Paksi Hírnök, 2013 (22. évfolyam, 1-24. szám)
2013-03-22 / 6. szám
Döntés után A költségvetés mellett a márciusi testületi ülésen öt közalapítvány, alapítvány beszámolója, valamint a szociális és gyermekjóléti intézmények és a Paks Térségi Alapszolgáltatási Központ térítési díjainak megállapítása volt terítéken. 11,5 milliárd forintból gazdálkodhat idén Paks, az összeg minden kitűzött célra fedezetet nyújt. A rendelkezésre álló forrás biztonságosan elegendő lesz az oktatási, egészségügyi, közművelődési intézmények üzemeltetésére, a polgármesteri hivatal működtetésére és megfelelő tartalékok mellett közel ötmilliárd forint fejlesztési forrást tartalmaz, amelyből körülbelül kétmilliárd uniós projektekhez tartozik - összegzett Hajdú János polgármester. A legmarkánsabb vita egyébként a bizottsági pénzkeretek elosztása körül alakult ki annak kapcsán, mekkora pályázati kerettel rendelkezzen a humánpolitikai, illetve a közbiztonsági, ifjúsági, sport- és esélyegyenlőségi bizottság. Végül a testület úgy döntött, a humánpolitikai bizottság 7,5, a közbiztonsági, ifjúsági, sport- és esélyegyenlőségi bizottság 5, a gazdasági bizottság pedig 1,5 millió forint felett rendelkezhet. Számos más gazdasági és közéleti témát is tárgyalt az ülésen a grémium, többek között értékelték a közalapítványok, alapítványok tavalyi működését. Mivel a Paksi Duna-partért Közalapítvány kiadásai az utóbbi 1-2 évben nőttek, bevételei pedig csökkentek, a jogi, ügyrendi és pénzügyi bizottság azt javasolta, hogy a polgármester vizsgálja meg a közalapítvány megszüntetésének lehetőségét, megköszönve az alapítvány eddigi munkáját. A testület két igen, hét nem és két tartózkodás mellett nem fogadta el a módosító indítványt. A szociális és gyermekjóléti intézmények térítési díjainak megállapítása is napirenden szerepelt. A támogató szolgáltatás esetében a szállításért és személyi segítésért lehet térítési díjat kérni. Itt csökkentésről beszélhetünk, hiszen a személyi segítés óradíját 710-ről 700 forintra módosították. A jelzőrendszeres házi segítségnyújtás napidíját 50 forintban állapították meg. A gyermekek napközbeni ellátása esetében idén sem vezette be az önkormányzat a bölcsődékben megállapítható gondozási díjat, a gyermekétkeztetés díja a bölcsődében, az általános és középiskolákban nem változik. Az idősek bentlakásos otthonában 3000 forinttal emelték a havi térítési díjat. A hajléktalanok átmeneti szállásának díja maradt havi hatvanezer forint. Szintén a térítési díjak megállapítása várt a testületre a Paks Térségi Alapszolgáltatási Központ esetében. A 2011-ben 13 településsel •megalakult intézmény a hozzárendelt szociális és gyermekjóléti alapellátásokat koordinálja: a családsegítő és gyermekjóléti szolgáltatást, a szociális étkeztetést, a házi segítségnyújtást és az idősek nappali ellátását (vagyis az idősek klubját). Az ülésen utóbbi három terület térítési díjainak megállapítása volt napirenden, amelyekben Pakson nincsen változás. A képviselő-testület legközelebb áprüis 17-én ülésezik. -kgy-Tisztes polgár címet adományoztak A Magyarok Világszövetsége Tolna megyei szervezetének kezdeményezésére, a paksi önkormányzat támogatásával adják át a Tisztes polgár kitüntető címet hagyományosan a március 15-i városi ünnepi esten. A példamutató életpályák elismerésére alapított kitüntetést idén Kern Istvánné pedagógus és Kern István faipari mérnök vehette át. Kern Istvánné a szegedi tanárképző főiskolán szerzett matematika-ének szakos diplomát. Első munkahelye Dunaföldváron volt, majd pedagógus pályafutását hamarosan Pakson folytatta, ahol 1997-es nyugállományba vonulásáig a Bezerédj Általános Iskolában dolgozott, majd további két évig nyugdíjasként is viszszajárt tanítani. Alapító tagja volt a városi énekkarnak, amellyel húsz esztendőn át számos paksi rendezvényen fellépett, illetve az általa dirigált iskolai énekkarral is rendszeresen vállalt közszereplést. Pedagógusi pályakezdésének 25. évfordulója alkalmából díszoklevelet kapott, 1995-ben pedig átvehette a Pedagógus Szolgálati Emlékérmet. Kern Istvánnal gimnáziumi éveik alatt találkoztak és 1962-ben kötöttek házasságot. Kern István a dunaföldvári gimnáziumban érettségizett, majd orvosnak szeretett volna tanulni, ám kitűnő érettségi bizonyítványnyal sem vették fel az egyetemre az ötvenes évek végén, így szakmát tanult apja asztalosműhelyében. Később levelező tagozaton szerzett faipari mérnöki diplomát Sopronban. Évtizedeken át a Paksi Körzeti Építőipari Szövetkezetnél dolgozott: először részlegvezetőként, majd tíz évvel később főmérnök lett, újabb nyolc év múltán pedig elnök A szövetkezet 1990-ben kft.-kre bomlott. Ekkor Kern István a faipari profilú Ropánt Kft. ügyvezető igazgatójaként folytatta pályafutását. 2002- es nyugállományba vonulása után még tíz évig dolgozott, irányította a céget. A Paksi Iparos és Vállalkozói Kör alapító tagja. Munkásságát több alkalommal ismerték el a Szövetkezet Kiváló Dolgozója címmel, 2003-ban pedig megkapta a Tolna megyei VOSZ-tól az Év Vállalkozója Díjat, hangzott el a méltatásban. A stabilitást és állandóságot kedvelő, a jóban-rosszban együtt maradni alapelvet valló házaspár meghatottan vette át a Tisztes polgár elismerést. Megköszönve a megtisztelő díjat Kern István elmondta, hogy nem tettek mást, mint amit a szüleiktől, nagyszüleiktől láttak és tanultak, az ő munkájukban eltöltött életük volt számukra a példa. Édesapja szavait idézte, aki egyszer a következőket mondta: „Az ember élete során nem mindig azt teszi, amit a legjobban szeretne, de amit csinál, azt legjobb tudása szerűit, tisztességgel, becsülettel tegye. Műidig úgy dolgozz, hogy merjed mondani, ezt én csináltam. Minden általad végzett munkához becsülettel add a nevedet.” Kern István hozzátette, ez a gondolat egész élete során végigkísérte, mindig arra törekedett, hogy ennek az elvárásnak a legjobban megfeleljen. Hálát ad a Teremtőnek, hogy Pakson született, ahol feleségével ötven esztendeje él ugyanabban a Könyök utcai házban, -gyöngy-