Paksi Hírnök, 2012 (21. évfolyam, 1-24. szám)
2012-03-02 / 5. szám
Paksi Hírnök 12 2012. március 2. A logikus gondolkodásra építenek Összesen 151 diák, közöttük 15 középiskolás nevezett a Zrínyi Ilona Matematikaverseny, illetve a Gordius Matematika Tesztverseny paksi területi fordulójára, amelyek házigazdája évek óta a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola. A Matematikában Tehetséges Gyermekekért Alapítvány matekversenye igen népszerű az egész országban, tavaly 65 ezren oldották meg a feladatlapot. Az általános iskolák 3-8. osztályosainak kiírt tudáspróba folytatásaként hívták életre a Gordiuszt, amely már a középiskolák 9- 12. osztályosainak szól. Mindkét megméretés területi és országos fordulóból áll. A paksi területire a város négy iskolája mellett Dunaszentgyörgyről, Németkérről és Nagydorogról érkeztek fiatalok. A verseny mindkét korosztály esetében a logikus gondolkodásra épít. A feladatsorral azt tesztelik, hogy a megtanult matematikai tartalmakat miként tudja a diák más környezetben alkalmazni, éppen ezért hangsúlyos a versenyen a szövegértés és a koncentráció. A kecskeméti szervezésű megméretés megyei fordulónak számító paksi területi versenyéről a tíz legeredményesebb diákot hívják be a március 9-i eredményhirdetésre. A következő lépcső már az országos döntő lesz, ahol a megyei első helyezettek tesztelhetik ismét tudásukat. -kgy-Elűzték a telet a N apsugár Óvodában Télűző népszokást idéztek fel a Napsugár Óvodában. Két tagintézményben kiszebábot úsztattak, egyben pedig bábuégetéssel igyekeztek elkergetni a telet és előcsalogatni a tavaszt. A farsang időszaka már véget ért, megkezdődött a Húsvétot megelőző negyvennapos böjt. A farsang vízkereszttől hamvazószerdáig, a nagyböjt kezdetéig tart. Ebben az időszakban hagyományosan nagy lakomákat, bálokat, népünnepélyeket rendeznek. A farsang csúcspontja a karnevál, magyar nevén „a farsang farka”, ami a farsangvasámaptól húshagyókeddig tartó három nap, télbúcsúztató is egyben. Számos városban ekkor rendezik meg a híres karneválokat, Magyarországon pedig a farsang legnevezetesebb eseményét, a mohácsi busójárást, amely a télbúcsúztató, tavaszköszöntő, oltalmazó, termékenységet varázsló ünnepek családjába tartozik. A busójáráshoz hasonlóan népszerű télűző szokás a kiszézés. Ilyenkor egy, a telet, hideget jelképező, szépen felöltöztetett szalmabábot végighordoznak az utcákon, majd a folyóba dobják. Ezt a szokást elevenítették fel a Napsugár Óvoda három tagintézményében. A telet jelképező bábukat közösen készítették el a gyerekekkel, majd a Vörösmarty és a Munkácsy utcai tagóvoda kicsinyei a Dunához mentek, ahol versekkel, zajkeltő eszközökkel kísérve útjára engedték a bábut a folyón. A dunakömlődi óvodások a télkergetés egy másik módját választották, elégették az elkészített bábut. A Napsugár Óvodában fontosnak tartják, hogy a gyerekek megismerjék a népszokásokat, a törekvés végigkíséri a nevelési éveket.-gyöngy-Fotó: Szaffenauer Ferenc