezete által rendezett Dr. Oláh László Emléklőverseny és Bográcsételfőző-verseny. Juhász István főszervezőtől megtudtuk, hogy a találkozóra, amelyet hagyományosan a biritói lőtéren rendeznek, 2012-ben 150-180 vendég érkezett. A létszám kezdetben ennél valamivel nagyobb volt, de azóta sokan nyugdíjba mentek, a fiatalok pedig nem ismerhették dr. Oláh Lászlót. Az egykori paksi rendőrkapitány nagy gurman volt, innen a főzőverseny, ahol ez alkalommal 13 bográcsban 85 kg kakast főztek. Az év vége is tartogatott még egy születésnapot. November utolsó napján két kiállítás megnyitásával ünnepelték, hogy az 1991-ben alapított Paksi Képtárat öt esztendővel ezelőtt költöztették jelenlegi otthonába. A 2010 óta tematikus országos gyűjtőkörű szakmúzeum a fél évtized alatt dinamikusan fejlődött. Az évforduló alkalmából a nagy kiállítótérben több alkotó műveiből adnak merítést magángyűjtemények segítségével, az összekötő kapocs a konstruktív szürrealista tematika. Az emeleti kiállítótérben szintén az Európai Iskolához tartozó Vajda Júlia alkotásai láthatók február 17-ig. Ami a folytatást illeti, idén Makk Károly retrospektív és egy húsz évet felölelő tematikus neokoncept összefoglaló tárlatot rendeznek, valamint együttműködve a zágrábi Kortárs Művészeti Múzeummal, Ladislav Galetta konceptuális művész alkotásait is bemutatják. Kohl Gyöngyi 16 ■ Paksi Hírnök, 2013. január 11