Paksi Hírnök, 2012 (21. évfolyam, 1-24. szám)
2012-06-01 / 11. szám
2012. június 1. 3 Paksi Hírnök bérletéről szóló rendeletét a város képviselő-testülete. A szabályozás felülvizsgálata a lakások bérbeadásának gyakorlati alkalmazása során felmerült problémák miatt vált szükségessé. Ezután a helyi szociális rendelet került terítékre. A szabályozást a nyári gyermekétkeztetés rendszerének megváltoztatása miatt módosították. Idén erre a célra saját forrást különít el az önkormányzat, mintegy 3 millió forintot, ebből biztosítják közel száz rászoruló gyermek napi egyszeri étkezését június közepétől augusztus közepéig. A helyi rendelet prioritásokat is megfogalmaz: eszerint előnyben részesítik a közfoglalkoztatásban résztvevő vagy foglalkoztatást helyettesítő támogatásban részesülő családok gyermekeit. Döntés után Kibővítette az időkorlátos parkolási zónákat és kitüntetéseket is adományozott a paksi képviselő-testület májusi soros ülésén. Arról is döntöttek, hogy Czethoffer Gyulánét bízzák meg a következő öt évre az I. István Szakképző Iskola igazgatói feladatainak ellátásával. A képviselő-testület megvizsgálta és meghatározta a 2012/13. tanévben működtethető osztályok, csoportok és álláshelyek számát az önkormányzati fenntartású oktatási intézményekben. A gyermeklétszám-csökkenés a pedagóguslétszám csökkentését indokolja, ám ez várhatóan nem jár elbocsátással, hangzott el az ülésen. Teli Edit alpolgármester arról tájékoztatott, hogy a végzős osztályok száma magasabb, mint az új tanévben indulóké, ez pedig iskolánként 2-3 fő tanító vagy tanár munkáját érinti. Ezt kezelendő a részmunkaidő és az ún. áttanítás lehetőségét ajánlják fel az érintett pedagógusoknak. Az első önkormányzati rendeletmódosítás a költségvetésről szóló szabályozást érintette: 263 millió forint pénzmaradvány beépítésével a főösszeg megváltozott, ennek legnagyobb része az általános tartalékokba kerül. Támogatásokról is döntött a testület: a Paksi Sportegyesület támogatását 14 millió, az Atomerőmű Sportegyesületét 3,3 millió forinttal emelték, emellett a Támogató Szolgálat munkáját segítendő egy új gépkocsit is vásároltak, tájékoztatott Hajdú János polgármester. Újragondolta és átalakította a lakások és helyiségek Az újabb időkorlátos parkolók: a Báthory utca Villany utca és Hattyú utca közötti szakasza és az Újtemplom utca 17-19., illetve a 25-27. szám előtt kialakított parkolók. Paksi Hírnök Megjelenik kéthetente, 4400 példányban Kiadja a TelePaks Nonprofit Kft. Főszerkesztő: Kövi Gergő Szerkesztőség: Paks, Dózsa György út 51-53. E-mail: paksihimok@index.hu Telefon és fax: 75/310-153 Nyomda: Kerényi Nyomda, Szekszárd Hirdetésfelvétel: Fonyó Lajos, 30/557-3645, fonyo.lajos@t-online.hu Következő megjelenés: 2012. június 15. A testület arról is döntött májusi ülésén, hogy tovább bővül az időkorlátos parkolási övezetek száma a városban, ezentúl a Báthory utcában és az Újtemplom utca egy részében is csak meghatározott ideig és parkolóórát használva lehet várakozni. A parkolási rendeletként közismert szabályozás elérte célját, hiszen megszűntek a városban a parkolási problémák, indokolta a döntést Hajdú János. A Paksi Többcélú Kistérségi Társulási Tanács munkájáról készített beszámolójának értékelésekor azt mondta el a grémium vezetője, hogy mivel 2013 januárjától megszűnnek a kistérségek, ezért a szervezetet egy új társulássá alakítják át a tagtelepülések. Megtartják az eddig jól működő közös intézményeket, így megmaradnak, ha új formában is az iskolafenntartó társulások, a központi orvosi ügyelet és az alapszolgáltatási központ. A képviselő-testület májusi ülésének napirendjén szerepelt az I. István Szakképző Iskola igazgatói állására kiírt pályázat. A grémium a következő öt évre az eddigi vezetőt, Czethoffer Gyulánét bízta meg a feladattal. Az igazgatói pályázatról, csakúgy, mint három kitüntetés adományozásáról zárt ülésen döntöttek a képviselők. Utóbbi szerint a Gyermekeinkért díjat Acsádi Rozália és Vadász Csabáné, a Pongrácz Sándor díjat dr. Berecz Katalin, a Deák Ferenc díjat pedig Mayer Antalné kapja.-dal-A január elseje óta állami irányítás alatt működő tűzoltóság beszámolója kapcsán szóba kerültek a lépcsőházak tűzvédelmi ellenőrzései. Bán Attila kirendeltség-vezető elmondta: eddig két esetben kellett bírságot kiszabniuk a tűzvédelmi berendezések nem megfelelő állapota miatt. A tűzoltó alezredes hangsúlyozta, a vizsgálat központilag elrendelt, és nincs mérlegelési lehetőségük.