Paksi Hírnök, 2012 (21. évfolyam, 1-24. szám)
2012-12-14 / 24. szám
Üdvözlet Paksról! PAKS. Dunaftnrt< parkréulrt. A jómódú kereskedő és tűzoltóparancsnok, Flórián János ismert, köztiszteletben álló személyisége volt a XIX. század végi Paksnak. Az idősebbek két Flórián-házról tudnak: az egyik a Szent István tér és a Piaci-révhez vezető út sarkán álló tornyos épület, utcai frontján Flóriánék, később Kiss Pál szatócsboltjával, mellette a Schwarcz-csemegeüzlettel. Évekkel később Kiss Pál és fiai ebben a sarokházban alakították ki áruházukat és kereskedelmi vállalatukat. (Az épületben ma lakberendezési áruház található.) A másik Flórián-ház a Deák Ferenc (a régi Malom) utca 5. szám alatti hatalmas telken álló épület volt, (az idős paksiak jobbára Hirt-házként ismerik), amelynek kertje - a képeslap írásmódja szerint a Florián- Park - ismert játszó- és pihenőhelye volt a környék lakóinak is. Miután Flóriánék a házukat eladták, ebből a Duna-parti sétányig nyúló telekből alakították ki a hajóállomásig érő csodálatos Rózsakertet, ami a később kialakított japánkerttel és az 1898-ban ültetett gesztenyefasorral Paks páratlan szépségű közparkja lett. Erzsébet királynő meggyilkolása után - hiszen köztudomású volt, hogy a királynő mennyire szerette a természetet - az országban hamar követőkre talált és gyorsan terjedt az emlékének megőrzésére indított faültetési mozgalom, a különféle emlékhelyek létrehozása, melynek keretében nevéhez kapcsolva több mint háromezer parkot, sétányt, emlékkertet, ligetet alakítottak ki. A paksi Dunapart Erzsébet sétányának gesztenyefái mellett a gondosan tervezett, ápolt, gyönyörűen rendben tartott park pergolái és rózsaágyásai, a japánkert különleges látványa a korabeli utazók véleménye szerint városunkat megkülönböztette és kiemelte a Duna menti települések sorából. A parti sétányról lehetett megközelíteni a hajóállomást és a Hága-féle kosaras uszodát, a vízi sportokat kedvelő paksi fiatalság kedvenc helyét is. De a közelben volt kugli- és teniszpálya is. Nyaranta a fákra szerelt hangszórókból zene szólt, s a Huszár cukrászdában fagylaltot és mindenféle finomságot, édességet lehetett vásárolni. A közeli Baumann vendéglő kerthelyiségében jóféle sörrel és borral olthatta szomját a betérő, zene szólt, lehetett táncolni is. (Nem a kerthelyiség, hanem a délutáni tánc juttatta eszembe, talán néhányan még emlékeznek rá: ötórai tea, ez minden jobb zenés étterem táncos programja volt. Ezen délutáni ruhában, elegánsan illett-lehetett megjelenni, de semmiképp nem estélyiben! Egy kis sütemény, császárkörte likőr, a férfiaknak kevert vagy egy pohár bor, tánc, csevej. Vacsora otthon. Kellemes és praktikus. Már én is csak olvastam róla.) A park és a sétány kedvelt pihenő-, séta- és találkahelye volt a paksiaknak évtizedeken keresztül. Vasárnap délutánonként ott korzóztak elegánsan felöltözve, beszélgettek egymással, ki-ki ízlése és pénztárcája szerint válogathatott a pihenés, szórakozás, társalgás lehetőségei közül. Hétvégeken a Fő utca és a Duna-part, a gesztenyefasor és a Rózsakért lett a korzó, le-föl hullámzott a sétálók tömege. Végignézték a hajóállomáson kikötő személyszállító hajók érkezését-indulását, az utasok ki- és beszállását. Mindent tudó idős hölgyek memorizálták, ki milyen ruhában jelent meg, ki kivel beszélgetett hosszasabban, kinek a kíséretében látták. Tartott ez mindaddig, amíg az 1950-es évek elején a 6. számú főút megépítése a parkot ketté nem szelte, és ezáltal tönkre is tette. Megmentésére történtek próbálkozások, szerencsére a gesztenyefákat sikerült is megóvni. Bár már egyre több az idős, pusztuló faóriás, még így is fel tudják idézni a hajdani korzó méltóságteljes fasorának látványát úgy, ahogy Pákolitz István írta Gesztenyefák című versében, amit a paksi Dunapart tervezőinek ajánlott: „Tudom, nagyon kellett a szárnyvonal A végállomástól az Erőműig. Megértem, mennyi mindent nem sokall Az ember, mikor a jövőbe les. De fájt volna, ha mégiscsak kinyüvik Áfákat, mivel mind fölösleges. Bár anti-romantikus ez a század, Van szárnyvasút, a gesztenyefák állnak; A hasznosat a szép így igazolja Emlékeinket őrzi áfák lombja. Mert addig élünk, míg az emlék éltet, Fölsóhajt egy-egy szívszorító ének; Megsimogatjuk a gesztenyefákat, Kik szép hűségre intve visszavárnak.” A Duna-park hajdani szépségét már csak az idősek emlékei és a fotók őrzik. A rohamosan elsivárosodó, pusztulásnak induló területen gyerekkorukban nyaranta egy ideig a mutatványosok bódéi, körhinták csalogatták a folyópartra a fiatalokat, majd az 1950-es évek végén a Bezerédj iskola alakította ki itt kézilabdapályáj át. (Folytatás a 15. oldalon) 14 ■ Paksi Hírnök, 2012. december 14. A Flórián park és a Rózsakért
