Paksi Hírnök, 2012 (21. évfolyam, 1-24. szám)
2012-11-16 / 22. szám
Embermesék A türelem oratóriuma A Ponte Vecchio tűzzománcszerű összevisszaságában, az egyik abszintzöld színű ékszerüzletben látta meg a nőt. Előtte hajszálvékonyra hengerelt ezüstdrót köteg, kezében miniatűr fogó. Dolgozott. Drótot tekert egy szögekkel kivert kis táblácskára. A férfi közelebb ment a kirakatüveghez, s az ezüstpillangók és cigarettatárcák között nézte, ahogy a nő sodor, teker és csippent. Sokáig nézte így, majdnem elkésett a munkából, mely a hídon túl egy Poliphoz címzett trattoriában várta. A férfi szakács volt. Hófehér kötényt kötött és nekiállt a tészta gyúrásának. Sodort, tekert és csippentett, és közben a nőre gondolt. így dolgozott egész nap és attól kezdve minden egyes napon. Reggelente nézte a nőt, s a sokasodó filigrán ékszereket a kirakatában, a légies pillangókat és Firenze virágait, melyek mind arra vártak, hogy elfoglalják méltó helyüket egy-egy női fülben. Nézte a vevőket is, akik benyitottak az ajtón, a rézcsengő hangjára a nő megrezzent, felkelt, rajta egyszerű, enciánkék kötényruha, hosszú gesztenyebarna haja hátrafogva. A haját nézte és a törökmézre gondolt, az ajkát és a sárgabarackra. Elképzelte a színeit, az illatát, a tapintását és tökéletesnek képzelte. Hónapok alatt rutinná vált, mint a napi imádság, a pár perces kitérő az abszintzöld ékszerboltnál. Egyik este süteményt sütött neki. Belesütötte mindazt, ami a nőre emlékeztette: melengető szegfűszeget, csiklandozó chilit, illatos szerecsendiót, aranyló mézet. Fáradtkék papírdobozba rakta, egy levelet tett mellé: Nem ismer, de én beleszerettem a hajába. (A törökmézről diszkréten hallgatott.) Ha kíváncsi rám, a Polipban megtalál, várom holnap este 7-kor. Francesco Bordó szalagot kötött a dobozra, hazafelé az üzlet ablakpárkányára tette. Cellini mester szobra mögé elbújva figyelt, fogai vacogtak az izgalomtól. A nő kijött az üzletből és bezárt, akkor vette észre a dobozt. Kinyitotta. Megszagolta a benne levő süteményt, az arcán valami furcsa játék futott végig, kivette a levelet és elolvasta, majd a zsebébe gyűrte. Sietősen elindult valahová. A férfi kicsit csalódott volt, mintha a mellkasára tapostak volna, fojtogatta a türelmetlenség. Másnap reggel, az ékszerbolt ablakpárkányán egy borítékot látott, tudta, hogy neki szánták, még mielőtt meglátta volna rajta a míves „F” betűt. Közelebb ment. Elvette. Nem láthatta, hogy a nő a tükörből figyeli. A levélben ez állt: Két hónap múlva ráérek, ha akkor még szeretné, ott leszek. Angelica A férfi szinte fuldoklott a kétségtől, de elhatározta, hogy türelmes lesz és kitart a várakozás minden bizonytalanságával együtt. Lassan megváltozott az időhöz fűződő viszonya, már nem érezte a múlását, mintha egy üvegburából figyelte volna, hogyan változik körülötte a világ. Minden reggel megállt a kirakatnál, volt, hogy a nő is észrevette, ekkor fejével aprót biccentett felé és elsietett. Francesco ilyenkor mindig tésztákat dagasztott, süteményeket sütött, benne törökmézzel és aszalt sárgabarackkal, a vendégek pedig különösen elégedettek voltak. Pontosan két hónap múlva eljött a nap, amit régóta várt, reggel bepillantott az üzlet kirakatán, a kisasszony szemérmesen mosolygott és a munkájába mélyedt. Este 7-kor belépett a Polip ajtaján. Hónapok várakozása öltött testet a nőben, Francesco közelebb ment hozzá, de hirtelen valami nem várt dolog történt. Nem bírta elviselni a nő illatát, a belőle kipárolgó édes illatot, mely olyan volt, mintha ibolya és fehércsokoládé keverékét lélegezné be. Másra sem tudott gondolni egész vacsora alatt, lopva vett levegőt, vagy beleszagolt a frissen készült étel felszálló gőzébe. Csak a rumos csokoládétorta felszelése tompított valamennyit a kínos érzésen. És ekkor jutott eszébe az életmentő ötlet. Csak úgy szabadulhat meg a borzongató undortól, ha valamiféle süteménynek képzeli Angelica kisasszonyt. Legyen mondjuk pite, vaníliaszószban fuldokló szederrel. Elmosolyodott... talán így menni fog... gondolta, és megadóan beleharapott a gyönyörű, kelt tésztára emlékeztető női vállba. Fodor Veronika Stekly Zsuzsa Angyalok éneke című tűzzománc-kiállítása nyílt meg a minap a Csengey Dénes Kulturális Központ Nagykiállítójában. (Megtekinthető november 30-ig.) Lapzártánk után egy másik tűzzománc-kiállítás is megnyílt: Oláh Erika Történetek című tárlatát a Könyvtárgalériában tekinthetik meg az érdeklődők. A Panoráma kiállítóban a Deák Ferenc Általános Iskola Ügyes kezek kézműves táborának kiállítását nézhetik meg, a Kiskiállítóban pedig még november 29-ig láthatók Rónai Gábor természetfotós fényképei. A Társalgó galériában Sáfrány Jánosné népijátszóház-vezető Örökség című kiállításában természetes anyagokból készült használati- és dísztárgyak, valamint népi gyermekjátékok várják az érdeklődőket ugyancsak november 29-ig.
