Paksi Hírnök, 2012 (21. évfolyam, 1-24. szám)
2012-02-17 / 4. szám
2012. február 17. 13 Paksi Hírnök Szívbéli döntés Pakson lakni, alkotni Bár szülői gyökerek nem kötötték az építészethez, mégis felzárkózott az egyetemen azokhoz, akik már magukkal hozták a szakma szellemiségét, kultúráját. Ez annak tudható be, hogy kisvárosi születése ellenére nem volt olyan, amit ki ne próbálhatott, magába ne szívhatott volna Pakson, állítja Volf Klaudia, a Tehetséges Paksi Fiatalokért Alapítvány egykori díjazottja. Tősgyökeres paksi révén itt nevelkedett és itt is járt iskolába, majd a Vak Bottyán Gimnázium elvégzése után jelentkezett a Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karára. Mint mondta, nem kétéves korában, legózás közben dőlt el, hogy mi lesz belőle, a felvételi előtt egy évvel döntött a pálya mellett. A hezitálás oka tulajdonképpen az, ami későbbi segítője lett, mégpedig a szerteágazó érdeklődése. - A zenélés, a versmondás, a természetjárás, táborok, tájfutás mind-mind újabb kalandokat, barátságokat, így kapukat adtak - mondta Klaudia. Már gyermekként a közösségi élet állandó szereplője, vers- és prózamondó versenyek, rajzversenyek sikeres résztvevője volt, legnagyobb szenvedélye máig mégis a zene. Általános iskolás korától komolyan gitározott, egy zeneiskolák közötti versenyen például a dél-dunántúli régióból egyedüliként jutott be az országos döntőbe. - Középiskolában már egy gitárkvartettben való közös zenélés és a tájfutás jelentette az igazi kikapcsolódást - árulta el. Bár a művészetek iránti érdeklődése és fogékonysága korán megmutatkozott, a reáltudományok világa sem állt távol tőle, és az építészet tűnt olyan komplex területnek, ahol az esztétika és a mérnöki munka valamilyen harmóniát alkot. Ugyan kezdetben széles érdeklődési köre nehezítette a továbbtanulással kapcsolatos döntést, elárulta: ez később csak a javára vált. - A tervezést és a viszonyok érzékelését is megkönnyíti, hogy zenélni tanultam, valamint az is, hogy sokat voltam alkotóközösségben. Hálás vagyok azért, hogy ennyi mindent csinálhattam ebben a városban - mondta Klaudia. Miután 2007-ben lediplomázott, Budapesten helyezkedett el, mellette egy évig tanított az egyetem Középülettervezési Tanszékén. Elárulta, a pezsgő szellemi élet ellenére szive három év után hazahúzta, jelenleg városfejlesztéssel foglalkozik a paksi önkormányzatnál. - Bár más léptékben, egy kis településen ugyanolyan szépen lehet dolgozni, hiszen az ember a közösséget szolgálva és abban részt vállalva bárhol láthatja a munka eredményét. Paks jómódú város, az emberek hozzáállása is igényességet feltételez, és ezzel könnyen lehet azonosulni - tette hozzá a tehetséges paksi fiatal. Bár megfogadta, hogy szabadidejében nem fog építészettel foglalkozni, ez legutóbb sem sikerült, ugyanis felkérést kapott a bonyhádi kórház kertjében készülő kápolna tervezésére, melyet szívesen elvállalt, noha a kezdeményezés karitatív munka. - Sok örömet okoz jó ügyön, jó csapattal dolgozni - mondta Klaudia, aki mindennapi feladatai mellett szívügyének érzi az épített környezeti nevelés fejlesztését is. Elárulta, felnőtt fejjel jött rá, milyen fontos is az ember életében az elismerés. A paksi téglagyár funkcióinak újragondolásával az egyetemen diplomatervét Diplomadíjjal értékelték, amit évente csupán öt tehetségnek ítél oda az építészkamara. Az ilyen elismerés tartást ad, hiszen egy életre méltónak kell lenni hozzá, szögezte le. A tudás, illetve eredmények elismerése - a Tehetséges Paksi Fiatalokért Alapítvány egykori díja - ennek a folyamatnak az első lépése volt, ami mindig többre sarkallta. Matus Dóra Fájó emlékekről meséltek Harminc- és negyvenöt ezer fő közé teszik az 1944-45-ös délvidéki megtorlások magyar áldozatainak a számát. Ez a tény nemzetközileg sokkal kevésbé ismert, mint a megtorlás előzményeként is megjelölhető újvidéki vérengzés. A véres eseményekről és a történelem e homályos foltjáról készülő könyve kapcsán tartott előadást Gutái István február 9-én a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége meghívására a Csengey Dénes Kulturális Központ könyvtár olvasótermében Zsablyán születtem: Menekülés a Bácskából 1944 őszén címmel. Bánát, Bácska, Dél-Baranya és Muraköz településein a szerb partizánok magyarok ellen szervezett, pártközpontból irányított népirtásának körülményeivel személyes visszaemlékezések nyomán foglalkozik készülő könyvében Gutái István. A szerző elmondta, saját kutatásai és délvidéki helytörténészek tapasztalatai is azt igazolták, máig keveset tudnak Magyarországon az 1944-45- ös események körülményeiről. A szerző szülőfalujában talált négy olyan családot, amelynek tagjai részesei voltak a tragédiának, illetve ez elől elmenekülve maradhattak életben. Az egyik menekülő saját keresztanyja, a másik gyermekkori barátja édesanyja volt, illetve egy osztálytársa szülei és unokabátyja felesége. Elárulta, rokonai, ismerősei régen soha nem meséltek a történtekről, de ennyi év elteltével szóra tudta bírni őket, bár anynyira későn, hogy egyik adatközlője azóta elhunyt. Gutái István hozzátette, készülő tanulmánya még nem nyerte el végleges formáját, ugyanis amellett, hogy további visszaemlékezésekkel szeretné bővíteni szerzeményét, személyesen akar ellátogatni az érintett helyszinekre, településekre.-md-
