Paksi Hírnök, 2012 (21. évfolyam, 1-24. szám)

2012-11-02 / 21. szám

Golyóztak és úsztak A VIII. Golyósport Road-show legutóbbi állomása Pakson, a Deák Ferenc Általános Iskola sportcsarnokában volt. A Magyar Olimpiai Bizottság pályázati tá­mogatásának köszönhetően Ba­lassagyarmat és Szentlőrinc után a bocsázók ezúttal öt kategóriá­ban, összesen 45-en indultak. Az Ürgemezei Sport-, Szabadidő- és Turizmus Egyesület (ÜSSTE) versenyzői közül az U18 kor­osztályban Czmorek Dániel, az ül 5 kategóriában pedig Bencze Bernadett végzett első helyen. Az ÜSSTE összességében nagyon jól szerepelt, a női felnőtt kate­góriát kivéve (mivel ott nem volt indulója) mindegyikben hozott dobogós helyet. A bocsa sportág iránt érdeklődőket ezt követően a Városi Tanuszodába várták. - Az úszáspróbán 145 résztvevő jelent meg és közel 100 km-t teljesítet­tek, ami túlszárnyalja az elmúlt évi teljesítményt. Az ingyenes egészségügyi teszteken a Vörös­­kereszt helyi szervezetének kö­szönhetően vérnyomás-, kolesz­terin- és vércukorszint-mérés, valamint a paksi Egészségsziget jóvoltából gépi talpmasszírozás és számítógépes talpvizsgálat is a résztvevők rendelkezésére állt - tájékoztatott Cseh Attila, az egye­sület elnöke. efeé Hat aranyérem a pécsi ökölvívó Árkád Kupáról Jól szerepeltek a Paksi SE ököl­vívói Pécsett, az Árkád Bevásár­lóközpontban rendezett Árkád Kupán, melyen 12 ökölvívóklub 85 versenyzője lépett kötelek közé. A paksi versenyzők (Feil Ádám, Kajtár László, Szakály Sándor tanítványai) közül a ser­dülő korú Líbor Sándor (40 kg), a junior Licskó Ákos (75 kg), az ifjúsági Vidács István (64 kg) és Benkő Norbert (75 kg), a felnőt­tek között pedig Horváth Máté (81 kg) és Pintér Attila (91 kg) állhatott fel a dobogó tetejére. Az ifjúsági László Norbert (69 kg) a második helyen zárta a viadalt. -joko-A Paksi FC tájfutói a Mecsekben versenyeztek Az országos normál távú baj­nokságon mérettették meg leg­utóbb a Paksi Sportegyesület Tájékozódási Futó Szakosztá­lyának versenyzői. A helyszín a Nyugat-Mecsek legmarkánsabb terepe volt, mely hazánk egyik legtechnikásabb területe, 2011-ben itt rendezték a szenior vi­lágbajnokságot is. A négy „A” döntős közül Weisz Pál F14-es kategóriában 12., Makovinyi Dorottya N14-ben 15., Lénárt Dániel F18-ban 17. és Lénárt Viktória N16-ban 20. helyezést ért el. röné Paks Város Címzetes Főjegyzője pályázatot hirdet MAGASÉPÍTÉSI BERUHÁZÓI MUNKAKÖR határozatlan időre szóló betöltésére. A feladat jellege: Önkormányzati ingatlanokkal kapcsolatos fenntartási, beruházási feladatok ellátása. Az állás betöltésének feltételei:- magyar állampolgárság,- büntetlen előélet,- cselekvőképesség,- egyetemi vagy főiskolai szintű építészmérnök, szerkezetépítő mérnök vagy magasépítő üzemmérnök végzettség,- érvényes „B" kategóriás személygépkocsi-vezetői engedély megléte és járművezetési gyakorlat,- kiválasztás esetén vagyonnyilatkozat-tételi kötelezett­ség teljesítése, 3 hónapnál nem régebbi hatósági erkölcsi bizonyítvány benyújtása. Előnyt jelent:- közigazgatási szakvizsga megléte,- szakmai (tervezői, kivitelezői, beruházói) gyakorlat,- közigazgatási gyakorlat,- magasépítési szakterületre vonatkozó (ME-É-I.) műsza­ki ellenőri jogosultság megléte. A pályázathoz mellékelni kell:- a végzettséget, képzettséget igazoló okiratok máso­latát,- részletes szakmai önéletrajzot,- érvényes jogosítvány másolatát,- ha a pályázó ilyennel rendelkezik, műszaki ellenőri (magasépítési szakterület) névjegyzékbe vételről szóló határozat másolatát. Bérezés:- a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX törvény szerint. A pályázat benyújtási határideje: 2012. november 30. A pályázatok elbírálására a benyújtási határidőt követő 10 munkanapon belül kerül sor. Az állás a döntést követően azonnal betölthető. A pályázatot dr. Blazsek Balázs címzetes főjegyzőhöz kell benyújtani (7030 Paks, Dózsa Gy. út 55-61.). A borítékra a címzésen túl írják rá „PÁLYÁZAT MAGAS­­ÉPÍTÉSI BERUHÁZÓI MUNKAKÖR BETÖLTÉSÉRE". Az állással kapcsolatban érdeklődni Hoffmann Zoltánné beruházási csoportvezetőnél lehet a 75/500-512-es telefonszámon. Havrila János kőműves mester, felelős műszaki vezető Vállaljuk társasházak, lakások teljes körű külső és belső felújítását minőségi kivitelezésben. 06-30/335-8376 Nyitva tartós: Tel: 75/315-983 20/945-0992 Colnoricum Paks, Szent István tér 6. (a Duna-korzó felé) (+36) 75 519-520 Nyitva minden nap 15-20 óra között www.tolnaricum.hu 18 ■ Paksi Hírnök, 2012. november 2.

Next

/
Oldalképek
Tartalom