Paksi Hírnök, 2012 (21. évfolyam, 1-24. szám)
2012-03-02 / 5. szám
Paksi Hírnök 18 2012. március 2. Körtélyesi: paksi életem nem lehetne jobb A Tolna Megyei Sportszövetségek Szövetsége megválasztotta 2011 legjobb sportolóit. A férfi kosárlabdázók között Körtélyesi Gergelyt, az ASE játékosát választották az elmúlt év legjobbjának. A soproni születésű, 28 éves, 203 cm magas játékos 2009 őszén költözött Paksra. Az Atomerőmű csapatával egy bajnoki ezüst, egy bajnoki negyedik és egy Magyar Kupa negyedik helyezés az eddigi eredménye. A magyar válogatottban húsz alkalommal lépett pályára.- Minek köszönheted szerinted ezt a kitüntető címet?- Talán a játékomnak, az akaraterőmnek, a pályán tanúsított hozzáállásomnak. Felnőtt játékosként ez az első ilyen elismerésem, még otthon ifiként és juniorként voltam Győr-Moson- Sopron megye legjobbja.- Voltál válogatott is, mostanában nem hívtak a nemzeti csapatba?- Voltam ifi, junior és felnőtt válogatott is, utoljára még soproni játékosként a Mészáros Lajos, Braniszlav Dzunics, Sabáli Balázs vezette csapatban húztam címeres mezt. Tavaly és az idén is visszamondtam a felkérést. A 2009/2010- es idény vége felé műtötték a bal térdemet. Szerencsére a műtét sikerült, de az időjárásváltozást, az extrém terhelést megérzem, ezért vigyázok rá. Lehet, hogy sokan nem értenek meg, de ez az én életem, az én karrierem - így döntöttem. Rátgéber László szövetségi kapitány is tiszteletben tartja ezt.- Pakson a negyedik edző keze alatt dolgozol. Milyen emlékeid vannak velük kapcsolatban?- Edzőváltáskor elvben minden játékos tiszta lappal indul, viszont mindenkinek újra meg kell mutatnia, mit tud. Braniszlav Dzunicstól sokat tanultam a kosárlabdáról, viszont az edzésmunka, amit végeztetett, nem volt való a lábaimnak. Horváth Imrénél először még négy légiós volt, és elég nehéz volt bekerülni, de a szezon végére egész jó lett a kapcsolatunk, a második év végére pedig szinte barátivá vált a viszonyunk. Völgyi Péter az alapozás alatt kinyilvánította, hogy nem vagyok 15-20 perces játékos, én ezt nem akartam elfogadni. Ahogy csordogált a bajnokság, olyan csapatoktól is kikaptunk, akiktől nem lett volna szabad. Most itt van Gutierrez edző, aki a 3-as poszton számít rám.- Idáig 4-es poszton játszottál, nem furcsa az új felállás?- A spanyol mester keze alatt a Körmend ellen nagyjából tíz percet játszottam a 4-es poszton, azóta Ferdít és Kámit játszatja ott. A junior csapat óta nem játszottam a 3-as poszton, pedig nagyon szerettem. Most itt a lehetőség, hogy bizonyítsak.- Paksi pályafutásod során sok játékossal játszottál együtt.- Akire felnézek, a magassága miatt is, az Gulyás Robi. Kicsit tartottam tőle, amikor idekerültem, de kellemes meglepetés volt. Nagyon sok mindenben segített és segít a mai napig is, jó barátok vagyunk. Sok mindent tanultam tőle, nagyon szerettem vele játszani. Ha neki passzoltam a labdát, az kosár lett vagy lefaultolták, vagy úgy kipasszolta, hogy csak dobni kellett. Nem játszottam még soha ilyen intelligens és jó kezű centerrel, mint Robi. Medve Máté, aki most Jászberényben játszik, nagyon tehetséges, de Pakson kevés lehetőséget kapott. Igaz, ott volt előtte Horváth Ákos, Kiss Zsolt, Zalán. Aztán Mike English, Nick Williams, hasonló kaliberű játékosok - angolul kissé foolish ezenkívül Zo Williams, Kacsa és Ferdi, akiket kiemelnék. Mészáros Zalán nagyon hatékony volt csapatkapitányként, mindig tudta, mit kell mondani, mivel tud hatni a csapatra. — Elő szerződésed van a 2012/2013-as bajnokság végéig, látod már a jövőt? — Az még messze van, de azért vannak hosszú távú terveim. Akadnak más dolgok az életemben a kosárlabdán kívül is: van családom, menyasszonyom, lassan babát szeretnénk. Majd kiderül, hogy Tóth Jánosék mit gondolnak velem kapcsolatban, de ez még a jövő zenéje. Magyarországon csak két helyen tudom elképzelni a játékot: Pakson vagy Sopronban. Sehol máshol. — Eléggé különböző városok, hogy érzed magad a Duna partján? — Eleinte furcsa volt, ez az első csapat a Sopronon kívül, ahol játszom. A barátaim és a testvérem otthon vannak, ők nagyon hiányoznak. De már megszoktam itt, és a paksi életem nem lehetne jobb: megvan mindenem, azt csinálom, amit igazán szeretek, és a lakásom is úgy néz ki, mint egy otthon, köszönhetően az asszonykának. Az emberekkel, szurkolókkal nagyon jó a viszonyom. Van egy kutyám, az Ürgemezőre járunk sétálni, nagyon sok őzet látni. Ami még jobb: sok a horgászlehetőség, rengeteg víz van a környéken. Már nagyon várom a jó időt, és megyek horgászni. (joko) Tervezői gyakorlattal rendelkező gépészmérnökök jelentkezését várjuk paksi munkahelyre. Feltétel: Solid Edge ismerete. Jelentkezés: robolution@roholution.eu ATEIT kalocsai látogatóközpont (Szent István király út 35.) nyitva tartása: H-Cs: 8-16, P: 8-12 óráig, Ebédszünet: 12-13 óráig fK\ Elhelyezkedésnél nem mindegy, hogy hol végzi a tan folyamot! vagyonvédelmi Wf ORSZÁGOS KIKÉPZŐ KÖZPONT BIZTONSÁGI ÖR intenzív, OKJ-s szakmunkás képzést indít a szakmai szakszervezetek és az 0RFK-RSZKK ajánlásával! Március 10-én és 17-én PAKSON. +36-30-981-19-83 Hétvégén is hívható! Hölgyek, nyugdíjasok, pályakezdők jelentkezését is várjuk! www.vokk.hu Könnyű és gyors elhelyezkedés! Fegyvervizsga 1 nap alatt! NE HIGGY az átverőknek, ÓVAKODJ az olcsó tanfolyamoktól! Fnysz: 01022-2010 Paksi Hírnök online a twitteren Kövesse Ön is okostelefonján a Paksi Hírnököt, és kapjo meg azonnal a város legfrissebb híreit! (RoSit számítástechnika 75/510-268 Nyitra tartás: jjjjpT Tel.: 75/315-983 20/9450-992 PAKS Magas keresettel munkatársakat keresek, nem ügynöki munkára. Fix+jutalékért. 30/520-4512