Paksi Hírnök, 2012 (21. évfolyam, 1-24. szám)
2012-11-16 / 22. szám
Hulladékgyűjtés: más szellemben, mint eddig Hosszú ideje végzi a hulladékszállítási közszolgáltatást Pakson, valamint Györkönyben és Pusztahencsén a DC Dunakom Kft., amely a gyűjtőszigetek kialakításával a szelektív gyűjtés meghonosításáért is felel városunkban. Az európai uniós forrás felhasználásával megvalósuló új hulladékkezelő központ indulásával ez jelentős változást is hoz a cég életében. A korábbi három helyett a hét település alkotta társulás területén szolgáltatnak, ráadásul más rendszerben mint eddig: ezentúl már a folyamat elején, azaz háznál megtörténik a hulladékok szelektálása. Jövő évtől egy kis odafigyeléssel, a háztartásban keletkező hulladékok elkülönített gyűjtésével már otthonában minden lakos sokat tehet környezete védelméért. Az új hulladékkezelő központ indulásától kétféle edényzetbe kell gyűjteni a lakosságnál keletkező hulladékot: az egyikben az általános kommunális hulladékot (vegyes) helyezhetik el, a másikban pedig az újrahasznosítható anyagokat. Utóbbi érdekessége, hogy a műanyag- és a papírhulladékot közös kukába kell majd gyűjteni. Ennek oka, hogy a papír- és műanyaghulladékot a kezelőközpontban lévő válogatóművön szelektálják, és a szalagos válogatás után bálázzák, később értékesítik. Az, hogy a papír és a műanyag egy kukába kerülhet, nem azt jelenti, hogy bármit, bárhogyan összedobálhatunk, hívta fel a figyelmet Hoffmann Zoltán, a DC Dunakom Kft. munkatársa. A szelektív gyűjtőbe a PÉT vagy más újrahasznosítható műanyagot érdemes összepréselve, kupak nélkül elhelyezni, mert így jobb a tömöríthetősége. A papírhulladékok közül pedig ide kerülhet a csomagolási papír, illetve kartonpapír vagy hullámpapír, valamint az italos kartondobozok, azonban ezeket már tisztítva, öblítve, ételmaradék és más szennyeződés nélkül kell a kukába helyezni. Arról, hogy miért érdemes odafigyelni a helyes gyűjtésre, a szakértő elmondta: annál lassabb a válogatósor munkája, minél több idegen elem kerül a rendszerbe, ez pedig költségekkel is jár. Amennyiben jó az anyag tisztasága, és jó a bálázott anyag minősége, annál könnyebben értékesíthető, az eredményesség pedig a díjban is jelentkezhet. Azt, hogy hogyan kell gyűjteni a szemetet, az önkormányzat rendeletben fogja előírni, illetve a cég is minden háztartásba eljuttatja tájékoztatóját, amely nem csupán a hulladékgyűjtésről, hanem a járattervekről is információt ad. A jelenlegi tervek szerint kéthetente szállítja el a szolgáltató a szelektív és hetente a kommunális hulladékot. Hoffmann Zoltán elmondta, a társasházak 1100 literes konténereket kapnak a vegyes konténerekkel megegyező elosztásban. Ez gyakorlatilag házhoz menő begyűjtést jelent, hasonlóan a családi házas rendszerhez. (A meglévő gyűjtőszigetek továbbra is a lakosság rendelkezésére állnak, itt a papír, a műanyag és az üveg külön szelektálható.) Mindezek mellett a családi házaknál jövőre megvalósul a zöldhulladékok hasznosítása is, a cél, hogy minél többen komposztáljanak otthon. A hetekben elfogadott új hulladékgazdálkodási törvény szerint 2015-től Magyarországon minden településen kötelező lesz a szelektív hulladékgyűjtés, így a hét település alkotta társulás az új rendszer bevezetésével időben felkészül, és alkalmazkodik a megváltozó jogszabályi környezethez. A törvényben meghatározott időponttól nem lehetőség, hanem előírás lesz a szelektív hulladékgyűjtés, hogy megfeleljünk az uniós környezetvédelmi kritériumoknak. A jelenleg három településen szolgáltatást végző DC Dunakom Kft. évente 15 ezer tonna hulladék, ebből 13 ezer tonna kommunális hulladék kezelését végzi, ennek körülbelül 90 százalékát Paks termeli. A jövőben a hulladékgazdálkodás és -kezelés változása nagy figyelmet kíván nem csupán a szolgáltató, hanem a lakosság részéről is, hiszen a jól működő rendszer nemcsak csupán a környezetet, a pénztárcánkat is óvja. Matus Dóra Paksi Hírnök Megjelenik kéthetente, 4400 példányban Kiadja a TelePaks Nonprofit Kft. Főszerkesztő: Kövi Gergő Szerkesztőség: Paks, Dózsa György út 51-53. E-mail: paksihirnok@index.hu Telefon és fax: 75/310-153 Nyomda: Kerényi Nyomda, Szekszárd Hirdetésfelvétel: Fonyó Lajos, 30/557-3645, fonyo.lajos@t-online.hu ISSN 0865-560X Következő megjelenés: 2012. november 30. Az új hulladékkezelő központ kivitelezési munkálataival párhuzamosan a hét települést (Bölcske, Gerjen, Györköny, Paks, Pusztahencse, Madocsa, Nagydorog) tömörítő Paks és térsége hulladékgazdálkodási rendszerben a szakemberek azon dolgoznak, hogy 2013. január 1-jére, a próbaüzem kezdetére az üzemeltetési feladatok is tisztázottak legyenek. Ezzel kapcsolatban rendkívüli képviselő-testületi ülést tartott Paks város grémiuma.- Ahhoz, hogy az új hulladéklerakót továbbra is a már meglévő DC Dunakom Kft. üzemeltesse, meg kell teremteni a jogi feltételeket: a céget az úgynevezett in house, vagyis házon belüli beszerzés feltételeinek megfelelően kell átalakítani - fogalmazott az összejövetelt követően Hajdú János, Paks polgármestere. Ennek értelmében ki kell szervezni a DC Dunakom Kft.-bői minden olyan tevékenységet, ami nem közszolgáltatás jellegű, így többek közt a lakásgazdálkodást, az építészetet vagy a parkgondozást. - A közszolgáltató cégben a hulladékgazdálkodási társulás is tulajdonrészt szerezne. Egy olyan vegyes tulajdonú társaságot kell kialakítanunk, amely lehetőleg kisméretű annyira, hogy ez a tulajdonszerzés megtörténhessen, de elégséges méretű ahhoz, hogy biztonságosan tudja a szolgáltatást végezni - tette hozzá a városvezető. A képviselőtestület elvi döntést hozott, amelynek értelmében lesz egy cég, ami kizárólag a hulladékgazdálkodási feladatokat és az új szeméttelep üzemeltetését végzi, a másik pedig a DC Dunakom Kft. összes korábbi feladatát látja el. Az új cég a tervek szerint legkorábban 2013. január elsején kezdené működését. Faller Gábor Paksi Hírnök, 2012. november 16. ■ 3